DR. ÁDER JÁNOS (FIDESZ): Köszönöm, Elnök Úr! Nehéz, különösen szünet után, és különösen akkor, amikor a szünetben sajtótájékoztató zajlik, folytatni a vitát, és nehéz úgy elmondani érveket és kérdéseket, hogy az Igazságügyi Minisztérium képviselõje nem fogja hallani - legfeljebb a jegyzõkönyvbõl fog értesülni errõl. Mindenesetre szeretném elmondani az eddigi vitáról, hogy én ezt a vitát egy rendkívül korrekt, számos kérdést és számos jogos kérdést fölvetõ vitának tartom. Azért is nehéz a helyzetem, mert az elõttem szólók nagyon sok olyan dolgot elmondtak, amit én is szeretnék megfogalmazni vagy elmondani - úgyhogy ezeket inkább csak érintem vagy kérdésként fogalmazom meg. A dolog lényegére térve: politikai közéletünk egyik talán leggyakrabban használt szava a rendszerváltás lett. Egyre gyakrabban lehet hosszú felsorolásokat hallani arról, hogy ki mit várt a rendszerváltástól, és kinek miben kellett csalatkoznia. Misztikus idõpontok jelennek meg a múltban - március 25. vagy április 8. -, újabb, reményt keltõ és várakozásokat gerjesztõ idõpontok fogalmazódnak meg, azt a hitet plántálva a választókba, hogy már csak az önkormányzati választásoknak, már csak a kárpótlási törvény elfogadásának - bizonyára folytatódik majd a sor - kell megtörténnie ahhoz, hogy a rendszerváltás beteljesedjen. (Dr. Balsai István igazságügy-miniszter elfoglalja a helyét.) De mit kezdjünk ez örökké konkrét idõpontokhoz kötõdõ fogalommal akkor, amikor biztosak lehetünk abban, hogy ezeket az intézményeket csak hosszú távon és nem kis fáradsággal tudjuk politikai rendszerünkbe illeszteni. Helyesebb lenne tán, ha társadalmi folyamatokban gondolkodva, politikai, jogi, gazdasági intézmények sok évig tartó egymáshoz illesztésében látnánk megvalósulni a politikai rendszer változását. Számos illúziótól kímélnénk meg így önmagunkat és nem utolsósorban választóinkat. A közigazgatási bíróság kiépítése is a jól, csak nehezen, csak több év alatt megoldható problémák körébe tartozik. Mielõtt ezzel kapcsolatos gondolatainkat kifejteném, rövid idõre ki kell térni a Kormány e törvényjavaslattal kapcsolatban is óhatatlanul fölvethetõ politikai felelõsségére. Miért ilyen késedelmesen nyújtotta be a Kormány a törvényjavaslatot? Tudjuk jól, hogy jelen törvény tárgyalására kényszerhelyzet miatt került sor. Az Alkotmánybíróság 1990. december 22-én megjelent határozatában egy törvényi rendelkezést és egy minisztertanácsi rendeletet minõsített alkotmányellenesnek, és március 31-ei hatállyal megsemmisítette azokat. Érhette-e felkészületlenül a Kormányt a döntés? Érhette-e felkészületlenül akkor, amikor az 1989. évi XXXI. törvény 1990. szeptember 30-át jelölte meg határidõül az Alkotmány végrehajtásához szükséges törvényjavaslatok beterjesztésére? Harminchat törvényjavaslatot kellett volna a Kormánynak szeptember 30-áig az Országgyûlés elé terjesztenie. Elismerem, hogy ez a Kormány számára teljesíthetetlen feladatot jelentett. De elvárható lett volna a szabályozási tárgykörök közül néhányat kiemelni - a közigazgatási bíráskodás feltétlenül ide tartozik -, más kérdésekben pedig határidõ módosítását kérni a Parlamenttõl. Érhette-e a közigazgatási bíróság problémája váratlanul a Kormányt akkor, amikor az önkormányzati törvény több rendelkezése - 1. § (3) bekezdés, 3. §, 11. § (3) bekezdés - bírói jogorvoslati utat nyitott meg, és különösen akkor, amikor az önkormányzati törvény rendelkezései nem állapítják meg, hogy mely kérdésekben jogosult az Alkotmánybíróság és melyekben a rendes bíróság eljárni. Nehezen érthetõ, hogy miért kellett három hónapnak eltelni ahhoz, hogy az elõttünk fekvõ törvényjavaslatot a Kormány benyújtsa, amikor a tervezet alig különbözik a Németh-kormány által még 1989-ben elkészítettõl. Remélhetõen a Parlamentben ülõ pártok között nincs véleménykülönbség abban, hogy a közigazgatási bíróságra szükség van, és hogy a hatalommegosztás szempontjából milyen funkciót kell e szervezetnek betöltenie. Az általános hatalomelméleti kérdésen túl azonban számos problémát kell megvizsgálni. Az elsõ kérdéskör: hogyan illeszkedik a közigazgatási bíráskodás a közigazgatás és az önkormányzatok átalakuló intézményrendszeréhez? Hogyan kapcsolódik majd az államigazgatási eljárás új jogorvoslati rendszeréhez? Megváltozik-e egyáltalán az államigazgatási eljárás jelenlegi rendszere? Marad vagy megszûnik a felülvizsgálati kérelem? Ha kétfokú lesz az államigazgatási jogorvoslat, indokolt-e a bírói jogorvoslati rendszert is kétfokúnak hagyni? Legyen esetleg egyszintû? Vagy alkalmazzunk egy osztott megoldást - meghatározva azon ügyek körét, ahol egyfokú, s azokét, ahol kétfokú a bírói jogorvoslat? A következõ kérdéskör: hogyan oszlik meg a hatáskör az Alkotmánybíróság, a közigazgatási bíróság és a rendes bíróságok között? Milyen szerepet szánunk az állampolgári jogok szószólójának, illetõleg az ügyészségnek? Feltétlenül indokolt lenne a közigazgatási bíróságra vonatkozó alapvetõ rendelkezéseket késõbb az Alkotmányban rögzíteni. A tervezettnél pedig jobb megoldásnak tartanánk a közigazgatási bíráskodásra vonatkozó szervezeti, hatásköri, eljárási szabályok külön törvényben történõ megfogalmazását. A szabályozás további kérdése, hogy elegendõ-e csupán abban a körben biztosítani a bírói felülvizsgálatot, amit a tervezet javasol, illetve hogy a késõbbi törvények milyen számban vonják ki a közigazgatási határozatokat a bíróság által felülvizsgálható döntések körébõl. Ugyancsak megfontolandó, hogy a bírói útra csupán jogszabálysértés esetén vagy jogos érdeksérelem esetén is lehetõséget biztosít-e a jogalkotó. Elfogadjuk-e elvként, hogy a bíróságot elsõsorban megsemmisítési jog illesse meg, és csak kivételesen biztosítunk számára reformatorius jogokat? Ha igen, a tervezet már túlmegy ezen a körön. Komoly gondok forrása lehet az a mód, ahogy a tervezet a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata halasztó hatályát szabályozza. Az európai megoldások azt mutatják, hogy a közigazgatás mûködõképessége érdekében csak az államigazgatási jogorvoslati útnak van halaszó hatálya a határozatok végrehajtására. Az elõbbi kérdések jó részére, ha nem is teljes körûen, ha sok esetben nem is kielégítõ módon, ha számunkra több elemében nem is elfogadhatóan, de választ ad a tervezet, és ezekre az igazságügy-miniszter úr is kitért expozéjában. Számos kérdés megválaszolásával vagy legalább szabályozási kísérletével azonban adós marad. Hogyan történik majd a kormányzati aktusok, az úgynevezett felségaktusok szabályozása? Az európai gyakorlat azt mutatja, hogy ezeket mint politikai természetû döntéseket, kiveszik a bíróság elõtt megtámadható döntések körébõl. Telepítsünk-e normakontrollt a közigazgatási bíróságra? Ha igen, milyen körben? Elõbb-utóbb azzal a ma még teljesen tisztázatlan kérdéssel is foglalkoznunk kell, hogy a mérlegelési jogkörben hozott döntések jogszerûségének a felülvizsgálata mi módon történjen. Ugyancsak nem lényegtelen kérdés, hogy a határozatlan jogi fogalmak értelmezését miként vizsgálhatják felül a bíróságok. Számos választópolgár bosszankodott már bizonyára amiatt, hogy a törvényben elõírt határidõn belül nem döntött az államigazgatási hatóság. Nem kellene biztosítani ilyen esetekben is a fellebbezés lehetõségét, majd a bírósági felülvizsgálatot? Erre a miniszter úr az expozéjában kitért, és nemleges választ adott. Kidolgozunk és alkalmazunk-e majd olyan követelményrendszert, ami meghatározza a közigazgatási bírói pályára jelentkezõk kiválasztási szempontjainak egy részét? A közigazgatási bírói pályára jelentkezõket egy ideig egészen biztosan a 22-es csapdájába zárja majd az a tény, hogy a bíróságokon dolgozók nem rendelkeznek megfelelõ közigazgatási ismeretekkel és gyakorlattal, míg a közigazgatásból bírói pályára kerülõknél tárgyalási rutin hiányzik majd. Ezért óhatatlanul felvetõdnek a szakmai képzés és továbbképzés gondjai. Végül fel kell tennünk a kérdést: jó-e az a megoldás, amit a tervezet javasol, hogy külön közigazgatási bíróság helyett közigazgatási kollégiumok legyenek-e? Kérdések, kérdések és újra csak kérdések. Remélem, hogy a csak vázlatszerûen felvetett problémákkal is sikerült érzékeltetnem, hogy az a kérdés, aminek a szabályozására vállalkozunk, nem oldható meg itt és most teljes körûen. Számos kérdést újra kell gondolnunk, a tervezetben nem szereplõ kérdésekre is választ kell keresnünk, számos törvény módosítására és újraszabályozására is figyelemmel kell lennünk. Mindehhez pedig nem ártana eldönteni, hogy milyen intézményeket akarunk, azokat hogyan illesszük egymáshoz. Milyen sorrendben szabályozzuk az egyes területeket? Nem ártana egy összegzés arról sem, hogy mely kérdések felülvizsgálatához hiányzik a szakmai és a kormányzati kapacitás. Közben számoljunk le azokkal az illúziókkal, hogy egy-egy terület szabályozása bármit is beteljesít. Lássuk be, hogy egy új politikai rendszer kiépítése sosem köthetõ statikus idõpontokhoz. Politikai hatalomváltások legfeljebb politikai mozgásteret biztosítanak, s a választható alternatívák számát növelik. Elégedjünk meg azzal, ha az utókor majd azt rögzíti, hogy világos politikai célokat tudtunk megfogalmazni, helyesen mértük fel a társadalom lehetõségeit, a magyar hagyományokon kívül felhasználtuk más országok fejlõdésének tapasztalatait, politikai szándékainkat nem rövidlátó, kisstílû szempontok alakították, nem követtünk el súlyos hibákat, vagy ha hibáztunk is, azokat idõben próbáltuk korrigálni. Ezeket az elvi szempontokat javaslom megfontolásra, amikor egy új intézmény kodifikálására vállalkozunk. A közigazgatási bíróságról pedig már csak annyit, hogy ezt a megoldást csak átmeneti kényszerintézkedésként tudjuk elfogadni, rögzítve, hogy meghatározott idõn belül a kérdést átfogóan szabályozni kell. Tekinthetjük a mai helyzetet hasonlónak a múlt századihoz, amikor a közigazgatási bíróság 1896-os felállítása elõtt 13 évvel egy pénzügyi közigazgatási bíróságot létesített kísérleti terepként az Országgyûlés. Remélem, ezúttal nem kell ilyen hosszú idõ ahhoz, hogy a közigazgatási bíróság megfelelõ színvonalú szabályozására sor kerüljön. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)