DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Azzal kell kezdenem, hogy - bár nagyon sok mindenben egyetértünk az elõterjesztõ által elmondottakkal, és egyetértünk azokkal is, amit dr. Dávid Ibolya elõttem elmondott - a Szabad Demokraták képviselõcsoportja mégsem támogatja a törvényjavaslatot. Igazából nem politikai és ideológiai vita a mostani az ellenzék és a Kormány elõterjesztése között, hanem kifejezetten szakmai érvek azok, amelyek bennünket megakadályoznak a támogatásban. Az elõterjesztésbõl és a legnagyobb kormánypárt vezérszónokának beszédébõl is hallhattuk, hogy egyetértés van abban, hogy az államigazgatási, közigazgatási határozatok bírói úton megtámadhatók legyenek. Ez az igény már évekkel ezelõtt felmerült a magyar jogi közéletben. Annak a törvényjavaslatnak az alapváltozata, amelyet a Kormány most beterjesztett, három évvel ezelõtt elkészült. Ahhoz képest lényeges koncepcionális változás az elmúlt három évben nem történt. Ez az a pont, ami miatt nem értünk egyet a javaslattal. Úgy gondoljuk, hogyha egy egységes bírói rendszeren belül kívánják megoldani az államigazgatási határozatok megtámadhatóságát, akkor ahhoz a jelenleginél jóval több érv kellene. Hallottuk az elõterjesztõtõl, és nagyon színvonalas beszédben Dávid Ibolya is elmondta, hogy a történeti hagyomány Magyarországon az, hogy a közigazgatási bíráskodás egy elkülönült szervezeti rendszerben valósult meg. Ha Európában körülnézünk, azt látjuk, hogy a környezõ országokban, tehát a számunkra mérvadó európai országokban - az NSZK-ban, Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban - elkülönült bírósági szervezet végzi a közigazgatási bíráskodást. Ilyen körülmények között meggyõzõdésünk szerint nagyon komoly érvek kellenek ahhoz, hogy mért nem ezt a történeti hagyományt és mért nem az európai általános gyakorlatot követjük, és mért egy ettõl eltérõ megoldást vezet be a Kormány. Álláspontunk szerint ez a kérdés rendkívüli fontosságú. Rendkívüli fontosságú azért, mert gyakorlatilag valamennyi magyar állampolgárt potenciálisan érintheti ennek a törvénynek a végkimenetele. Nagyon rosszul is érintheti az embereket, hiszen egy vívmányként hirdetjük azt, hogy az eddigi államigazgatási berkekben zajló vitákat kivesszük a végrehajtó hatalom, a közigazgatás berkeibõl, és megteremtjük a bírói hatalom kontrollját az államigazgatás fölött. De ez a vívmány a mindennapokban nagyon keserû tapasztalatokat okozhat az állampolgárok számára. Azt a keserû tapasztalatot, hogy ilyen úton nehezebben, bonyolultabban és lassabban zajlanak le az ügyei, tehát a jogvédelmet körülményesebben kapja meg, mint ahogy a korábbi rendszerben, és ez a tény meg fogja akadályozni az állampolgárokat abban, hogy értékeljék ezt jogi vívmányt. Tehát véleményünk szerint óriási a felelõssége a magyar Országgyûlésnek abban, hogy egy olyan bírói kontrollt teremtsen meg, amely valóban mûködõképes, valóban hatékony, valóban jobbá teszi az emberek közérzetét azáltal, hogy a mindennapos ügyeikben, kezdve az építési engedélyektõl - felsorolva nagyon sok ilyen elhangzott - a hatósági döntések egész során keresztül bírósághoz fordulhat, és a bíróság jogorvoslatot szolgáltat a számára. A másik kérdés, ami rendkívül fontossá teszi ezt az ügyet, és ez valamennyi országgyûlési képviselõ felelõssége pártállástól függetlenül, hogy a Magyar Köztársaság költségvetésébõl az elõterjesztés értelmében 1 milliárd 330 milliónál valamivel több forintot költünk el. Ez a pénz az adófizetõk pénze, ezért számunkra alapvetõ kötelesség, hogy nagyon alaposan megvizsgáljuk, hogy vajon a leghatékonyabb formában költjük-e el ezt a pénzt. Elõre kívánom bocsátani, hogy nem tartom eltúlzottnak ezt az összeget, bár az elõterjesztés logikáját követve ennél olcsóbb megoldás is lehetséges, amely olcsóbb megoldás nem biztos, hogy kevésbé hatékony. A képviselõcsoportunk álláspontja az, hogy ilyen kérdésekben, mint a közigazgatási bíróság új rendszerének megteremtése, amely évtizedekre határozza meg a közigazgatási bíráskodás rendszerét, a mostaninál sokkal alaposabb és sokkal kiérleltebb elõterjesztések alapján kerülhetne sor. Ha megnézzük a Kormány által szeptemberben elkészített nemzeti megújhodási programot, azt látjuk, hogy a Kormánynak vannak bizonyos elképzelései az igazságszolgáltatás rendszerének átalakítására. Például azt olvassuk, hogy kétfokú fellebbezési rendszert kíván megvalósítani, amelynek egyik megoldása az, hogy marad ez a háromszintû bírósági rendszer, ami ma van Magyarországon, a másik megoldása az, hogy egy négyszintû bírósági rendszert fogunk bevezetni. Ha már most ez egy közeli feladat, hogy egy négyszintû bírósági rendszert vezessünk be, akkor ehhez a négyszintû bírósági rendszerhez a közigazgatási bíráskodás jelenleg bevezetendõ rendszere valamilyen módon viszonyulni fog. A négyszintû bíráskodás eddigi tervei arról szóltak - az általam ismert tervek; nem tudom, hogy az Igazságügyi Minisztérium jelenleg miben gondolkodik -, hogy lenne egy viszonylag alacsony fokú helyi bíróság, lenne az ügyek döntõ súlyát vivõ középszintû bíróság, amely a megyei bíróságok szintjén helyezkedne el, és itt akár elkülönülhetne egymástól a büntetõ bíróság, a polgári bíróság, a munkaügyi bíróság és a közigazgatási bíróság, amely egy egységes bírósági szervezet része lenne, pontosabban egységes elvi irányítás alatt lenne, de technikai körülményekben egymástól elkülönülõ épületekben helyezkedne el, egymástól független szervezeteket jelentene, megóva ezzel az állampolgárt attól, hogy a túlzsúfolt és szervezésében is és a mindennapi gyakorlatában is nehézkes bíróságok terheit hordozzák, olyan ügyterületeken is, ahol az egyszerûbben is megoldható; és megóva attól az állampolgárt, hogy a helyi bíróságokon - a legalsó szintû helyi bíróságokon - olyan zavarokkal kelljen szembenéznie, amelyek nem az igazságszolgáltatás egészének zavarai, hanem konkrét mûködési zavarok, amelyek például abból állnak elõ, mikor egy kis bíróságon kevés bíró van, és ha a kevés bíró közül egy influenzajárvány idején az egyik vagy a másik megbetegszik, a harmadik gyesre megy, akkor gyakorlatilag az ítélkezés azon a helyen megbénul. Ez ellen a gyakorlati tapasztalat ellen szól valamiféle jobb, koncentráltabb szervezés. Álláspontunk szerint tehát a közigazgatási bíráskodás kérdéseit a jelenlegi helyzetben, a Kormány terveinek jelenlegi állása mellett csak egy ideiglenes szabállyal lehetne megteremteni; egy átmeneti idõre ideiglenes törvényt kellene hozni azoknak a kérdéseknek a rendezésére, amelyek az Alkotmánybíróság döntése, illetve az Alkotmány rendelkezései értelmében eldöntendõk. És ezt követõen a bíróság egész rendszerének átalakításával együtt kellene eldönteni azt, hogy elköltünk-e közel másfél milliárdot egy szervezet felépítésére, amit utólag - ezt valamenynyien történelmi tapasztalatokból ismerjük - nagyon nehéz lebontani! Ha létrehoztunk egy szervezetet, létrehoztunk státuszokat - ez az elõterjesztés közel 500 munkahelyet teremtene, közel 500 státuszt teremtene -, ezeknek az állásoknak a létrehozása évekre, minimum öt évre, de inkább tíz évre tulajdonképpen ezt a struktúrát bebetonozza. Ez a struktúra, amely így bebetonozódna, ez - még egyszer szeretném hangsúlyozni - eltér a magyar történelmi tradíciótól, és eltér az európai országok gyakorlatától. Miniszter úr elõterjesztésében hivatkozott rá, hogy vannak olyan nézetek, amelyek szerint elkülönült szerveket kellene létrehozni - ez a mi nézetünk, mi osztjuk ezt a nézetet -, de nem túl sok érvet hozott fel amellett, hogy miért nem fogadta el a Kormány ezt az álláspontot. Megmondom õszintén, attól tartok, hogy az elõterjesztést megelõzõ szakmai viták elmaradása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy viszonylag kevés az érv. Szakmai viták legutóbb három évvel ezelõtt voltak, ott elhangzottak érvek az elkülönült szervezet mellett is - az európai gyakorlat és a magyat tradíció is ilyen érv, és még szeretnék a beszédem késõbbi részében néhány praktikus érvet emellett felhozni -, de igazából ellenérvek ezzel szemben nem hangzottak el! A miniszter úr szóbeli elõterjesztése hozott fel két ilyen érvet. Az egyik az volt, hogy a számunkra legkedvezõbb megoldást kell a létezõ alternatívák közül kiválasztani - ez egy kijelentés, de nem volt mögötte érv, hogy miért a legkedvezõbb a mostani. Egy érv volt erre, az, hogy az igazságszolgáltatás egységét meg kell õrizni, ezért a rendes bírósági szervezeten belül kell megoldani a közigazgatási bíráskodást. Ennek az érvnek vannak helytálló elemei, de meggyõzõdésem az, hogy az elkülönült közigazgatási bíráskodás mellett is meg lehet valósítani az igazságszolgáltatás egységességét. Mint ahogy meggyõzõdésem szerint az NSZK- ban vagy Franciaországban az, hogy ugyan elkülönült szervezetû a közigazgatási bíráskodás, nem érinti azt, hogy ezek a közigazgatási bíróságok ne lennének igazságszolgáltatási szervek, ne tekintené a szakmai és a politikai közvélemény a bírói hatalom szerves részének ezeket a szervezeteket, és ne tudnának megvalósítani egy egységes ítélkezési gyakorlatot. Mi azt javasoljuk, hogy egy olyan közigazgatási bírósági rendszeren gondolkozzon el a Kormány ennek a javaslatnak az ideiglenessé tételével, és év végéig kidolgozva - vagy esetleg a jövõ év közepéig; nem tudom, hogy milyenek a tervei az igazságügyi kormányzatnak ezen a területen - ennek a részleteit, amelyben felvetõdhet, hogy egy elkülönült bírósági rendszer keretében legyen a közigazgatási bíróság megoldva. Én elmondom ennek röviden az elõnyeit. Az idõ nem teszi lehetõvé azt, hogy ezt az elsõsorban koncepcionális vitát egy határozott törvényjavaslat általános vitája keretében folytassuk le. Én ezért elmarasztalom a Kormányt, hogy ezeket a koncepcionális vitákat nem folytatta le az elmúlt tíz hónap alatt, hiszen már a kormányprogram megalkotásánál is és a szeptemberi kormányprogramban is ez szerepelt, gondolt rá, hogy ezt a közigazgatási bíráskodási rendszert meg fogja valósítani. Szerintem nagyon jó lett volna, ha Magyarországon azokat az embereket, akik ehhez értenek - körülbelül húszan, harmincan lehetnek - összehívta volna a Kormány, és szakmai fórumon, egy politikamentes szakmai fórumon a pró és kontra érvek felvetõdtek volna, és ezeket az érveket be lehetett volna hozni ide a Parlament elé, mert nagyobb megalapozottsággal tudnának dönteni az országgyûlési képviselõk, ha ismernék az ellenérveket. Én jelen pillanatban több érvet ismerek a különálló közigazgatási bíráskodás mellett. Ilyen érv lehet mindenekelõtt az, hogy ezeket a közigazgatási bíróságokat nem a helyi bíróságok szintjén, tehát nem azon a módon kellene megoldani, ahogy a törvényjavaslat ezt tervezi, hogy megyénként egy ilyen bíróság lenne, a megyei bíróság székhelyén mûködõ helyi bíróság, hanem lehetne a nyolc régióban létrehozni közigazgatási bíróságokat. Ennek elõnye lenne az, hogy a már most létrehozott köztársasági megbízotti intézményhez közelebb lenne ez területi elhelyezkedésében, és hatásköre is erre a területre terjedne ki; elõnye lenne az, hogy míg a helyi bíróságokban viszonylag kisebb bírói testületeket lehet létrehozni, akik szakosodnak az ilyen ügyekre, egy régiónként megszervezett közigazgatási bíróságnál nagyobb létszámú lenne, amelynek két elõnye mindenképpen számba veendõ. Az egyik az, hogy a nagyobb létszám esetén a hiányzások, az elmaradások - amik annyira terhelik ma a magyar bírósági gyakorlatot - kisebb terhet okoznának. A másik elõnye pedig, hogy a nagyobb létszámú testület, mondjuk egy régióban 10-15 bíró esetén tudnak szakosodni, hiszen ezek az ügyek rendkívül sokfélék. A közigazgatási ügyek rendkívül bonyolult részterületeket érintenek. És el tudom képzelni, hogy néhány év múlva ezek a közigazgatási bíróságok olyan fontos ügyekben is dönteni lesznek kénytelenek, mint például egyes beruházási kérdések, hogy hol épüljön atomerõmû vagy hulladéktemetõ. Ennek az állam vagy a központi kormány és a helyi önkormányzat közötti vitának az eldöntésére is fórumot teremthetne egy jól szervezett közigazgatási bírósági rendszer, mint ahogy az európai gyakorlatban ez meg is történik. Ebben az esetben a kevesebb, de nagyobb bíróságok természetesen olcsóbbak is lennének, hiszen ugyan nagyobb lenne, de nem annyival nagyobb, mintha egyesítenénk a több megyét érintõ bíróságokat. E mellett a megoldás mellett szól tehát az olcsóságnak, a praktikusságnak az érve, a szakmai megalapozottságnak, a szakmai specializálódásnak a nagyobb lehetõsége. Összefoglalva az általam elmondottakat: meggyõzõdésünk az, hogyha egy ilyen bírósági rendszert építünk ki, akkor ezt nagyon alapos és nagyon kiterjedt szakmai vitáknak kellene megelõznie. Ezeknek a vitáknak számba kellene vennie a pró és kontra érveket, és ezeknek az érveknek a súlyozása alapján dönthetne a politika, dönthetne az Országgyûlés arról, hogy melyik érvet fogadja el. Ennek a törvényjavaslatnak az elõterjesztését nem elõzték meg ezek a viták, legalábbis az általunk ismert szakértõk nem tudnak ilyen vitákról, csak a három évvel ezelõtti vitára emlékeznek, ami az alapkoncepciót vetette fel. Nem elõzték meg a Parlamenten belül sem viták. Meggyõzõdésünk szerint az igazságszolgáltatás egészérõl kellene egy koncepcionális vitát tartani, és nem így elemenként építeni, és nem így elemenként hosszú távon eldönteni a javaslatot. Ezért mi azt javasoljuk, hogy szemben a törvényjavaslat preambulumával, amely úgy szól, hogy az Országgyûlés a közigazgatási bíráskodás teljes körû megteremtése érdekében a következõ törvényt alkotja, azt javasoljuk, hogy az a törvény, amit mi elfogadunk kisebb módosításokkal - mert a törvényben leírtak tartalmával alapvetõen egyetértünk, csak a szervezeti rendszerrel nem -, úgy szólna, hogy a közigazgatási bíráskodás teljes körû megteremtéséig alkotja ezt a törvényt, és így lehetõséget teremtenénk a magunk számára ahhoz és a Kormány számára is, hogy az egész bírósági rendszer egymásra épülõ elemeit is figyelembe vevõ koncepcionális vitáját lefolytathassuk, és erre a koncepcióra tekintettel fogadjuk el végül is a közigazgatási bíráskodásnak azt a rendszerét, amelyet valamennyien jónak tartunk. Hozzáteszem, hogy ennek a közigazgatási bíráskodásnak a végleges kiépítését meg kell elõznie olyan fontos - szintén jelenleg még az elõkészítés fázisában lévõ - kérdések rendezésének, mint például az ügyészség általános törvényességi felügyeleti szerepének megszüntetése vagy fenntartása. Ezt el kell dönteni. Ehhez szorosan kapcsolódik a most kiépülõ köztársasági megbízotti felügyeleti rendszer is. És ehhez szorosan kapcsolódik - ahogy a miniszter úr is említette elõterjesztésében - az állampolgári jogok szóvivõjének feladatköre is. Ezeknek a kérdéseknek az egymásra épülése és egymáshoz való viszonyának meghatározása nélkül - még egyszer szeretném hangsúlyozni - olyan intézményrendszert hozunk létre, amely évekre rögzül, amelynek a lebontása gyakorlatilag sokkal nehezebb, mint egy újonnan kiépített rendszernek a tiszta felépítése, és ez károsan befolyásolhatja a közigazgatási bíráskodás mindennapi gyakorlatát, és a közigazgatási bíráskodás mindennapi gyakorlatának a rossz volta pedig rendkívüli mértékben rontja az állampolgárok közérzetét. Ezért tisztelettel javasoljuk az Országgyûlésnek, hogy ezt a törvényt jelenlegi formájában ne fogadja el, hanem egy ideiglenes törvényként fogadja el. Ez nem elõzmények nélküli a magyar törvényhozásban, hiszen alaptörvényünk, az Alkotmány is úgy szól, hogy amíg az Alkotmány végleges szövege meg nem születik, addig ez az Alkotmány van hatályban. Ilyen módon fogadja el a közigazgatási bíráskodásnak a koncepcióját, és ezen koncepció elfogadása után - természetesen a módosító indítványok beépítésével - induljon el egy átfogó törvény-elõkészítõ munka, amely az igazságszolgáltatás egész rendszerének áttekinthetõ és az ellenérveket is figyelembe vevõ törvényjavaslatában jut végsõ stádiumba. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Homepage