DR. BALSAI ISTVÁN igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Döntésüknek megfelelõen én leszek az elõterjesztõje mindkét szóban forgó törvényjavaslatnak. A pénzügyminiszter úrral megállapodtunk, hogy a költségvetési törvény módosítására vonatkozó elõterjesztés indokait is én fogom elõadni, ez egy kis idõt fog igénybe venni, ezért elõre is elnézésüket kérem. Tisztelt Országgyûlés! A közigazgatás a politikai hatalom eszköze. A közigazgatás aránya és súlya a társadalmi tevékenységen belül rendkívül megnõtt. Az állami szervek közül legggyakrabban és legszélesebb körben a közigazgatási szervek tevékenysége érinti az állampolgárok jogait és törvényes érdekeit. A jogállam megteremtésével együtt jár a közigazgatás jogállásának, szervezetének és mûködésének megfelelõ jogi szabályozása és az a fajta újraszabályozása, amely már részben megtörtént, és amely jelenleg is folyik önök elõtt. A törvényeknek alárendelt közigazgatási szervek az ügyfeleket csak törvényi felhatalmazás alapján és csak meghatározott tényállás esetén illethetik jogokkal, és terhelhetik kötelezettségekkel. Ez egyben garantálja az állampolgárok és más ügyfelek jogainak és jogos érdekeinek a védelmét. Ennek megvalósítása érdekében Alkotmányunk 50. §-ának (2) bekezdése világosan rendelkezik, hogy a bíróság ellenõrzi a közigazgatási határozatok törvényességét. Az ügyek számának bizonytalansága és a várható költségek elõsegítették azt a döntésünket, hogy a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatát elsõ lépésként az államigazgatási szervnek vagy az államigazgatási ügy intézésére feljogosított más szervnek a hatósági ügyben hozott határozata tekintetében tegyük általánossá. A törvényjavaslat tehát néhány, a törvényben felsorolt kivétellel minden hatósági ügy tekintetében megnyitja a bírói utat. Az ügyeknek azt a szûk csoportját, ahol a bírósági felülvizsgálat nem indokolt, a törvényjavaslat egyrészt a hazai közigazgatási bíráskodásnak a tapasztalatai alapján határozza meg. A törvényesség megtartásának biztosítékait az úgynevezett hatósági ügyek esetében nyilvánvaló, hogy elsõsorban az államigazgatási eljárás rendszerén belül kell kiépíteni. A közigazgatási szervek határozatának bírósági felülvizsgálatára a közigazgatási jogorvoslati eszközök kimerítése után az esetleg fennmaradó jogsérelem orvoslása érdekében kerül sor. A hatósági ügyben hozott határozatok bírósági felülvizsgálatának lehetõvé tétele tehát a törvényesség megtartásának fontos eszköze és része a jogállamiság megteremtésének. Önök elõtt nyilván ismert, hiszen önök hozták ezeket a törvényeket, hogy a helyi önkormányzatok létrejöttével jelentõsen megváltozott az államigazgatási hatásköri rendszer, a hatáskörök címzettjei, minthogy az eddigi, az ügyek nagy részét ellátó tanácsi szakigazgatási szervek megszûntek, és a hatáskörök egy részét a helyi képviselõtestület vagy a polgármesterek vagy a jegyzõk kapták, más részük pedig a központi államigazgatási szervnek közvetlenül alárendelt, úgynevezett dekoncentrált szervhez került. A helyi képviselõtestület hatósági ügyben hozott határozata ellen jogszabálysértésre hivatkozással az ügyfél bírósághoz fordulhat, és a határozatot az ügy jellegére figyelemmel, a közigazgatási határozatok felülvizsgálatára hivatott bírósági szervezet is felülvizsgálja. Az önök elõtt éppen tárgyalás alatt lévõ hatásköri törvény fogja ezeket a hatásköröket pontosítani. Törvényjavaslatunk, tehát a közigazgatási bíráskodással kapcsolatos törvényjavaslatunk teljesen függetlenül, ezt a szabályozást megelõzheti. Azt is meg kell említenem, hogy a helyi önkormányzatok az államigazgatási ügyekben maguk is lehetnek ügyfelek az államigazgatási eljárás során, és ebben az esetben természetesen õket is megilleti a bírósághoz fordulás joga. Egy új ügyfajtával is bõvült a helyi önkormányzatokról szóló törvény alapján a közigazgatási bíráskodás lehetséges köre, hiszen az önkormányzatok törvényességi ellenõrzését ellátó köztársasági megbízott, ha azt észleli, hogy az önkormányzat képviselõtestülete a törvénysértés megszüntetésérõl nem intézkedett, akkor a bíróságnál kezdeményezheti a sérelmezett döntés felülvizsgálatát. További, elõkészítés alatt álló vagy már elfogadott törvények között is van olyan, amely bizonyos döntések ellen végsõ jogorvoslati fórumként a bíróságot jelöli meg. Az egyetlen, amire utalnék, az éppen aktuális kárpótlási törvény, amely a kárpótlási eljárásban illetékes kárrendezési hivatalok elleni felülvizsgálati fórumként a bírósági utat természetesen lehetõvé teszi. Végeredményben tehát az a követelmény, hogy a közigazgatásra vonatkozó jogszabályokat összhangba kell hozni egyrészt az Alkotmány rendelkezéseivel, másrészt a közigazgatáshoz kapcsolódó szervezeteket alkalmassá kell tenni a szélesebb körû feladatok megoldására is. Tisztelt Országgyûlés! A közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának lehetõsége nem jelenti azt, hogy a közigazgatási szervek a bíróság alá lennének rendelve. A közigazgatási szerveknek céljaik megvalósításához megfelelõ cselekvési szabadságot, önállóságot kell biztosítani. A határozatok bírósági felülvizsgálatának kiterjesztése nem boríthatja föl - és nem is borítja föl - a különbözõ szervek közötti munkamegosztás kialakult és kialakítandó rendjét. A hatósági ügyek túlnyomó többsége nyilvánvalóan ezek után is a közigazgatás szervezetrendszerén fog lezárulni, mert a nemzetközi gyakorlat, és a hazai, korábbi lehetõségekbõl leszûrt tapasztalat is azt mutatja, hogy a határozatoknak csak egy kis töredéke, néhány százaléka kerül a bíróság elé. Ennek megfelelõen tehát a közigazgatási határozatok bírói felülvizsgálatának a kiterjesztése nem jelent bizalmatlanságot a közigazgatás munkájával szemben - éppen ellenkezõleg: fokozhatja a közbizalmat az állami tevékenységek, illetõleg a közigazgatási munka iránt, és létezése magának a törvényesen eljáró közigazgatási szervnek is biztosítékot kell, hogy jelentsen. A bírósági felülvizsgálat intézménye az egyes konkrét ügyekben való törvényesség helyreállításán túlmenõen, puszta létével is arra ösztönzi a közigazgatást, hogy pontosabban alkalmazza a jogszabályokat, törvényesen és méltányosan döntsön. Az ezekben az ügyekben érvényre jutó bírói jogértelmezés elõmozdíthatja a jogszabályok valódi tartalmának megfelelõ jogalkalmazását is. Ezek szerint tehát a közigazgatás feletti bírói kontroll kiszélesítése nem csupán az ügyfelek jogainak a védelmét erõsíti, hanem jelentõs szakmai segítséget is nyújt a közigazgatásban dolgozó jogalkalmazóknak is. Tisztelt Országgyûlés! Engedjék meg, hogy a kérdés kiemelkedõ jelentõségére tekintettel - nem visszaélve az idõvel - néhány mondattal ismertessem a közigazgatási bíráskodással kapcsolatos magyar jogtörténeti elõzményeket is. Magyarországon a közigazgatási bíráskodás a XIX. század második felében - más európai államok példájára is figyelemmel, a jogállam akkori koncepciójának keretében - fejlõdött ki, annak a követelménynek a megvalósítása érdekében, hogy a közigazgatási szervek cselekményeivel szemben megfelelõ jogvédelem álljon rendelkezésre. Közel száz évvel ezelõtt, 1896-ban hozták létre a közigazgatási bíróságot, és nem sokkal késõbb, 1907-ben megszervezték a hatásköri bíróságot. Mindkettõt 1949-ben számolták föl, de meg kell jegyezni, hogy a közigazgatási bíráskodást teljesen soha nem törölték el a magyar joggyakorlatból. A tételes jog - nagyon szûk körben - továbbra is lehetõvé tette néhány határozat bírósági felülvizsgálatát. Utalok arra, hogy például nyugdíjügyekben mindvégig lehetséges volt bírósághoz fordulni - elõször szûkebb, majd tágabb kérdéseket illetõen. Az államigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata tekintetében 1957 mérföldkõnek tekinthetõ, hiszen számottevõ változás következett be. Az úgynevezett 1957. évi IV. törvény, tehát az államigazgatási eljárás általános szabályairól rendelkezõ jogszabály, külön fejezetben rendezte a bírói felülvizsgálat elvi alapjait. Ennek a törvénynek ezen rendelkezéseit 1981-ig lényegében a kiterjesztés és az ezzel kapcsolatos kiterjesztõ jogértelmezés és jogalkalmazás, valamint több jogszabály módosította. Ennek ellenére az a helyzet, hogy tulajdonképpen 1981 óta hatályos szabályozás a bírósági felülvizsgálatot csak az ügyek kis részére teszi lehetõvé, és egységes koncepció hiányában tulajdonképpen tételes felsorolással, ötletszerûen adják meg azoknak az ügyeknek a csoportjait a jogszabályok, amelyek bíróság elõtt megtámadhatók mint közigazgatási ügyek. Az önök elé terjesztett törvényjavaslat elõkészítése során három jelentõs kérdésben kellett állást foglalni. Egyrészt el kellett döntenünk, hogy milyen típusú határozatok bírósági felülvizsgálatára gondolunk, másrészt, hogy a bírósági felülvizsgálatot milyen bírósági szervezet valósítja meg, harmadrészt pedig azt, hogy a bíróság milyen eljárási rendben, tehát milyen eljárási szabályok alapján teljesítette a felülvizsgálatra vonatkozó feladatát. A törvényjavaslat, a fokozatosságot szem elõtt tartva - az egyébként hatályos szabályozással is egyezõen - csak a hatósági ügy érdemében hozott határozat ellen teszi lehetõvé a bírósági utat. Meg kell mondanom, hogy a nézetek között két körben merül föl ettõl eltérõ vagy ezt bõvítõ álláspont. Egyfelõl az államigazgatási, illetõleg közigazgatási szervek hallgatása esetén biztosítana e szerint a nézet szerint bírói felülvizsgálati lehetõséget a bírói út ebben a két tükörben, másfelõl pedig a szabálysértési ügyek - közigazgatási ügyként minõsülve - jelenleg a bírói kontrollt nélkülözik, tehát ebben a körben is van olyan nézet, amely a bírói felülvizsgálat lehetõségét indokoltnak tartaná. Nem vitatva mindkét kör tekintetében a nézetek jogosságát, az utóbbival kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy nyilvánvalóan meg kell teremteni a szabálysértési ügyek bíróság elé vitelének a lehetõségét, azonban csak azt követõen, hogy kiérlelt koncepciónk lesz a tekintetben, hogy a büntetõ eljárás keretében visszatérjünk-e a bûntett, vétség, kihágás korábbi gyakorlatának megfelelõen, a szabálysértési ügyeket oda csoportosítva, és ily módon biztosítva a bírósági nyilvánosságot és a bírói kontrollt és garanciákat, vagy pedig a jelenlegi gyakorlatnak megfelelõen, a szabálysértések közigazgatási típusú ügyek maradnak, és akkor a közigazgatási bíráskodás hatáskörét és ügykörét nyilván ki kell majd terjeszteni. Ezek ma még nem teljesen eldöntött kérdések. Még egyszer hangsúlyozom: a fokozatosságot kell szem elõtt tartanunk, és az ország anyagi lehetõségeit, amire vonatkozóan egy másik törvényjavaslat igen magas számokat tartalmaz. Sajnos, ez a helyzet. Jelenleg a hatósági ügyek érdemében - tehát a hallgatással kapcsolatban nem teszi lehetõvé a javaslat a bírósághoz fordulást. Természetesen fenntartjuk azt a jelenleg hatályos és igen jól mûködõ szabályt, hogy csak akkor van helye a törvényjavaslat szerint is a bírósági útnak, hogyha az ügyfél az államigazgatási eljárásban a fellebbezési jogát már kimerítette, illetõleg jogszabály kizárja a fellebbezést. Ebbõl következik tehát, hogy a bírósági felülvizsgálat legtöbbször csak annak megállapítására irányulhat, hogy a határozat nem sérti a jogszabályt. Ha igen, a bíróság felhatalmazása általában csupán a határozat megsemmisítésére terjed ki. Ha a bíróság megállapítja a törvénysértést, a közigazgatási szerv a bírósági ítéletnek megfelelõen és a törvények korlátai között, de önállóan dönthet. Ha ugyanis a bíróság a közigazgatási szerv határozatát a sajátjával felválthatná, valójában teljes mértékben átvenné a közigazgatás szerepét, ezért ez a lehetõség a törvényjavaslat szerint is általában kivételes. Tisztelt Országgyûlés! A másik, már jelzett fontos kérdés tehát a törvényjavaslat elõterjesztése és kidolgozása során az volt, hogy mely bírósági szervtípus legyen alkalmas a bírósági felülvizsgálati eljárásra a közigazgatási határozatokkal kapcsolatban. Más országokban is jelentõs vitát váltott ki ez a kérdés, és az is kétségtelen tény, hogy a magyar jogtörténeti elõzmények egy külön közigazgatási bíróságot határoztak meg erre fórumként. Nyilvánvaló, hogy olyan nézet is elképzelhetõ, olyan megoldás is, hogy magán a közigazgatási szervezeten belül legyen egyfajta bírósági fórum, tehát ebbõl a három variációból kellett kiválasztani a számunkra legkedvezõbb megoldást teremtõ és az önök elé terjesztett változtatot. Végeredményben a felsorolt nézetek közül a Kormány a rendes bírósági szervezetrendszerbe illesztett módon kívánja a kérdést megoldani. Ennek az indokait röviden abban tudom összefoglalni, hogy a Kormány álláspontja szerint az igazságszolgáltatás egységét meg kell õrizni, ezért továbbra is a rendes bírósági eljárás szervezeti keretei között kell ezt az ügycsoportot elbírálni. Egyébként is az a törekvésünk, hogy bíráskodásnak mint önálló hatalmi ágnak a megteremtése és az ehhez fûzõdõ garanciák kiépítése elsõrendû feladatunk, ez egy egységes szervezetet igényel annál is inkább, mert az alapvetõ szabadságjogok garanciális védelmére számos más új szervezet is létrejött az utóbbi idõben. Utalok az Alkotmánybíróságra vagy az önök által még meg nem tárgyalt, de elõterjesztett állampolgári jogok országgyûlési biztosának intézményére. Ezekre az indokokra tekintettel - nem vitásan egyébként anyagi indokok alapján is - az önálló közigazgatási bíróság létrehozását nem látjuk most indokoltnak, s szükségtelen átfedéseket eredményezne. A közigazgatási határozatok eddigi szûkkörû felülvizsgálatát a rendes bíróságok eredményesen látták el, ez is azt támasztja alá, hogy a rendes bíróságok keretében történjen ezen ügyek elbírálása. Nyilvánvaló, praktikus indok az is, hogy az új feladatok megoldása során is egyszerûbb a már meglévõ szervezetre támaszkodni és a megszerzett tapasztalatokat felhasználni. A szakosítással kapcsolatos követelmények nyilvánvalóak, és az elõttünk is természetesen ismert, tehát a rendes bírósági szervezeten belül a szakosított, erre specializálódott bírák kiképzése és alkalmazása természetes követelmény. Ennek megvalósítása ebben a keretben is biztosítható, úgyhogy úgy gondolom, hogy ebbõl hátrány nem származik a javasolt módszer alapján. Végeredményben tehát a bírósági ellenõrzést a rendes bíróságok szervezeti keretein belül kívánjuk megvalósítani, és ha a közigazgatási bíráskodás hatáskörét a korábban vázolt módon tovább szélesítenénk majd a késõbbiek során, akkor indokoltnak látszik ezt a döntést esetleg felülvizsgálni, és újra kísérletet lehet tenni, hogy egy optimálisabb szervezeti felépítés keretében legyen megoldható a közigazgatási ügyek elbírálása. Tisztelt Országgyûlés! Hazánkban az 1896. évben megteremtett közigazgatási bíráskodás eljárásával kapcsolatos fõ szabály történetileg nem a nyilvános tárgyalás volt, hanem az írásbeliség volt az eljárás menete. Egyetlen közigazgatási bíróság lévén természetesen az eljárás rendje egyfokú volt a korábbi hazai elõzményeket tekintve. Ugyanakkor el kell mondani azt, hogy már a közigazgatási bíráskodásra vonatkozó közel százéves törvényjavaslat vitája során is felmerült az, s azt követõen egyre gyakrabban hangoztatták a szakemberek, hogy az alsó szintû közigazgatási bíróságok kiépítésével meg kell teremteni a fellebbezés lehetõségét. Utalok arra, hogy 1924-ben egy ilyen tervezet már el is készült, azonban nem került a Parlament elé benyújtásra. Még egy adatot mondanék ezzel kapcsolatban, 1930-ban Magyary Zoltán a kiváló jogtudós, s ennek a területnek máig is a legnagyobb szaktekintélye úgy foglalt állást ebben a kérdésben, hogy a közigazgatási határozatok elleni bírósági felülvizsgálati eljárásnak kétfokúnak kell lenni. A Kormány álláspontja ennek megfelelõen az, hogy továbbra is a jelenleg hatályos lehetõségek alapján a bírósághoz tartozó közigazgatási határozatok felülvizsgálatára vonatkozó eljárási szabályok szerint kétfokú legyen. Ennek a követelménynek egyébként tulajdonképpen az Alkotmányból eredõen is eleget kell tennünk, hiszen az Alkotmány 57. szakaszának (5) bekezdése kimondja, hogy a bírói döntések tekintetében jogorvoslati jog illeti meg a feleket, tehát bírói út esetén már eleve a fellebbezés lehetõségét biztosítani kell. Úgyhogy úgy gondolom, ez az egy indok is elég ahhoz, azokkal a nézetekkel szemben, akik az eljárást egyfokúnak képzelnék el, hogy ennek a bírói útnak - még ha hosszabb és költségesebb is - mindenképpen kétfokúnak kell lenni. Nyilvánvaló egyébként az is, és erre tapasztalati tények mutatnak, hogy ezekben a perekben a fellebbezéseknek a száma sokkal magasabb, mint más polgári perekben. A szokásos polgári perekben általában 20a fellebbezett határozatok száma, ezekben az ügyekben pedig 40 Egy egyfokúvá tett eljárás gyakorlatilag a jogszokásokat is negligálná, illetõleg semmibe venné. Arról nem beszélve már, hogy a fellebbezési jog kizárása a Legfelsõbb Bíróság amúgy is túlterhelt munkáját aránytalanul megnövelné, hiszen a nem fellebbezhetõ ügyekben az ügyfelek a jelenleg hatályos módszer alapján törvényességi óvás iránti kérelmeket adnának be, úgyhogy minden szempont azt indokolja, hogy az eljárás kétfokú legyen. Tisztelt Országgyûlés! Lassan befejezve az indokokat ezzel kapcsolatban arra szeretnék még hivatkozni - önök elõtt ismeretes -, hogy ez a törvényjavaslat már az elmúlt Parlament elé lett beterjesztve még a múlt év januárjában, azonban a megelõzõ Parlament, úgy gondolom, helyesen, úgy foglalt állást, hogy - az akkori felfogás szerint - az ország mûködõképességéhez elengedhetetlenül szükséges törvények megtárgyalására tud vállalkozni. Ezért, természetesen átdolgozott formában, most érkeztünk el oda, hogy a tisztelt Országgyûlés - összhangban az Alkotmánybíróság erre vonatkozó ismert döntésével - ebben a kérdésben állást foglaljon. Emlékeztetem a tisztelt Országgyûlést, hogy az Alkotmánybíróság a mulasztásban megmutatkozó alkotmánysértést megállapítva arra az elhatározásra jutott, hogy április 1-jétõl lehetõvé válik a törvényben nem szabályozott módon valamennyi közigazgatási határozat bíróság elõtti megtámadása, és a Kormánynak határidõt szabott a törvény január 31-ig történõ beterjesztésére. Néhány nappal késõbb került a törvény a tisztelt Parlamenthez beterjesztésre, a késedelmet a pénzügyi kérdések tisztázása okozta, természetesen önöknek világos képet kell arról kapni, hogy mit jelent ez a garanciális és alkotmányos követelmény a már elfogadott és abban a költségvetésben nem szereplõ számokat illetõen. Úgyhogy engedjék meg, hogy rátérjek a költségvetési törvény módosítását igénylõ kérdés tekintetében az erre vonatkozó törvényjavaslat indoklására. Azzal kell kezdenem, tisztelt Országgyûlés, hogy a közigazgatási bíráskodás bevezetése minden korábbinál összehasonlíthatatlanul nagyobb hatáskör-bõvûlést jelent. A közigazgatási hatáskörrel rendelkezõ szervek összetétele, hierarchiája rendkívül heterogén, ügyforgalmáról most még becsléseink sincsenek, nem azért, mintha elmulasztottunk volna valamit megtenni, egész egyszerûen új helyzet van a közigazgatási szervek tekintetében, egészen másfajta hatáskörök, másfajta szervezeti rendszerben mûködõ szervek vannak. Azt azonban tudjuk, hogy a korábbi tanácsi rendszerben mûködõ közigazgatásban mintegy másfélmillió határozat született, tehát ha az elõbbiek szerint néhány százalékát, tehát töredékét fogják az ügyfelek a bírósági felülvizsgálatra tartozónak vélni, legalább 30-40 ezer évi üggyel kell számolni. Mindezt a kétfokú rendszerben elképzelve, ennek a 40a fellebbezett ügyként lesz nyilvántartható. Önök - úgy tudom - tegnap megkapták a munkatársaim által elkészített tájékoztatót, amelybõl azt hiszem, õszinte és világos képet kapnak a bíróságok helyzetérõl és mûködési feltételeirõl. Én az itt felsorolt és a tájékoztatóban szereplõ adatokat nem kívánom megismételni, azonban az egészen egyszerûen megállapítható a tájékoztatóból - és kérem szíves figyelmükbe ajánlva ennek a tanulmányozását -, hogy a bíróságok jelenleg is a mûködõképesség határán vannak. Mindebbõl következik, hogy a bíróságok a jelenlegi feltételek mellett ezeknek az ügyeknek a feldolgozására egyszerûen nem képesek. Ehhez ugyanis a tapasztalati adatok alapján a Legfelsõbb Bíróságon és a területi bíróságon, tehát az összes érdekelt bíróságon 151 bírói, 51 fogalmazói és 284 elõadói állás rendszeresítésére van szükség. Ez tulajdonképpen 485 állás létesítését jelenti. Ez azonban a kérdésnek csak az egyik oldala, s meg kell mondanom, jóval kisebbik, anyagi vonzattal járó oldala. A létszámfejlesztés önmagában nem teszi lehetõvé a közigazgatási ítélkezés megteremtését. A létszám elhelyezése a kérdéses, és azt hiszem, meggyõzõ bizonyítékok vannak ebben a tájékoztatóban ezzel kapcsolatban. Valamennyi székhelyi, tehát megyeszékhelyen mûködõ városi bíróság tekintetében nagy gondot okoz, a fõvárosban pedig egész egyszerûen lehetetlen. Számításaink szerint öt megyei székhelyen új épület, vagy épületrész megvásárlására kell gondolnunk, és 14 megyeszékhelyen a meglévõ épület átalakításával lehet csak az új létszámot elhelyezni. A legnagyobb gondot - mint már említettem - a Fõvárosi Bíróság területén lévõ helyzet jelenti, ennek becsült költsége - sajnos - 220 millió forint. Nyilvánvaló, hogy az optimális megoldás az lenne, hogyha az Igazságügyi Minisztérium által elfoglalt épületrész, ami ugye, a Markó utcai bíróságnak az egyik fele, visszakerülne a Fõvárosi Bíróság, illetõleg a Pesti Központi Kerületi Bíróság használatába, és itt helyezhetnénk el a közigazgatási bíráskodással foglalkozókat. Erre azonban nincs lehetõség, a Kormány erre nem látott lehetõséget, egész egyszerûen nincsen rendelkezése alatt álló olyan épület, amely a minisztérium mûködésének megfelelne. Hangsúlyozni kívánom, hogy a közigazgatási bíráskodás bevezetéséhez szükséges feltételek megteremtése nem vitásan jelentõs költségekkel jár. Ezek alapvetõen tulajdonképpen nem a bíróságok mûködése miatt - nemcsak a bíróságok mûködése miatt - szükségesek, hanem azért is, mert hogyha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor a közigazgatási bíráskodás csak egy, Alkotmányban biztosított jog marad, de ténylegesen nem valósulhat meg. Ezekkel szeretném indokolni azt a beterjesztett költségvetési törvényt módosító törvényjavaslatot, amely a tartalékösszegbõl, az ott feltüntetett összeg és az ott részletezett számítás szerint adna lehetõséget a közigazgatási bíráskodás anyagi és szervezeti feltételeinek a megteremtésére. Még egyszer, nem kívánva igénybe venni türelmüket, kérem, hogy azt a tájékoztatót, amelyet tegnap megkaptak, igen gondosan olvassák el. Különösen két mellékletre hívnám fel a figyelmüket. Az egyik az ügyek érkezésével kapcsolatos összehasonlító táblázat, amelybõl meg fogják állapítani, hogy vannak ügycsoportok, amelyekben az utolsó tíz évben 687kal, sõt van olyan ügycsoport, ahol 8180kal nõtt a forgalom. Továbbá arra a másik táblázatra és összehasonlító adatokat tartalmazó mellékletre gondolok, amely a fõváros területén mûködõ bíróságok helyzetét elemzi, és amelybõl meg tudják állapítani, hogy nemhogy bírói dolgozó vagy tárgyaló kialakítására nincsen lehetõség, hanem íróasztal elhelyezésére sincsen lehetõség sem a Fõvárosi Bíróság, sem a Pesti Központi Kerületi Bíróság, sem pedig a Budai Központi Kerületi Bíróság épületében. Kizárólag a külsõ kerületi bíróságok vannak - hogy úgy mondjam - elviselhetõ elhelyezési körülmények között. Ehhez még hozzátartozik, hogy a Pest Megyei Bíróság, amelynek épületében több bíróság és több intézmény mûködik, szintén pontosan ugyanolyan nehézségekkel küszködik, mint a Fõvárosi Bíróság. Mindezzel tehát szeretném indokolni, hogy a fõváros területén a jelenlegi körülmények között teljességgel megoldhatatlan egyetlenegy bírói állás létesítése is. Kérem, ezeket vegyék majd figyelembe a törvényjavaslat és a hozzáfûzõdõ költségvetési módosítást eredményezõ törvényjavaslat vitája során. Köszönöm a figyelmüket. (Kis taps.)

Homepage