DR. SZABÓ JÁNOS (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Egy ezreket érintõ kérdésben szeretném a tisztelt Országgyûlés figyelmét kérni, és szeretném az igazságügy-miniszter úr segítségét is kérni. Arról szeretnék szólni, hogy milyen a viszony a leendõ kárpótlási törvény jogosultjai és a földhivatalok között. (Zaj.) 1853-ban, amikor Ferenc József egy császári paranccsal elrendelte Magyarország telekkönyvezését, és ennek nyomán megalakult a telekkönyvi rendtartás, ennek a rendtartásnak több, úgynevezett telekkönyvi alapelve került intézményesítésre, így a nyilvánosság elve is. Ez azt jelenti, hogy bárki a telekkönyvet szabadon megtekinthette. 1960-ban azonban az erõszakos kollektivizálás alkalmával született egy igazságügy- miniszteri rendelet, amely kimondta, hogy a termelõszövetkezeti tulajdonban, termelõszövetkezeti használatban, állami tulajdonban és társadalmi szervezetek tulajdonában lévõ ingatlanokat az állampolgár csak az érdek igazolása mellett, illetve ennek hiányában a földhivatal vezetõjének engedélyével tekintheti meg. Nyilvánvaló volt ennek a jogalkotásnak a célja, nevezetesen az, hogy a tulajdonától, használati jogától erõszakosan megfosztott emberek a telekkönyvvel mint hiteles hellyel, mint hiteles dokumentumokat tartalmazó hellyel ne tudják igazolni az esetleges sérelmeiket, amelyeknek az özöne zúdult akkor tulajdonképpen a hatóságokra. Ma, amikor a kárpótlási törvény napirendben van - illetve a törvénytervezet -, és az emberek sokasága indul meg a telekkönyv felé annak érdekében, hogy megcsillanó reményeiket tudja igazolni a régi telekkönyvi betétekkel vagy telek-jegyzõkönyvekkel, akkor ez a passzus, nevezetesen a 2/1960. IM. rendelet 113. szakasz (1) bekezdése megítélésem szerint akadályozza, de legalábbis nehezíti a jogkeresõ közönség munkáját. Mirõl van szó a gyakorlatban? Valaki bemegy a telekkönyvi hivatalba, viszi a régi papírjait, nincs módjában a régi nyilvántartásokat minden további nélkül megtekinteni, mert ez a rendelet megítélésem szerint megkurtította vagy megrugdosta a telekkönyvi nyilvánosság alapelvét. A földhivatalok alkalmazottai nem vizsgálják, hogy van-e érdeke az illetõnek, tehát hogy azt igazolni tudja-e, hanem minden esetben a földhivatal vezetõjének engedélyétõl teszik függõvé, hogy megnézheti-e valaki a nyilvántartást. Írásban kell beadni a kérelmet, majd ezt követõen a földhivatal vezetõje elbírálja, és akkor elõveszik a nyilvántartásokat, és egy más alkalommal az illetõ - ha újra bemegy a földhivatalba - megtekintheti azokat. Nincs semmi bajom a földhivatalok vezetõivel, és ellenkezõ bizonyításig róluk is jót kell feltételezni. Miután azonban diszkrecionális joga a földhivatal vezetõjének az, hogy megengedi-e a nyilvántartás megtekintését, végül is az is benne van a pakliban, hogy esetleg nem engedi meg. Elgondolni is rossz, hogy végül is ez a lehetõség is bekövetkezhet. Ha azonban arról van is szó, hogy megengedi, akkor is megítélésem szerint ez egy gátja a flott kiszolgálásnak, és felteszem a kérdést, hogy kinek az érdekét védjük megkülönböztetett módon és kinek az ellenében. Védjük annak a régi hierarchiának, a régi szervezeteknek az érdekeit, az adott esetben a termelõszövetkezetek érdekeit, amelyek eddigi mûködésük során - tisztelet a kivételnek - a gyenge középszeren kívül nemigen tudtak produkálni mást, és védjük azokkal szemben, akiknek állítólag igazságot akarunk szolgáltatni, hacsak részben is ennek a kárpótlási törvénynek a megalkotásával? Megítélésem szerint ennek a jogszabálynak a fenntartása anakronizmus! Én ezért tisztelettel azt kérem a jelenlévõ igazságügy-miniszter úrtól, hogy mielõtt az általános dereguláció elérné ezt a jogszabályhelyet, szíveskedjék ezt idõ elõtt, rövid úton hatályon kívül helyezni, mert megítélésem szerint a jogkeresõ közönség helyzetét, de ugyanakkor a földhivatalok vezetõinek a helyzetét is nagyban megkönnyítené. Köszönöm szépen. (Taps.)