DR. SZÉKELYHIDI LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Közel két év telt el 1989. június 16. óta, amikor is az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatairól, akik 33 évig jeltelen sírban feküdtek, méltó búcsút vehettünk, és eltemethettük halottainkat a 301-es parcellába. Tudnunk kell azonban, hogy nemcsak itt, hanem több vidéki településnek is van "301-es" parcellája. Most már Mosonmagyaróvárnak is lesz, mert elérkezett az idõ, hogy a megtorlás mosonmagyaróvári halottait, akik eddig Sopronkõhidán jeltelen sírban feküdtek, végre méltó módon eltemethessük. Végsõ búcsúztatásukra 1991. március 23-án kerül sor a magyaróvári temetõben. Itt kísérjük utolsó útjára az 1957-es gyõri koncepciós perben halálra ítélt és kivégzett Czifrik Lajos 39 éves földmûvest, Kiss Antal 24 éves fûtõt, Weintrager László 30 éves munkást, Zsigmond Imre 33 éves földmûvest. Ugyanaz a bosszúálló hatalom pusztította el õket is, amely 1956. október 26-án ártatlan, fegyvertelen diákok és munkások életét oltotta ki értelmetlenül, elõre kitervelten. Ez a temetés az emberi porhüvelynek végsõ nyughelyre helyezésén túl jelentse közös félelmeink, gyûlölködéseink, bosszúállásunk eltemetését is. De hiszem azt, hogy mindannyian elítéljük azt a kort, azt az embertelen társadalmi rendet, azt a janicsárképzõ rendszert, melynek keretei között megtörténhetett 1956. október 26. és az ezt követõ szégyenletes megtorlás véres drámája. Halottaink nyugodjanak most már békében, hiszen nemhiába haltak meg. Nélkülük ma nem lehetnénk tevékeny részesei az olyannyira áhított születõ demokráciánknak! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)