Tartalom Elõzõ Következõ

CSÉPE BÉLA, a társadalmi szervezetek költségvetési támogatására szolgáló pénzeszközök elosztását elõkészítõ bizottság elõadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy az elhangzottakra a bizottság nevében reflektáljak. A POFOSZ problémájával kapcsolatban, mint már elmondtam, a bizottság elhárultnak minõsítette az akadályt, és a POFOSZ ilyen formájú támogatását lehetségesnek tartotta 1 millió forint összegben, többségi szavazással. Ennek az oka az volt, hogy a POFOSZ a pályázatát beadta, az határidõbe be volt adva. A szakértõk nehezményezték a párt jelleget, miután az elhárult, a többségi szavazás azt mutatta, hogy támogatásban részesíthetjük. Hasznos Miklós képviselõtársam már benyújtott módosító indítványát tovább fogja módosítani a következõk miatt; és erre lehet, hogy még lesz más eset is. Úgy érzem, a bizottságnak kötelessége, hogy figyelje azt, hogy a tisztelt Házat ne hozza olyan helyzetbe, hogy esetlegesen egy-két módosító indítvány megszavazásával ne legyen meg az a fedezet, amire a módosító indítvány utal, illetõleg ne boruljon fel a pénzügyi egyensúly. Erre való tekintettel Hasznos Miklós a POFOSZ részére kért 20 milliós támogatást, mivel a fedezete - amit õ megjelölt - részben már megszûnt, 14,9 millió forintra módosítja. Írásban holnap fogja benyújtani - azért mondom itt el, hogy még a részletes vitában jegyzõkönyvbe kerüljön. Deutsch Tamás képviselõtársam sajnálom, hogy már nincs itt. Kérem a FIDESZ- es képviselõ kollégákat, hogy továbbítsák ezeket az észrevételeket. Õ fölvetette, hogy a kormánypártoknak hamarabb kellett volna a problémát átérezni, és a költségvetésben lehetõleg többet biztosítani, mint 400 millió. Ez nem a költségvetés vitája, nyilván messzire menne, ha ebbe most belebocsátkoznék, de tény az, hogy egy szûkített, feszített költségvetésbõl erre a célra ennyi jutott. Ugyanakkor valamennyi beadott módosító indítvány a 400 milliós kereten belül mozog, és megjelöli annak forrását. Tehát most nem egy olyan fajta ellentámadás indult, hogy a 400 milliót emeljük fel, hanem azon belül bizonyos átcsoportosításokat kérnek. Reméljük valóban, hogy jövõre már több lesz ez az összeg is. Azzal a fölvetésével kapcsolatban, hogy a gyermek- és ifjúságvédelmi szervezeteknél jó lenne, ha õk eldöntenék - és ezzel kapcsolatban úgy éreztem, kicsit általános fölvetés, hogy miért bajlódunk mi, a tisztelt Ház, az ad hoc bizottság ezzel a felosztással, mikor erre van már precedens, hogy maguk az érdekeltek osztják fel egymás közt. Úgy vélem, hogy ebben a témában szinte lehetetlen. A benyújtott pályázatok száma óriási, abban a szûk körben is több pályázat van. Ezeket az egymástól független szervezeteket a tisztelt Ház nem tudja úgy összehozni, hogy együtt valamiféle felosztást csináljanak, tehát meg kell maradnunk pillanatnyilag ennél a módszernél. Deutsch Tamás képviselõtársam egyes, konkrét felvetéseivel kapcsolatban Rózsa Edit már adott választ. Én ezt még annyival egészíteném ki, hogy a Kereszténydemokrata Fiatalok Szövetsége - amelynél kifogásként merült fel, hogy a Kereszténydemokrata Néppártnak lenne a szervezete, és ennyiben politikai szervezet -, ez a szervezet - ezt megvizsgálta külön az albizottság csoportja - nem a Kereszténydemokrata Néppártnak az ifjúsági szervezete. Ez egy teljesen független, ettõl különálló szervezet. Az más, hogy kereszténydemokrata elveket vall, de semmiképpen nem politikai párt, hanem egy ifjúsági tömörülés, és a bizottság számára ekkora összeget javasolt. Tehát ez a probléma nem áll fenn, amit hallottunk. Egyébként köszönjük Deutsch Tamásnak a jelzõt, mert õ "csodálatos"-nak minõsítette a bizottság munkáját, ugyanakkor talált benne komoly kivetnivalókat is, mert épp most kaptam meg a csatlakozó módosító indítványt. Eredetileg úgy véltem, hogy mivel az általános vita már lezárult, módosító indítványt a Házszabály szerint elvileg nem lehetett volna beadni. Most kézbe tudtam venni, ebben a percben kaptam meg, és látom, hogy ez egy csatlakozó módosító indítvány, és ilyen módon van elõvezetve. Úgy vélem, a Házszabály szerint ezt akkor meg kell tárgyalnunk. A bizottság a holnapi nap folyamán, az egyik szünetben össze fog ülni, és megtárgyalja. A véleményét, nem tudom mikor, a határozathozatal elõtt tolmácsolni fogom. Tehát a bizottság a határozathozatal elõtt meg fogja tárgyalni. Mindenképpen szeretnénk biztosítani, hogy a tisztelt Ház legkésõbb szerdán ezt a határozatot meg tudja hozni. A továbbiakban még egy-két gondolat. Kelemen államtitkár úr támogatja Halász képviselõ úr indítványát. A mi bizottságunk úgy foglalt állást, hogy nem érzi magát illetékesnek erre. Ettõl függetlenül, semmi akadálya, hogy a tisztelt Ház ezt a módosító indítványt - most már kormánytámogatással - szavazásra bocsássa, és esetleg elfogadja. Iván Géza képviselõtársam! A miskolci bölcsészegyetem problémáját mélyen átérezzük. Én már mondtam, amit mondtam elõzõleg. Most csak arra térek ki; õ az ad hoc bizottságot kéri, hogy vizsgálja felül álláspontját. Az ad hoc bizottság ezt már letárgyalta, állást foglalt, és már szétosztott állásfoglalásunkban benne van. A bizottság még egyszer ebben a kérdésben nem fog tárgyalni. A tisztelt Házra bízzuk a bölcs döntést. Dénes János képviselõtársam! Bírálat érte bizottságunkat, mert a TIB-nek, a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak elõzõleg mindössze 400 ezret adtunk. Õ említi, hogy most már 6 milliónál járunk - én továbbmegyek, mert most már 10- nél járunk, tehát még nagyobb ez a dolog, még nagyobb ezek szerint a fölvetett probléma. Engedjék meg, hogy elmondjam: íme, ilyen nehéz ez a munka, mert valóban, sok-sok vélemény összehangolása után egy ilyen javaslat született meg. Meg kell említenem, hogy a bizottsági munkában én magam terjesztettem elõ ott egy olyan módosítást, hogy ez az összeg emelkedjék, mert én magam is rendkívül kevésnek tartottam a 400 ezer forintot. De akkor a bizottság - én már nem tudom, milyen összetételben - elvetette, ezért maradt meg a 400 ezer. Bizottságunk is foglalkozott tehát ezzel a problémával, nem volt olyan sima az eset. Így történt. Most végül is javasoljuk, hogy a tisztelt Ház a Történelmi Igazságtétel Bizottság részére az emelt összeget szavazza meg. Az Ómagyar Kultúra Társasággal kapcsolatban én közben átnéztem az irataimat, és nem találom, hogy egyáltalán be van-e adva a pályázat. Itt még visszatérek Deutsch Tamás fölvetésére is, mert õ több szervezetet említett, hogy ha támogatunk bizonyos iskolaszövetségeket, akkor miért nem támogatjuk a másikat stb. Az alapállás az, itt mi csak azokkal tudtunk foglalkozni, akik pályázatot adtak be. Nekünk tehát nem olyan feladatunk volt, hogy az összes társadalmi szervezeteket áttekintve, valamiféle igazságos elosztást csináljunk. Ugyanez vonatkozik az Ómagyar Kultúra Társaságra is. Én most megnéztem, nem találom benne - de ha mégis benn van a pályázat, és mi nem javasoltuk, akkor erre be kellett volna adni egy módosító indítványt, aminek sajnos most már lejárt a határideje. Borz Miklós képviselõ úr! Én már jeleztem a bizottság állásfoglalását, hozzáfûzve az én egyéni véleményemet. A javaslattal kapcsolatban arra kérem Borz képviselõ urat, hogy ehhez a javaslathoz, mert itt fedezetül egy nagyobb összeg van megjelölve, mint maga a kért összeg. Ne hozzuk olyan helyzetbe a tisztelt Házat, ha - tegyük fel - ezt megszavazza, hogy akkor ilyen pénzügyi probléma legyen. Ezért arra kérem, hogy a holnapi nap folyamán jelölje meg azt a 3,5 millió forintot, amivel pontosan beáll a fedezeti rész és a kért összeg. Holnap. Azért jelzem most, hogy biztosítsuk a szavazás pénzügyi egyensúlyát. Ha holnap ezt megkapjuk - erre nyilván van lehetõség -, akkor meg lesz határozva, hogy pontosan a kért összegnek mi a fedezete. És itt hívom fel a figyelmet arra is, hogy a fedezetként megjelölt források már nincsenek teljesen meg, de van annyi forrás, hogy biztosítani tudjuk. Tehát kérem, hogy konzultáljanak, és ilyen módon még egy módosító kiegészítés kerüljön be a tisztelt Házhoz a döntéshozásig. A Borz képviselõ úr által elmondottakhoz én csak annyit szeretnék hozzáfûzni, hogy tényleg rendkívül drámai, mikor a hadirokkantakról beszélünk, mert mindenkinek megrendül a szíve. Ugyanakkor azt nem érzem egészen igazságosnak és helyesnek, hogyha úgy állítjuk fel, hogy az állatvédõ egyesület, a madarakkal foglalkozó egyesületek részére is biztosítottunk - hogy emberek vagy állatok+ Itt nem érzem ezt teljesen igazságosnak, tudniillik, a természetnek, a környezetnek a védelme alapvetõen az ember érdekét is szolgálja. Az állatvilág kipusztulása esetén az emberiségnek is vége lenne. Tehát nem érzem ezt, hogy így szembe kell állítani a kettõt. Az egy másik dolog, hogy esetleg onnan is lehet elvenni, de én nem állítanám szembe ember és állatként ezt, mert a hadirokkantak részére amit érzünk, azt érzünk, ezt mindenki érzi, és meg kell találni a megoldást - ennek a híve vagyok én is. Ugyanakkor, ez a bizottság úgy vélte - úgy érzem, helyesen vélte -, hogy mind az állatvédõ, mind a madárvédõ egyesület részére is adjunk támogatást. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Gyér taps.)

Homepage