Tartalom Elõzõ Következõ

HÁMORI CSABA, az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendõrségi bizottság elõadója: Tisztelt Országgyûlés! Az önkormányzati bizottság az összesen 87 módosító indítvány közül csak 25-tel foglalkozott. Természetesen azzal a 25-tel, amely a közigazgatásokhoz és az önkormányzatokhoz kapcsolódik. Ebbõl a 25 módosító indítványból bizottságunk csak összesen négyet támogat, mégis a vita csomópontjairól szeretnék pár szót mondani. Az egyik csomópontja az elhangzott észrevételeknek, módosító indítványoknak az önkormányzatisággal kapcsolatos, úgy fogalmazható meg a kérdés, vajon nem újraközpontosító irányzatú-e ez a törvényjavaslat. Erre több képviselõtársunk igenlõ választ adott, kisebbségben maradtak, neveket is mondok: dr. Csehák Judit, dr. Kovács Pál, dr. Fáklya Csaba és Trombitás Zoltán. A kérdések másik csoportja szerette volna kitágítani, kibõvíteni ennek a törvényjavaslatnak a funkcióját, még több funkciót szeretett volna a majdani törvénynek. Ilyen értelmû javaslatot tett dr. Móré László, dr. Mezey Károly, dr. Somogyi Tamás. Az önkormányzati bizottság az ilyen természetû és célzatú javaslatokat sem támogatta. Kompromisszum azért született egy kérdésben, amely az ügyeleti készenléti ellátás rendjére vonatkozik. Itt a bizottság a szolgálatnak nyilvántartó és összehangoló funkciót szán. Tisztelt Ház! Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Homepage