Tartalom Elõzõ Következõ

DR. HORVÁTH LÁSZLÓ (FKgP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselõtársaim! Hölgyeim és Uraim! Dr. Szabó Erika képviselõtársam néhány hónappal korábban a Ház plenáris ülésén kérdést intézett dr. Boross Péter belügyminiszter úrhoz, a Bács-Kiskun megyei Tázlár községben állítólagosan elkövetett választási visszaélések, szabálytalanságok tárgyában. Képviselõtársam a kérdés elõzményeként elmondta, hogy a tavalyi önkormányzati választások alkalmával Tázláron sorozatosan fordultak elõ a szavazás alkalmával szabálytalanságok, amelyek a választási eredményeket is megkérdõjelezik. Hallhattuk ekkor, hogy a tiltakozó állampolgárok hiába éltek a rendelkezésükre álló jogorvoslati eszközökkel, eljárásuk nem vezetett eredményhez. Mint a körzet egyéni választókörzetben megválasztott képviselõje, választóim megbízásából szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat ezen ügy késõbbi fejleményeirõl. Az ügyet megvizsgálta a BM választási irodája, az illetékes választási bizottság; eljárt és határozatot hirdetett az elutasított választási kifogás ügyében a Kiskõrösi Városi Bíróság, majd a legfõbb ügyész törvényességi óvása nyomán az ügyet ugyancsak megvizsgálta a Legfelsõbb Bíróság, amely ítéletével ezt a tengerikígyóvá dagasztott ügyet végérvényesen lezárta. A fentiekben említett eljárások végsõ megállapítása az volt, hogy a rendelkezésre álló nyilatkozatok, illetõleg egyéb bizonyítékok alapján nem állapítható meg a választási visszaélések elkövetésének a ténye. A Legfelsõbb Bíróság ezért a választási kifogást elutasító bírói határozatot törvényesnek és megalapozottnak találta. Remélem, hogy ez az ügy ily módon most már véglegesen lezártnak tekinthetõ, és az érzékenységében és igazságérzetében megbántott, szorgos, becsületes tázlári emberek megnyugvását, megbékélését hozza. Köszönöm szíves türelmüket. (Gyér taps.)

Homepage