Tartalom Következõ
                     Az Országgyûlés tavaszi ülésszakának
                                12. ülésnapja
                         1991. március 18-án, hétfõn
                       (Az ülés kezdete: 14 óra 8 perc
                           - Elnök: Szabad György -
                     Jegyzõk: Boros László, Tóth Sándor)
   

ELNÖK: Megkérem képviselõtársaimat, foglalják el a helyüket! Tisztelt Országgyûlés! Köszöntöm minden képviselõtársamat, kedves vendégeinket, a rádióra és a képernyõre figyelõ minden honfitársunkat. Ülésszakunk mai ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Boros László és Tóth Sándor jegyzõk lesznek segítségemre. (Folyamatos beszélgetés, zaj.) Kérem szíves figyelmüket! Bejelentem továbbá, hogy az ülésrõl 21 képviselõtársunk jelezte elõzetesen távolmaradását. Kérem, amennyiben mégis meg tudtak jelenni, jelezzék ezt, gépük bekapcsolása végett. Tisztelt Képviselõtársaim! A kisgazdapárti képviselõcsoport részérõl jelzést kaptam, hogy ülésük befejezõdött, útban vannak, illetve egyesek már meg is érkeztek az ülésterembe. (Derültség, taps.) Tisztelt Országgyûlés! Jelenlét-ellenõrzést tartunk. Kérem, most nyomják meg az "igen" gombot! (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a jelentkezõ államtitkárokkal együtt a jelenlevõk száma 248, így ülésünk határozatképes. Fodor Tamás képviselõtársunknak kérem a gépét bekapcsolni. (Megtörténik.) Köszönöm. Tisztelt Országgyûlés! Minthogy az országgyûlési képviselõk száma jelenleg 384, a határozatképességhez 193 képviselõ jelenléte szükséges. Tisztelt Országgyûlés! Napirend elõtt felszólalásra jelentkezett Pintér István képviselõtársunk a Független Kisgazdapárt részérõl.

Homepage