Tartalom Elõzõ Következõ

OLÁH SÁNDOR, a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Kérem a képviselõ urak szíves türelmét. Lehet, hogy így a késõi órákban mentelmi ügy tárgyalása számukra már érdektelen, de gondoljanak arra, hogy két olyan képviselõtársról van szó, akinek életében fontos az, hogy mentelmi ügyükben a Parlament hogy dönt. Vass István képviselõ úr esetében ismertetem a jelentést, hátha nem mindenki elõtt van ott az 1985-ös számú jelentésünk. Gyakorlatilag a Pesti Központi Kerületi Bíróság megkeresése alapján foglalkozott bizottságunk ügyével, meghallgattuk tárgyalásunk során Vass István képviselõ urat is, sõt, tõle még bizonyos okmányanyagokat is kaptunk annak segítése érdekében, hogy helyes következtetésre juthasson bizottságunk. A bizottság megállapította azt, hogy kifejezetten értelmezhetõ, hogy a feljelentés politikai indítékú, amely összefügg Vass István képviselõtársunknak egy, a Parlamentben elmondott interpellációjával. Ehhez lényegileg kapcsolódó, munkásszövetségekhez kiküldött körlevelével, és kapcsolódott a Népszava két interjúrészletével. Az õáltala sérelmezetteket képviselõi minõségében tette szóvá, és ezért õt a mentelmi jog ez ügyben megilleti. Ezért a bizottság úgy döntött, hogy a parlamentnek javasolja, hogy Vass István képviselõtársunk mentelmi jogát ne függesszük fel. Ezzel kapcsolatos a jelentésünkhöz csatolt országgyûlési határozati javaslat, amely szó szerint azt tartalmazná: A Magyar Köztársaság Országgyûlése Vass István országgyûlési képviselõ mentelmi jogát a Pesti Központi Kerületi Bíróság vonatkozó szám alatt kiadott megkeresésével érintett ügyekben fenntartja. Kérem ennek megfelelõ döntésüket.

Homepage