Tartalom Elõzõ Következõ

VARGA ZOLTÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szíves elnézésüket kérem, hogy e késõi idõpontban néhány percre igénybe veszem türelmüket. Miután tagja voltam ennek a bizottságnak és azon belül is az úgynevezett "egyéb" kategóriákat tömörítõ részbizottságban dolgoztam, el kell hogy mondjam, hogy hallatlanul nehéz és felelõsségteljes munka szakadt ránk akkor, amikor ez a nagy megtiszteltetés ért bennünket, hogy 400 millió forintot oszthatunk szét olyan körülmények között, amikor csak az "egyéb" kategóriában közel 800 millió forintos igénnyel kellett számolnunk. Szeretném elmondani, hogy ez az igény, aminek 10ára marad fedezetünk körülbelül, azt jelentette, hogy mindenképpen megalázó helyzetbe jutottak azok, akik a pénzt elosztották. Éppen ezért tisztelettel ajánlanám a Ház figyelmébe, hogy most, amikor váratlanul, nagy erõvel bizonyos politikai hangulatú csatározások kezdõdnek ebben a témakörben, felhívnám a figyelmüket, hogy önmérséklettel, empátiával és toleranciával próbálják megközelíteni a munkánkat. Javaslom ezt annál is inkább, mert ez a munka nagyon hosszú, fáradságos folyamat volt, igen sok idõt elrabolt tõlünk, a parlamenti munkától és más egyéb fontos feladatoktól. Éppen ezért ebben a kategóriában világosodott ki leginkább, hogy bármiféle koncepcióval, bármiféle elosztási rendszerrel kapásból újra lehetne osztani ezt a pénzt, hiszen a szempontokat kell csak valamilyen módon megváltoztatni, az elsõbbséget kell újrafogalmazni, és abban a pillanatban ez a nagyon csekély és egyre inkább menet közben összezsugorodó összeg már másfajta szempontoknak kell hogy megfeleljen, már másfajta koncepciót kell hogy szolgáljon. Mire ügyeltünk mi? Mindenekelõtt arra, hogy a mûvelõdés és az oktatás - amirõl sajnálatosan ma még szó sem esett - olyan módozatai, olyan vállalkozásai - ezalatt nem az anyagi vállalkozásokat értve, hanem a szellemieket - kapjanak megfelelõ támogatást, amelyek máshonnan, másfajta keretbõl semmiféle támogatásra nem jogosultak. Tettük ezt azért, mert az emlékezetes költségvetési vitában, úgy emlékszem, ellenzéki és kormánypárt egyaránt jelentõs része felhozta és joggal, hogy a költségvetés stratégiájában nehezen találhatók azok a kitörési pontok - én magam is utaltam erre -, amelyek az oktatás, mûvelõdés, tudomány területén valamiféle biztató perspektívát villantanának föl az összmagyar társadalom elõtt. Szeretném elmondani, hogy ezek a szempontok, amelyek szerint mi osztottunk, elsõsorban szakértõk és szakemberek szempontjai voltak. A bizottságon belül nem voltak - hangsúlyoznám még egyszer: nem voltak - politikai csatározások. Nem voltak pártérdekek, hanem abban szerettünk volna megfelelõen dönteni, hogy ebbõl a - még egyszer hangsúlyozom - megalázóan csekély összegbõl, amibõl nem lehet igazságosan és jól elosztani, megfelelõ támogatást biztosítani egyetlen pályázónak sem, igyekezzünk valamiféle arányos, nem megfelelõ, de legalábbis ígéretes támogatást nyújtani. Azt is el kell mondanom, hogy olyan pályázók, akik nem kaptak támogatást a mûvelõdés területén, átkerülnek a mûvelõdési tárca hatáskörébe egy másfajta pályázati rendszerhez. Szeretném elmondani, hogy amennyiben a tisztelt Ház ilyenfajta módszerrel kívánja a jövõ évi költségvetésbõl is támogatni a - már most megjósolhatom - mértani haladvány szerint szaporodó társadalmi szervezeteket, a civil társadalom egyre inkább növekvõ létszámú képviselõit, a kudarc évrõl évre nagyobb lesz, a kilátástalanság, a megoldhatatlan feladat egyre inkább rossz fényt fog vetni, és méltatlanul, a tisztelt Házra, azaz ránk. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

Homepage