Tartalom Elõzõ Következõ

DÉNES JÁNOS (független): Elnök úr! Tisztelt Országgyûlés! Abban a reményben voltam: miután a tisztelt Ház dönt a Vöröskereszt költségvetése ügyében, illetve annak a forrása ügyében, akkor könnyebb helyzetben leszünk a társadalmi szervezetek költségvetési igényének a megítélésénél. Elõre szeretném bocsátani, hogy az egészségügyi, rehabilitációs és prevenciós egészségmegõrzési tevékenységet folytató szervezetek cím alatt felsorolt szervezetek jellegüknél fogva talán a Népjóléti Minisztériumhoz tartoznának; s ha már ebben az ügyben most nem dönthetünk, ím, lám az elõttem felszólaló 89-es dátumra, régi rossz hagyományokra hivatkozott, és ezért fel szeretném hívni a figyelmet, a jövõben ez a terület az illetékes tárca hatáskörébe tartozzék pénzügyileg. Ami a Politikai Foglyok Szövetségének költségvetési igényét illeti: én szeretném, ha valami módon respektálnák a Politikai Foglyok Szövetségének speciális helyzetét, jóllehet valószínûnek tartom, hogy az 1990. tavaszi álláspont alapján érvelõknek jogilag igazuk van, de az eltelt közel egy esztendõ egészen más helyzetet teremtett. Ilyen szempontból a Politikai Foglyok Szövetsége másképp ítélendõ meg, véleményem szerint érdekvédelmi szervezetként minõsíthetõ. Nem kívánok erre több idõt a tisztelt Háztól elrabolni, mert ezt az illetékes bizottság bölcs döntésére bízom az észrevételezés után, de engedjék meg, hogy megemlítsem: az Ómagyar Kultúra Társaság is megkereste tisztelt bizottságunkat egy pályázatra való támogatás erejéig, és ezt az igényüket Zimányi képviselõtársam figyelme felhívásával is ajánlották a bizottság ítéletére és tárgyalására. Nincs kevesebbrõl szó, mint az Ómagyar Kultúra Társaság keretén belül a csángófilm befejezésérõl, amely már félig-meddig készen van. A csángófilm elkészülése, elkészítése utolsó lehetõsége annak, hogy ezt a jelenséget kulturálisan és mintegy vészharangként a nemzet és a világ tudata elé tárjuk. Tudniillik a csángó sors elõrevetíti a holnapi magyar sorsot. Ilyen szempontból kérem a tisztelt bizottságot, hogy ezt a kimaradt, az Ómagyar Kultúra Társaság által, Bóta fõtitkár által aláírt pályázati kérelmet szíveskedjék újratárgyalni, és valami módon lehetõséget adni arra, hogy ez a film elkészülhessék. Ha netalántán nincs meg a lehetõsége a költségvetési bizottságnak, bizonyára van módja akkor, hogy valamelyes támogatást tud nyújtani, vagy valamely alapítvány még a segítségére siethet az Ómagyar Kultúra Társaságnak ebben az egész kultúréletünket és bizonyos szempontból jövõnket is érintõ filmnek a létrehozásában. Én kérem a támogatásukat, és a bizottság figyelmét ismételten felhívom, hogy tárgyalja, és ítéletét - amelybõl az Ómagyar Kultúra Társaság igénye kimaradt - szíveskedjék revideálni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Homepage