VARGA MIHÁLY (FIDESZ): Köszönöm, Elnök Úr. Kedves Hasznos Miklós! Amelyik párt vagy szövetség, vagy legyen bármi a neve, képviselõket indít egy választáson, az valószínûleg a hatalomra tör, nem véletlenül állít képviselõket. Tisztelt Ház! A társadalmi szervezetek költségvetési támogatására létrejött bizottság, amelynek jómagam is tagja vagyok, december vége óta igen hosszú és feszített munkát végzett. Mint a bizottság elnöke is utalt rá, az igények a 400 milliós keretnek a többszörösét, nyolcszorosát tették ki, és így igazán nehéz volt szûk korlátok közé szorítani a pénzelosztást. Voltak azonban a bizottság munkáját megkönnyítõ elõzetes feltételek, amelyek mankót adhattak e pénzek elosztásához. Ilyen volt többek között, hogy hobby jellegû szervezetek nem részesülhetnek ebbõl a pénzbõl, vagy például hogy politikai pártok, szervezetek nem kaphatnak ebbõl a keretbõl támogatást. A bizottság véleményem szerint igyekezett is ezen koncepció alapján eljárni. Ezek után kifejezetten sérelmesnek és sem erkölcsileg, sem morálisan nem magyarázható, hogy a bizottság elnökének javaslatára hogyan kerülhetett sor külön pénzalap elkülönítésére politikai pártok, szervezetek ifjúsági szervezetei számára. Véleményem szerint ez súlyosan sérti az elõzetesen meghirdetett pályázati feltételeket, és hátrányos helyzetbe hozta azokat a szervezeteket, amelyek komolyan vették a kiírást. Úgy vélem, a közvélemény számára sem magyarázható, hogy a jelenlegi helyzetben kimondottan egészségügyi, szociális vagy környezetvédelmi szervezettõl vonunk el pénzt pártok ifjúsági szervezetei számára. Nem magyarázható a tartalékalap létrehozása azzal sem, hogy a politikai pártok ifjúsági szervezeteinek finanszírozása jelenleg nem megoldott. Európában erre jól bevált modell van, minden párt a vele rokonszenvezõ, egy elvet valló ifjúsági szervezetét saját költségvetési keretébõl finanszírozza. Közbevetõleg megjegyzem, hogy átnéztem az egyik, Parlamentben is jelen levõ párt ifjúsági szervezetének 1990. évi elszámolását, és egyáltalán nem ért váratlanul, hogy a költségek 80 át kifejezetten politikai rendezvények, célok érdekében használták fel. Nyíltan kimondhatjuk tehát, hogy amennyiben a Parlament ezt a 28-as pont alatt szereplõ tartalékalapot megszavazza, kimondva-kimondatlanul politikai pártok támogatását fogja megvalósítani. Ezért arra kérem a tisztelt Házat, hogy azt a 28-as pontot a 2. fejezetbõl ne támogassa, ne fogadja el, hanem ezt a 4 milliós keretet ossza fel egészségügyi vagy környezetvédelmi szervezetek között. Köszönöm a figyelmet. (Kis taps.)