Tartalom Elõzõ Következõ

DR. PETÕ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Soron kívül kértem szót, hogy ebben az ügyben elmondjam a frakciónk álláspontját, miszerint mi politikai szervezetek támogatását ebbõl a keretbõl nem támogatjuk generálisan, bármilyen célú és bármilyen nemes múltú a politikai szervezet. Frakciónk álláspontját Rózsa Edit fogja kifejteni, ezt csak az egyértelmûség kedvéért kívántam megjegyezni. Tehát ha másfajta vélemény elhangzik, az nem a frakció álláspontja. Kitérnék még arra, amit Hasznos képviselõtársam mondott. Megint csak nem a Politikai Foglyok Szövetségének érdemeit érinti, amit mondani szeretnék, de megjegyzem, hogy én részt vettem különbözõ tárgyalásokon, ahol a Politikai Foglyok Szövetsége is részt vett, és személy szerint én is - egyebek között én is -, de mások is felhívtuk a Szövetség figyelmét, hogy a választásokon való indulás milyen kellemetlen következményekkel jár egy politikai szervezet számára: az egyértelmûen meghatározza a szervezet státuszát, akár pártnak nevezik, akár szövetségnek, akárminek. Azt a szervezetet, amelynek a nevében most én beszélek, szintén szövetségnek nevezik, de feltehetõen senki számára nem kétséges, hogy párt. A pártságnak - hogy ezt a ronda kifejezést használjam - jogi kritériumai vannak, és a választásokon való indulás egy alapvetõ kritérium. Nem lehet két státuszt egyetlen szervezetnek kivívni, bármilyen problémát is jelent a szervezet számára. Én személy szerint is megpróbáltam a szervezetet, a Politikai Foglyok Szövetségének képviselõjét lebeszélni, amikor pártként kívántak indulni a választásokon, és a következményeket már akkor jeleztem. Tehát én arra kérem képviselõtársaimat, hogy ezt a jogi helyzetet vegyék figyelembe, és ne az egyes szervezetek politikai érdemeit. Köszönöm szépen. (Taps.)

Homepage