DR. HORVÁTH JÓZSEF, az ideiglenes bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elõször, ha megengedi a tisztelt Ház, az 1990-es számú, a Vöröskeresztet érintõ országgyûlési határozatot mondanám el, miután két számon, külön számon megy a két javaslat, és ha azt lezártuk, akkor szeretném, hogyha áttérnénk a társadalmi szervezetek támogatását szabályozó országgyûlési határozatra. Tisztelt Ház! A probléma nem ismeretlen a Ház elõtt. Ez ügyben országgyûlési határozatot hozott a Ház, amellyel kapcsolatban az elõkészítõ bizottság azért kért döntést az Országgyûléstõl, mert az 1991. évi költségvetésben a társadalmi szervezetek támogatására a magyar Országgyûlés 400 millió forintot szavazott meg. E keretösszeg nem tette lehetõvé azt, hogy ebbõl a keretbõl a Magyar Vöröskeresztet, annak igényét kielégítsük. A Magyar Vöröskereszt 353 millió forint támogatást kért az 1991. évre. Teljesen biztos, hogy ha ezt a 400 millió forint terhére tettük volna meg, bármilyen mértékben is csökkentve, gyakorlatilag lehetetlenné tettük volna a többi szervezetek számára, hogy pályázzanak, illetõleg érdemi támogatást kapjanak. Ezért az Országgyûlés úgy határozott, hogy felkéri a Kormányt, hogy keressen más megoldást a Vöröskereszt pénzügyi támogatására. Ennek formája nem lehetett más, mint a tartalékalap terhére történõ pénzügyi támogatás. Ezt a bizottságunk természetesen elfogadta - ezt a formát -, és itt most már csak az összegszerûség az, amelyiken úgy érzem, hogy vitatkozni lehet. A javaslatunk egy kompromisszumos javaslat. Ugyanis a Vöröskereszt 353 millió forintos javaslatával szemben a Kormány 235 millió forint támogatást tart indokoltnak. Ez az összeg úgy alakult ki, hogy a tavalyelõtti bázisévet, a tavalyelõtti évet tekintve bázisévnek, ehhez képest a költségvetési szerveknél aktuális elõirányzat-módosítás - nem elõirányzat-módosítás, hanem költségvetési automatizmusokat beépítette, és így jött ki ez a 235 millió forint. Ebbõl a 235 millió forintból és az eredeti pályázatból is 30 millió forint egy elkülönített összeg, amely a vöröskeresztes világnapnak a Magyarországon történõ megrendezését finanszírozza. Ezt a Kormány is elismerte, tehát ezzel nem is volt gond. A bizottságunk úgy véli, hogy a Vöröskereszt tevékenysége olyan jellegû, amelynek a támogatását mindenképpen meg kell oldani. Mi azonban nem tartottuk elégségesnek a Kormány által beterjesztett 235 millió forintot, hanem összesen 300 millió forintot tartunk indokoltnak a Vöröskereszt javára megszavazni. Emellett még egy dologról kell szólni ezzel a határozati javaslattal kapcsolatban. Ez pedig az, hogy az Állami Számvevõszéket megkereste a Kormány azzal kapcsolatban, hogy mi a véleménye a Vöröskereszt költségvetési támogatásáról. Az Állami Számvevõszék, miután nem végzett részletes vizsgálatot, csak egy általános jellegû megállapítást tett, amelyben egyet is értett, meg nem is azzal, hogy ennyi legyen a támogatás, tehát a Kormány által javasolt összeg legyen a támogatás. Annyit mondott az Állami Számvevõszék, hogy a részletes vizsgálat után lehet csak eldönteni, hogy a Vöröskeresztnek az eddigi gazdálkodása és a most igényelt összege megfelel-e a valóságnak. A bizottságunk ezzel az országgyûlési határozattal egyidejûleg az Állami Számvevõszéknek egy levelet fogalmazott meg, amit el fog neki küldeni, amelynek a lényege az, hogy az Állami Számvevõszék vizsgálja meg a Magyar Vöröskereszt 1990. évi mûködését, illetõleg az 1991. évi kért támogatásnak a felhasználását is. Ebben gyakorlatilag a Magyar Vöröskereszttel megegyeztünk. A Magyar Vöröskereszt elnöke a bizottsági meghallgatáson maga is kérte, hogy az Állami Számvevõszék ezt a vizsgálatot végezze el, és ennek függvényében lehessen a jövõben megítélni azt, hogy a Magyar Vöröskeresztnek mekkora állami támogatásra van szüksége. Tisztelt Parlament! Bizottságunk nevében azt kérem a Parlamenttõl, hogy fogadja el, hogy a Vöröskereszt 270 millió plusz 30 millió, azaz összesen 300 millió forint összegû támogatást kaphasson az állami költségvetés tartalékalapjából. Köszönöm szépen.