DR. FÜZESSY TIBOR (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Kissé zavarban vagyok, mert amikor délután három órakor beléptem ebbe a terembe, akkor világos elképzeléseim voltak arról, mirõl kívánok beszélni, és úgy gondoltam, hogy világos fogalmam van arra nézve is, hogy mit kell és mit helyes koncesszió alatt érteni. Ezek az elképzeléseim az elhangzott beszédek nyomán egy kissé összezavarodtak. Úgy gondolom, úgy érzem, hogy bizonyos fogalmi zavarok vannak a koncesszió jogi, közgazdasági és jogtörténeti megítélésében is. Itt van mindjárt a jogtörténeti megítélés és jogtörténeti felfogás. Az igazságügy-miniszter úr szerint a törvényjavaslat indokolásával egyezõen a hazai jogtörténetben a koncesszió komoly hagyományokkal rendelkezik. Szalay képviselõtársam szerint a magyar jogtörténetben a koncessziónak nincsenek elõzményei. Úgy gondolom, a helyes megoldás, a helyes álláspont valahol a kettõ között van. Ha azt értjük komoly elõzmények alatt, hogy vannak olyan törvényeink, amelyek igen komolyan, igen nagy jogi felkészültséggel szabályoztak bizonyos koncesszióhoz tartozó, koncesszióval kapcsolatos kérdéseket, akkor nagyon komoly jogi elõzmények vannak. A jogi elõzmények közé tartozik az is, hogy ezeknek a törvényeknek az alapján születtek olyan koncessziós megállapodások, amelyek igen komoly, alapos jogi munkának minõsülnek. Ha a koncesszió alatt bizonyos közjogi jellegû állami feladatoknak, állami funkcióknak és jogosítványoknak az átengedését értjük, akkor a korábbi jogunkban is felfedezhetõk a koncesszió alapvonásai. Én azonban úgy gondolom, ezek még nem tartoznak a koncesszió fogalmi körébe. Tehát amikor egy állam - akár már a középkorban is - bizonyos állami jogosítványait eladta, azok nem koncessziónak minõsülõ aktusok voltak, amikor az állam eladta akár az adószedési jogát a fõadószedõknek vagy akár a sómonopóliumát vagy a pénzverés jogát vagy amikor Zsigmond királyunk elzálogosította a szepesi városokat, ez nem volt a mai értelemben vett koncesszió. A koncesszió akkor kezdõdik, amikor az államnak a közjogi jogosítványai kezdenek elválni, és kezdenek megkülönböztethetõvé válni a magánjogi jogosítványoktól. Ez gyakorlatilag egybeesik a tõkés fejlõdés idõszakával, sõt, azt sem tartom teljesen véletlennek, hogy 40 évig azt tanultuk, hogy a koncessziõ fogalma a kapitalizmusnak az imperialista idõszakával esik egybe. Az Akadémiai Könyvkiadó kislexikonában ez áll: a koncesszió olyan szerzõdés, amellyel egy gazdaságilag az imperializmus által kihasznált ország bizonyos területét, üzemét stb. más országnak vagy külföldi vállalatnak engedi át használatra. A kép természetesen korántsem ilyen sötét, de kétségtelen, hogy a koncessziós rendszer ott virágzik, ahol egyik oldalon áll egy olyan ország, amelynek van tulajdona, vannak a tulajdonhoz fûzõdõ jogai, jogosítványai, ezeknek a jogoknak a gyakorlásához, az ezzel kapcsolatos elképzeléseinek a megvalósításához azonban nincsen pénze. A másik oldalon állnak azok az országok, vagy azok a társaságok, vállalkozások, amelyeknek van pénzük ahhoz, hogy segítsenek, de természetesen a segítségüket feltételekhez kötik, és a legelsõ feltételük az, hogy pénzt akarnak keresni. Az egyik oldalon tehát a vevõ képviseli a gazdasági erõt, a másik oldalon az eladó, szegény lévén, nem tud mást adni, mint a jogait, a monopolhelyzetét. A kérdés az, hogy ez a szituáció milyen esetben jelenti az eladó ország oldalán a vég kezdetét, a további eladósodását, a további gazdasági tönkremenetelét, vagy milyen esetben jelenti a felemelkedés útjának elsõ lépését, elsõ állomását. Azt hiszem, helyesebben akkor járunk el, ha mi azokra az országokra tekintünk elsõsorban, amelyeknek életében, gazdaságában a koncesszió kezdete és felvirágzása az országok gazdasági felvirágzásának a kezdetét jelentette - itt gondolok elsõsorban az ázsiai kis és nagy tigrisekre, de egyetértek azzal az elõttem elhangzott képviselõi megállapítással, amely szerint kezdetben a fiatal szovjet állam is széles körben alkalmazta a koncessziókat, vette igénybe a koncessziókat, és ez a kezdeti fejlõdésének abban a korszakában valóban a felemelkedéshez való utat jelentette. A közgazdasági vonatkozásokról nem érzem magam hivatottnak részleteiben beszélni, egy megjegyzésem azonban lenne. Úgy érzem, hogy ahhoz, hogy a koncessziós rendszer a felemelkedés útját jelentse, ahhoz egy szorgalmas, mûszaki és munkakultúrájának továbbfejlesztésére képes népre van szükség. Ez a népesség megvan, de maga az állapot nem elegendõ. Ennek a népnek szüksége van olyan bizalomra, olyan öntudatra, amelyik alkalmas arra, hogy megmagyarázza ennek a népnek a számára, hogy a kezdeti nélkülözések idõszaka után egy felvirágzás korszaka következhet, amely korszakban a koncesszióknak is jelentõs szerepe lehet. Arra szeretném még felhívni a figyelmet, hogy különösen a külföldi koncesszorok az üzletben a fantáziát a maguk részérõl csak akkor látják, ha stabil és tárgyalóképes partnerrel állanak szemben. Nemcsak azt várják el ezek a külföldi tárgyalópartnerek, hogy a miniszterek és polgármesterek, akik velük a koncessziós kérdésekben tárgyalni fognak, teljes értékû, korrekt, megbízható tárgyalópartnerek legyenek, hanem elvárják azt is, hogy a tárgyalópartnerek mögött egy stabil, a szerzõdéseket betartani és betartatni képes állami és kormányzati apparátus álljon. A jogi vonatkozásokról csak egyet szeretnék kiemelni. A törvényjavaslat tervezetének elsõ bekezdése az én megítélésem szerint egy hosszú lélegzetvétel után egy szinte végtelenül hosszú mondatban sorolja föl azokat az eseteket taxatív, amelyekben koncessziós szerzõdés köthetõ. Én a taxatív felsorolásokat a magam részérõl mindig kétélû fegyvernek tartom, mert egyrészt megakadályozza a túlságosan széles körû, túl liberális értelmezést, másrészt azonban úgy gondolom, hogy a taxatív felsorolásokból a legtökéletesebb átgondoltság esetén is mindig kimarad valami. Ezért olyan törvényeknél, ahol taxatív felsorolás van, majdnem mindig elõbb-utóbb módosításra van szükség. Például úgy gondolom, hogy máris kimaradt a felsorolásból a folyóvizekkel, a tavakkal és az azokhoz tartozó létesítményekkel és közmûvekkel kapcsolatos állami tevékenység. A törvényjavaslat indokolásában megállapított koncessziófogalommal lényegében, nagy vonalakban egyetértek. Szükségesnek tartanám azonban annak világosabb kifejezését és kiemelését, hogy itt arról van szó, hogy az állam, illetve az önkormányzatok monopoljogokat adnak át. Az állam monopoljogait az Alkotmány 10. §-ának (2) bekezdése említi meg, amely szerint az állam kizárólagos tulajdonának, valamint kizárólagos gazdasági tevékenységének a körét törvény határozza meg. Itt tehát kétféle jogról van szó. Elõször a kizárólagos tulajdonból eredõ tulajdonosi jogosítványokról, és másrészt pedig az állam kizárólagos gazdasági tevékenységébe sorolt jogokról. Például a felsorolásnak egyik jellegzetes tétele, amirõl ma itt több szó is esett, a szerencsejátékok. Ezek tevékenységre, kizárólagos tevékenységre vonatkozó jogosítványok, amelyeknek az állam tulajdonosi mivoltához csak kevés kapcsolata van. Én azt hiszem, hogy a felsorolás helyett helyesebb lenne a törvényben a koncesszió fogalmát meghatározni, és a fogalommeghatározás után egy olyan megfogalmazást adni, amely szerint a koncessziós szerzõdést az állam, illetve az önkormányzatok kizárólagos tulajdonosi jogosítványainak vagy kizárólagos tevékenységi körének átengedésére lehet kötni. Ezeket a tulajdonosi jogosítványokat, illetve tevékenységi jogosítványokat nem kellene a törvényben felsorolni. Ezek a jogosítványok más törvényekben jelennek meg, mint ahogy már szó esett róla. A tulajdonosi jogosítványok a Polgári Törvénykönyvben fognak egyértelmûen megjelenni, a tevékenységi, gazdasági jogosítványok pedig különbözõ törvényekben jelentkeznek eddig, és fognak a jövõben talán még szélesebb körben jelentkezni. A kiegyezéstõl a század elejéig tartó gazdasági liberalizmus korszakában már csak azért sem lehettek koncessziók, mert az ipartörvény olyan széles körben liberalizálta az ipar gyakorlását és a kereskedelem gyakorlását, hogy gyakorlatilag aki az országban volt, vagy aki az országba bejött és tõkét hozott be, az mindent csinálhatott: utat építhetett, bányát nyithatott. Az elsõ ilyen jelentõs koncessziós törvény - és Szalay képviselõtársam talán megfeledkezett róla - az 1911. évi VI. törvénycikk volt, pontosan az elsõ jelentõs bányakoncessziós törvény, amelyik az ásványolajfélékre és földgázokra állapította meg, hogy az ezzel kapcsolatos kutatási és kitermelési tevékenység az állam monopóliumát képezi. Ugyanez a törvény tette lehetõvé azt, hogy ezeket a jogokat az állam eladja, átruházza, mint írta a törvény, a hazai ipari és mezõgazdasági érdekek kellõ biztosítása mellett. Ennek a törvénynek a nyomán ötven-hatvan oldalas, a jogi teljesítmény csúcsát jelentõ konceszsziós szerzõdések jöttek létre, amelyek megteremtették hazánkban a modern olaj- és földgázkutatás és -bányászat alapjait. Én azt hiszem, hogy ez a törvényjavaslat - mint ahogy már több törvényjavaslat tekintetében elõfordult - kiindulópontnak nagyon megfelelõ. És - mint ahogy több más elfogadott törvény esetében - ezt a törvényjavaslatot közokossággal alakíthatjuk, csiszolhatjuk úgy, hogy végeredményben jó és hasznos koncessziós törvényünk lehet. Köszönöm szépen. (Taps.)