Tartalom Elõzõ Következõ

PÁL LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Remélem, hogy az egyes pártokat nem aszerint fogják megítélni, hogy ki hány percet vesz igénybe az általános vita keretében, tudniillik én végighallgatva Vékony Miklós és Szalay Gábor hozzászólását, nagyon sok mindentõl visszalépnék. Rendkívül sok kérdésben egybeesik a Szocialista Párt véleménye azzal, amit az adott esetben az MDF képviselõcsoportja, illetve amit az SZDSZ képviselõcsoportja elmondott, annak ellenére, hogy a kettõ látszólag nagyon sok kérdésben vitatkozott egymással. A koncessziók általános szükségességérõl, a koncessziós törvény megalkotásának a szükségszerûségérõl alkotott véleményünk megegyezik azzal, amit a két párt parlamenti frakciójának a képviselõi elmondtak. A tervezet hibájáról mondottakban viszont nagyon sok kérdésben Szalay Gáborral értünk egyet. Éppen ezért én nem ismételnék meg minden részkérdést, egy-két kulcsproblémára szeretnék csak utalni most, az általános vita keretében, hozzátéve, hogy módosító javaslataink jelentõs részét már leadtuk, remélem, hogy azokat képviselõtársaim megkapták, bár még továbbiak kidolgozása folyamatban van. Az elsõ kérdéskör, amire szeretnék kitérni, az állami kizárólagos tulajdon kérdése, illetve a kizárólagos állami tevékenységek körének a meghatározása. Nagyon jó lenne a helyzetünk, ha a Ptk. módosításának a vitáján túl lennénk - mint erre eddig valamennyi képviselõtársunk utalt -, hiszen a Ptk. ma másképp fogalmazza meg a kizárólagos állami hatáskört, mint ahogy ez a törvénytervezet. Hozzáteszem, számomra a hatályos Ptk. szimpatikusabb, mint az új módosított javaslat a jelen elõterjesztett törvénytervezet szerint. Azért szimpatikusabb, mert lényegesen liberálisabbnak tûnik. Jó néhány ponton túllépünk a jelenleg kötelezõen elõírt állami tevékenységi körön, és szeretnénk tovább bõvíteni ezeket az adott tervezetben. Egynéhány példát kiemelnék, amelyekrõl az az érzésem, hogy már a mai gyakorlatunknak sem felelnek meg. Kizárólagos állami tevékenységként határozza meg a törvénytervezet például a menetrend szerinti közúti személyszállítás kérdését. Valamennyien tudunk róla, hogy megindultak Magyarországon olyan magánvállalkozások, amelyek ezen a területen tevékenykednek. Vagy egyszerûbben, pontosabban foglalkozzunk vagy felejtsük el, hogy ez egy kizárólagos állami tevékenység, talán a kötött pályás személyszállításban igen, de a nem kötött személyszállításban nem. Hasonlóképpen említeném meg a kikötõk kérdését. Ha Magyarország kulcsfontosságú tengeri kikötõjének kizárólagos állami használatát írnánk elõ a jövõben, azt hiszem, ez helyes lenne, de gondolom, hogy a csepeli szabadkikötõ is meg kell, hogy maradjon ebben a körben, de számos más kikötõ, nemcsak üzemeltetésben, hanem tulajdonban is átkerülhet más szférába. Még a példa kedvéért: a mûsorszórást Torgyán képviselõ úr említette, de megemlíteném például a személyi hívást. A személyi hívás egy olyan tevékenység, amelyet egyre több helyen egy vállalat berkeiben, egy intézmény keretében lehet intézni. Lehet, hogy egy országos személyhívórendszerrõl másképp kellene dönteni, de nem kell összekeverni ezeket a funkciókat, nem kell államinak és kizárólagosnak megítélni olyan tevékenységet, amelyeket ma magán- és vállalati, társasági szférában egyaránt hatékonyan lehet ûzni. Egy másik kérdéskör, amelyikre szeretnék kitérni, a Kormány jogait illeti. A törvénytervezet, részben azért, mert hiányoznak a kapcsolódó törvények, amirõl itt mindannyian beszéltek az elõttem szóló képviselõtársaim, elsõsorban ágazati törvények hiányában lehetõvé teszi, hogy a Parlamentet kikerülve valamennyi kérdésben jelenleg kormánydöntés szülessen, legalábbis ebben az átmeneti idõszakban, míg a kapcsolódó törvények nem készültek el. Én azt hiszem, hogy ennek a kérdéskörnek az áthidalására meg kellene találni egy olyan jogi formulát, amelyik a néhány hónapos csúszást a különbözõ törvények elkészítése között átfedné. A Kormánynak, sajnos az önkormányzatokkal szemben is, úgy érzem, helyenként túlzottak a jogai e szerint a törvénytervezet szerint. Úgy tûnik, mintha az önkormányzatok felvételére pótlólagosan került volna sor a tervezetben, és nem mindenütt sikerült volna keresztülvezetni az õ jogaikat. Csak egy példát - ebbõl a kérdéskörbõl Szalay képviselõ úr már mondott másikat -: a bevételeket, a koncesszióból származó bevételeket a Kormánynak elkülönítetten kell a költségvetéssel egyidejûleg a Parlament elé terjeszteni. De itt szó nincs arról, hogy az önkormányzatok is rendelkezhetnek hasonló bevételekkel. Hova lett ez a kérdéskör? Gondolom, hogy nem következetesen vezette keresztül a törvényszöveg megalkotója a szövegtervezeten ezeket az önkormányzati kérdéseket. Nem térnék ki a további megjegyzéseinkre, több mint 20 módosító indítványt leadtunk, készen állunk arra, hogy javítsunk a törvénytervezeten, és a késõbbi részletes vitában együttmûködésünket gyakoroljuk. Köszönöm szépen. (Taps.)

Homepage