DR. BALÁS ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, Elnök úr. Tisztelt Képviselõtársak! Amint arra Torgyán József helyesen felhívta a figyelmet, itt egy korábbi, már letûnt rendszer által rendszeresített egyik fajta privilégium megvonásáról van szó. Amint arra Elek István tegnap rámutatott, csaknem az összes parlamenti párt választási programjának része volt, ehhez képest valóban viszonylag késõn kerül sor erre a vitára. A törvényjavaslat a következõ fõ részekbõl áll. Elõször is megvonja az egyes állami vezetõk számára a Grósz-kormány által biztosított speciális nyugellátást - ez összesen 9 embert érint az országban. Jelentõsége tehát nem annyira anyagi, inkább politikai. Továbbá megvonja a Németh-kormány által már eltörölt politikai motívumú kitüntetések sorában még megmaradt és változatlanul folyósított anyagi elõnyöket, azzal, hogy akiknél megállapítható, hogy ez a politikai jogcím pusztán egy hamis látszat, ott a jövõben az összeget a társadalombiztosítás helyett a költségvetés finanszírozza. És végül a harmadik fõ részének nevezhetõ a javaslatnak, hogy az elõzõ rendelkezések ne érintsék a kisnyugdíjasokat, tehát azokat, akiknek a nyugellátása nem halad meg egy, az Országgyûlés által megállapítandó összeget. Azért tartottam szükségesnek ezt így vázolni, mert az állampolgárok visszajelzéseinek egy részébõl arra kell következtetni, hogy nem ismerik, mirõl szól a javaslat, inkább a sajtóbeli visszhangjából tájékozódnak, a kommentárok kommentárjaiból, és hamis képet kapnak. Amint azt nemrég közzétettük, a politikai motívumú nyugellátások biztosításának egy egészen speciális és a nyilvánosság elõl elzárt szisztémáját alakította ki a letûnt politikai rendszer. Ez a szisztéma két, egymástól jól elkülöníthetõ részbõl állt. Egyrészt az államhatalommal annak idején szorosan egybefolyó MSZMP a saját kormányát használta fel ilyen célra, olyan módon, hogy titkos kormányhatározatok egész sorában szabályozták, hogy milyen pártszervek kezdeményezésére, kik, milyen eljárási rendben, milyen titkos rendben, milyen - ugyancsak titkos - privilégiumban részesülhetnek. Ez nemcsak nyugdíjkérdést, hanem más kérdéseket is érinthetett, mint kedvezményes, soron kívüli lakáshoz jutást, ahol a lakásbeugrót is természetesen segélyként lehetett folyósítani, kedvezményes egyetemi felvételt, munkahelyi elhelyezkedést és egyebet. Ettõl teljesen független kérdés az, amire az elõbb Deme Zoltán is utalt, hogy az MSZMP - immár a saját kormányát is teljesen megkerülve - önmagát egy szigorúan bizalmas belsõ határozattal külön is felhatalmazta bizonyos nyugdíjak megállapítására. A két út tehát nem ez, és nem azonos. Ezt azért hangsúlyozom, mert sajnálatos módon a magát érintettnek érzõ MSZP köreibõl több felszólaló képviselõtársunk mintha igyekezett volna éleslátásunkat elhomályosítani és összekeverni ezt a kettõt. Külön megvizsgálva a két kört - nem terveztem, de miután egyik MSZP-beli képviselõtársunk ebben a körben érdemben nyilatkozott, kénytelen vagyok pontosítani -, úgy szólt a 3025/1982 jelzésû titkos kormányhatározat, hogy az egészségügyi miniszter kivételes nyugellátást vagy nyugdíjkiegészítést állapíthat meg - tehát nem emelhet; állapíthat meg! - arra érdemes személyeknek, akik egyébként nem szereztek jogosultságot társadalombiztosítási ellátásra. Ez egész másképp hangzik, mint a felemelés. Végtelenül sajnálom, hogy az MSZP-beli képviselõtársunk elõre bejelentette, hogy õ nem fog ehhez a kérdéshez többé hozzászólni, így nem fogjuk megtudni, hogy álláspontja szerint mi a különbség egy nyugdíj megállapítása, jogosulatlan személy részére történõ megállapítása, vagy egy már korábban más által, netán jogosult által megállapított nyugdíj titkos módon történõ felemelése között. Érdemes azonban folytatni a teljesség kedvéért ennek a határozatnak az ismertetését, ugyanis az idézet szerint felsõ összeghatárra tekintet nélkül lehetett megállapítani ezt a nyugdíjat. Az elõfeltétel persze megvolt. Úgy szólt, hogy a javaslatnak a politikai vezetés körébõl kellett érkeznie: MSZMP KB, politikai bizottsági tagoktól, MSZMP KB titkároktól, MSZMP KB osztályvezetõktõl, megyei pártbizottságok elsõ titkáraitól, stb. Ebben a körben 1971-ig visszamenõleg az adatok a Kormány rendelkezésére állnak, így ma már nincs szükség - ebben a körben, ismétlem - az MSZP segítõkész adatfeltárására. Erre akkor lett volna nagy szükség, amikor az Országgyûlés elõször kezdett foglalkozni ezzel a törvénnyel, mert legalább megsúghatták volna titokban, bizalmasan nekünk, hogy még az õ kormányuk hatályon kívül helyezte ezeket a titkos kormányhatározatokat, és hol keressük õket, ha kíváncsiak vagyunk, netán a XVII-es kapu alatt a földszinten, illetve az alagsorban, az úgynevezett hideg raktárban. Az adatszolgáltatásra azonban másutt van szükségünk, ott, ahol a kormányunknak nem áll rendelkezésre az adat. És tulajdonképpen ezzel szenvedünk csaknem fél éve. Ismeretes ugyanis, hogy az MSZMP Központi Bizottságának Titkársága 1976-ban hozott határozatával megkerülve - amint az elõbb említettem - a szabályos eljárást, önmagát jogosította föl, hogy a pártapparátus dolgozói részére kedvezményes, korengedményes nyugdíjat biztosítson. Ez az eljárási mód, ennek a rendje nyilvánvaló, hogy a meghozatala idõpontjában is ellenkezett minden hazai törvényünkkel, magyarul teljesen törvénytelen volt. Ennek a fontosságára azért hívom föl a figyelmet, mert ebben a körben a jogutód MSZP semmilyen adatot nem hoz nyilvánosságra, amelynek következtében óriási a nép körében a bizonytalanság, a találgatás. A határozatból annyit lehet tudni, hogy azt a pártapparátusbelit lehetett korengedménnyel nyugdíjba küldeni, aki hosszú idõt, legalább tíz évet - ez a hosszú idõ - dolgozott a pártapparátusban, egészsége nem romlott meg annyira, hogy rokkantsági nyugdíjba lehetne küldeni, vagy ha egyáltalán nem is romlott meg az egészsége, egyéb okok miatt nem tudott megfelelni a követelményeknek. Így szól az írás. Az írás azt is tartalmazza, hogy a korengedmény mértéke öt évnél nagyobb lehet. Technikailag a nyugdíjazás úgy bonyolódott le, hogy a Pártközpontból telefonon átszóltak a Társadalombiztosítási Fõigazgatóságnak, közölték az elvtárs személyi adatait és azt, hogy mettõl kezdve mennyi nyugdíjat kell számára folyósítani, és ezt a társadalombiztosítás elkezdte folyósítani. Utaltam a nagy bizonytalanságra. Egyik állampolgár a következõ ismeretekkel tûnik rendelkezni. Egy pártalkalmazott nyugdíja a nyugdíjbahelyezés idején száz százalékban megegyezett az utóda százszázalékos fizetésével. És ezt azt követõen annyival emelték, ahogy az utód fizetését. Természetesen ehhez jöttek még a különbözõ kitüntetések és az érdemek után juttatott pótlékok. A Nyugdíjintézet a részletekrõl nem értesülhetett, mert a PÁRT - csupa nagybetûvel - csak a kifizetendõ összegre adott utasítást. Nagyon szerencsés lenne, hogyha végre rendelkezésünkre állnának azok az adatok, amelyek megerõsíthetnék vagy eloszlathatnák a gyanúinkat. Ez a magyarázata annak, hogy az Országgyûlés kénytelen egy külön országgyûlési határozati javaslatot is elõterjeszteni, amelyben az MSZP-t kívánja felszólítani arra, hogy végre kegyeskedjék, nagyméltóztassék az adatokat közölni; nem utólag!, elõre, a törvényhozás elõtt. Azzal, hogy utólag, megígérik, most ezzel, azt hiszem, sikra nem mehetünk. Ma az információ monopóliuma egyedül az MSZP-é. Azt, hogy ez a probléma ennyire éles, múlt év szeptember 18-a óta tudja, hiszen ekkor került elõször a törvényjavaslat az Országgyûlés elé. Nagyon tanulságos a bizottsági vita idevágó része. Amikor adatokat kértünk, széttárták a kezüket, nincs. Ezek után nem volt más út, hogy mi nyomást kíséreltünk meg gyakorolni rájuk, hogy saját maguktól jöjjenek rá, muszáj ideadniuk az adatokat, különben esetleg botrányok keletkezhetnek. Milyen botrányok? Iványi Gábor képviselõ úr felhívta a figyelmet az egyéniesítés szükségességére, az MSZP soraiból Schiffer János ugyanezt tette, az egyszerûség kedvéért az õ retorikájával embertelennek minõsítve ezt a törvényjavaslatot, illetve idevágó részét. Úgy gondolom, minden egyéniesítés lehetõsége elõl az MSZP zárja el az utat, ha erre nem kerül sor, az õrá hárul. Egyébként megjegyzem, roppant furcsa, hogy egy parlamenti képviselettel is rendelkezõ pártot országgyûlési határozattal kell felszólítani arra, hogy egy teljesen logikus lépést tegyen meg. Ha a Demokrata Fórumról lenne szó, én elsüllyednék. Ez indokolja az ebben a körben benyújtott három módosító indítványt. Végül néhány egész rövid reflexió. Soós Károly Attila képviselõtársam - igaz, hogy mint bizottsági elnök, de feltehetõleg az SZDSZ álláspontját tolmácsolva - kifejtette, hogy miért nem tartja, illetve miért nem tartják alkalmasnak az általános vitára a beterjesztett törvényjavaslatot. Tulajdonképpen három konkrét dologra hivatkozott. Ennek az elsõ pontja az volt, hogy álláspontja szerint ezt a Kormánynak kellett volna meghozni, nem kell ezzel terhelni a Parlamentet, a kormányintézkedést kell hatályon kívül helyezni, teljesen szükségtelen a Parlamentet ezzel terhelni, következésképpen emiatt alkalmatlan a határozat. Ebben a körben Pusztai Erzsébet már felhívta a figyelmet reflexiójában arra, hogy egy megállapított nyugellátásnak az elvonása alacsonyabb rendû jogszabállyal legalábbis nem biztos, hogy alkotmányszerû, ez megkérdõjelezhetõ. Ez önmagában is egy indok arra, hogy egy ilyen komoly állampolgári jogosultságot érintõ kérdést az Országgyûlés tárgyaljon meg. De nyilván elkerülte Soós Károly Attila figyelmét, hogy a törvényjavaslat egy törvényerejû rendeletet is hatályon kívül kíván helyezni, amely ez idõ szerint alkotmányos módszerrel kizárólag törvény útján lehetséges. Az ezzel kapcsolatos aggályt tehát nem találom megalapozottnak. Egészen más okból is alkalmatlannak tekintette az SZDSZ ezt a törvényjavaslatot az általános vitára. Az indoklás számomra meglepõ módon úgy szólt, hogy miniszterelnökünk néhai édesapja is kapott kitüntetést, és így hát ez õt is érintené. Nyilván elkerülte Soós Károly Attila figyelmét az, hogy ez az 1945/46-ban kapott kitüntetés nem járt pénzjutalommal, mert ez annak idején nem volt szokás. Az érintett személy, akire hivatkozik, elhunyt, a törvényjavaslat csak az élõkre terjed ki. Nyilván nem tudhatta, hogy a pénzjutalommal egyébként nem járó kitüntetés mögött egy lengyel embermentõ akció sorozata állt 1939-tõl kezdve, mely miatt mellesleg Varsóban utcát is neveztek el a kitüntetettrõl. Mindenesetre egy ilyen korrekt ismertetés után sem tartottam volna ideillõnek az erre való hivatkozást. Végül még egy harmadik indok is szerepelt az SZDSZ álláspontjában annak igazolásául, hogy miért nem tartják általános vitára alkalmasnak. Ez úgy szólt, ez a kisemberek piszkálódásának a törvénye. A kisember nem jogi kategória, ellenben a kisnyugdíj már jól megragadható fogalom. Azért idéztem bevezetõmben a javaslat rendelkezését, amely kifejezetten a kisnyugdíjasok védelmére szolgál, hogy rámutassak arra, ez az indoklás az SZDSZ részérõl nyilvánvalóan nem alapos. Úgy vélem egyébként, nem is itt kell keresni az elutasító álláspont okait, hanem talán egész másutt, talán éppen ott, hogy az az ellenzéki párt, amelyik egyébként saját programjába vette ugyanezen kérdések megoldását, nem drukkolhat azért - hiszen ellenzék -, hogy egy olyan törvényjavaslat fusson át a Parlamenten, amelyet nem õk szorgalmaztak, hanem a Fidesz és a Demokrata Fórum múlt év júniusától kezdve. A törvényjavaslat céljával véleményem szerint mindenki egyetért, még az ezt legjobban ellenzõ SZDSZ is.Úgy vélem, hogy a célhoz vezetõ eszközök tekintetében viszont köszönettel kell vennünk mindenkinek a módosító indítványokban is megmutatkozó segítõkészségét, erre hívnám fel a tisztelt Képviselõtársaim figyelmét. (Taps jobbról.)