ELNÖK: Kérdezem az Országgyûlést, elfogadja-e a módosító javaslatot. Most kérem szavazatukat! (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyûlés a módosítványt 182 szavazattal 44 ellenében, 38 tartózkodás mellett elutasította. Kérdezem a tisztelt Országgyûlést, elfogadja-e az eredeti törvényjavaslat 1. §-át, tehát az 1. § eredeti szövegét. Fel kell tennünk ezt a kérdést. Most kérem a szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Az Országgyûlés az államtitkári szavazatokkal, 263 szavazattal 3 tartózkodás mellett az eredeti szöveget fogadta el. Ezek után következik a döntõ jelentõségû 2. §, amelynek a), b), c) változata tekintetében kérem külön-külön az Országgyûlés állásfoglalását. Az állásfoglalás a törvényjavaslatban megjelölt sorrend szerint kerül megszavazásra. Elõször március 15-e mellett vagy ellen kell az állami ünnep tekintetében állást foglalni, majd augusztus 20-a, majd október 23-a következik. A törvényjavaslat szövegében ugyanis ilyen sorrendben fordulnak elõ a megjelölt ünnepnapok. Felteszem tehát a kérdést, hogy a nemzeti ünnepek közül legyen-e március 15-e a hivatalos állami ünnep. Tájékoztatni szeretném Önöket, hogy az alkotmányügyi bizottság nem foglalt e kérdésben állást. Kérdezem államtitkár urat, kíván-e állást foglalni.