Tartalom Elõzõ Következõ

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden két dologra szeretnék reflektálni. Az egyik, ami valamennyiünk számára kezd kibontakozni, hogy úgy tûnik, a kormánytöbbség augusztus 20-a mellett érvel. Végsõ soron ezt mi el tudjuk fogadni, az õ ízlésük szerint való ez a döntés, de ez az eset is bizonyítja, hogy milyen szerencsétlen dolog, hogyha a Kormány legalább saját pártjaival nincsen kontaktusban, hiszen elég nehezen érthetõ, hogy március elején sürgõsséggel miért kell arról dönteni, hogy az állami ünnep augusztus 20-a legyen. Ezt valamikor késõbb, amikor lett volna erre idõ, több idõ, mint most, meg lehetett volna tenni. Én el tudtam fogadni annak idején az elõterjesztést, ami a sajtóban megjelent, hogy a Kormány március 15-ét szerette volna ünneppé nyilvánítani, de ebben nem volt egyetértés a Kormány és saját pártjai között - legalábbis a látszat ezt támasztja alá. A másik dolog, amire szeretnék reagálni, egyfajta félreértés. Füzessy Tibor is arról beszélt, hogy nemzeti ünnepek nyáron vannak, sokan hivatkoznak erre. Mi sem állítottuk azt az alkotmányügyi bizottságban - ahogy Kónya Imre erre hivatkozott -, hogy nemzeti ünnep nem lehet nyáron. Számunkra is augusztus 20- a egy nagyon fontos nemzeti ünnep. Nem a nemzeti ünnepek sorrendjérõl vitatkozik ma az Országgyûlés, hanem arról, hogy melyik legyen az az ünnep, amely a diplomáciai szokások szerint egy ország nemzetközi ünneplésének a napja. A mi véleményünk szerint nagyon szerencsétlen, ha ez a diplomáciai holtszezonra esik; és azt, hogy augusztus 20-a a diplomáciai holtszezonban van, azt nem tudjuk megváltoztatni, az nem a mi akaratunktól függ. Eléggé nehéz helyzetbe hozza ezzel a döntésével a magyar Országgyûlés a külföldi magyar követségeket, akiknek akkor kell majd fogadásokat szervezni az ottani hivatalnokok számára, amikor azok nincsenek otthon. Itt sokan hivatkoznak francia példákra, meglehetõsen tudatlanul, mert Franciaországban éppen azért szervezték úgy a szabadságolások idejét; ha valaki megnézi, július 20-án kezdõdnek a szabadságolások és szeptember közepéig tartanak, és ebben augusztus 20-a pont benne lesz. Tehát Franciaországban a magyar követség csak a saját alkalmazottai számára fog majd sikeres fogadásokat tartani augusztus 20-án. Természetesen ez is fontos szempont lehet. Én azért örültem volna, ha a Kormány nevében is elhangzik egy nyilatkozat, vagy a Külügyminisztérium nevében is elhangzik, hogy milyen kifejezetten praktikus megfontolások, és nem elvi, ideológiai megfontolások szólnak a nem nyári ünnep mellett. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Homepage