DR. FÜZESSY TIBOR (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Nem szívesen lépek sorompóba ebben a vitában, és egyáltalában nem örülök annak, hogy ebben a témakörben vita alakult ki. Nekem az a meggyõzõdésem, hogy vannak olyan témakörök, amelyeken jobb lenne, ha egyáltalában nem lenne vita, és olyan törvényjavaslatok kerülhetnének az Országgyûlés elé, amelyek elõzetes megbeszélés és elõzetes konszenzus után a nemzet teljes egységét fejezik ki. Ilyeneknek tartom mindezeket a törvényeket, amelyek nemzeti szimbólumokról szólnak, a nemzet lobogójáról, címerérõl és a nemzet ünnepeirõl rendelkeznek. Úgy látom azonban, hogy a vita ebben a kérdéskörben is elkerülhetetlen. Tulajdonképpen csak azért jelentkeztem, nehogy úgy nézzen ki, mintha a Kereszténydemokrata Néppártnak nem lenne a kérdésben álláspontja, sõt talán azt is nyugodtan kijelenthetem, hogy a mi álláspontunk gondosabb és részletesebb elõtanulmányozáson alapszik, mint - elnézést kérek - az elõttem hozzászólók nyilatkozatai. Két ténybõl szeretnék kiindulni. Az egyik az, hogy ünnepeink minõsítésénél az elmúlt 40-50-60 évben egyáltalában nem volt kialakult, jogilag érvényes terminológia. Nem voltak alkalmasak arra ezek az elmúlt évtizedek, hogy ilyen kikristályosodott jogi fogalmakat alakítsanak ki. Gondolok itt elsõsorban a nemzeti ünnep, az állami ünnep és a hivatalos ünnep fogalmaira. Az 1927. évi 31. törvénycikk március 15-ét nemzeti ünnepnek nyilvánította, de ennek az ünnepnek a számára sohasem volt biztosítva a teljes értékû ünneplést lehetõvé tevõ és mindenkire, minden foglalkozási ágra nézve érvényes munkaszüneti nap. Németh Zsolt képviselõtársam azt a véleményét juttatta kifejezésre, hogy ez a nap az, amely a nemzet egységes felfogását, egységes véleményét mindvégig leginkább kifejezésre juttatta. Csak emlékezetébe szeretném idézni azt, hogy ez a törvényünk csak 1927-ben keletkezett. Elõtte a márciusi ünnepeknek, az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékének a megünneplésérõl az 1898. évi 5. törvénycikk rendelkezett, amely április 11-ét tette nemzeti ünneppé. Azért április 11-ét, mert ezen a napon fejezõdött be az 1848-as márciusi törvények megtárgyalása. Ez tehát azt mutatja, hogy az 1927 elõtti nemzeti közfelfogás a forradalmi eseményekbõl nem a március 15-ieket, hanem a törvényhozási eseményeket tartotta a legfontosabb, és a nemzet jövõje szempontjából leginkább meghatározó eseményeknek. Az 1950. évi I. törvény azt mondta ki, hogy augusztus 20. napja nemzeti ünnep, a Magyar Népköztársaság alkotmányának az ünnepe, tehát szintén nemzeti ünneprõl beszélt. Az 1950. évi 10. törvényerejû rendelet 3. szakasza szerint április 4-e nemzeti ünnep, Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepe. Ez volt tehát az a törvényerejû rendelet, amely a nemzeti ünnepek között rangsorolást hajtott végre. Az 1950. évi 37. törvényerejû rendelet szerint november 7. napja a Magyar Népköztársaság állami ünnepe. Itt tehát a terminusbeli megkülönböztetés azt jelenti, hogy azt az ünnepet nyilvánították állami ünneppé, amelynek a magyarsággal, a magyarok sorsával való kapcsolatát és összefonódását még nagyítóval sem sikerült felfedezni. Az 1990. évi XVIII. törvény 2. szakasza szerint október 23-a nemzeti ünnep. A kitüntetések és a protokoll fogadások az elmúlt negyven évben megosztva folytak a nemzeti ünnepnek minõsített április 4-e és az állami ünnepnek minõsített november 7-e között, de jutott kitüntetés és jutott protokoll május 1-re is, március 15-re is. Mint tudjuk, a Kossuth-díj kiosztása kezdetben teljesen ehhez az ünnephez kapcsolódott. Jutottak kitüntetések és fogadások augusztus 20-ra, sõt bizonyos más jellegû ünnepnapokra is, mint a nemzetközi nõnap, a pedagógusnap, a vasutasnap, a Néphadsereg napja, stb. Megjegyzem, hogy tervezett törvényhozási elképzeléseink szempontjából nem tartom teljesen végrehajthatónak azt, hogy a tervezett állami ünnepen történjék például a kitüntetéseknek a kiosztása. A Szent István-rend kifejezetten augusztus 20-hoz kívánkozik. Ugyanakkor a köztársasági érdemrendek és az ilyen jellegû kitüntetések kiosztása kifejezetten október 23-hoz kívánkozik. Úgy gondolom tehát, hogy semmiképpen sem fogja ez az elfogadandó törvényünk azt eredményezni, hogy a protokoll kitüntetéseket egy napra koncentrálja. A második tény, amelyrõl beszélni szeretnék, az elõttem levõ naptári laphoz kapcsolódik. Ez a naptári lap 15 nyugat-európai ország ünnepeit sorolja fel. Ezekbõl egy sereg érdekes következtetés vonható le. Az talán nem is külön említésre méltó következtetés, hogy az ünnepek túlnyomó többsége egyházi vagy egyházi eredetû ünnep. Állami ünnep Gesetzlicher Feiertag néven csak a Német Szövetségi Köztársaság ünnepei között szerepel, mindenütt másutt a nemzeti ünnep kifejezést használják. Nemzeti ünnep minden országban csak az év egyetlen napján van, és egynél több nemzeti ünnep sehol sem szerepel. Vannak nemzeti jellegû ünnepnapok. Franciaországban számos ilyen szerepel. Megünneplik a deportált mártírok napját, megünneplik mind a két világháború gyõzelmének a napját, de nemzeti ünnep csak július 14-e, a Bastille lerombolásának és ezen keresztül a francia forradalomnak a napja. A különbözõ országok nemzeti ünnepei szóródnak az évben. Az ünnepelt eseményekhez, nem praktikus szempontokhoz és évszakokhoz kötõdnek. Belgiumban, Franciaországban, Ausztriában, a Német Szövetségi Köztársaságban, Luxemburgban a nyári idõszakra, a szabadságolások idõszakára esnek a nemzeti ünnepek. Nem hiszem, hogy a nemzeti ünnepeknek a kijelölését valaha és valahol is az a szempont vezényelte volna, hogy a gyerekek mikor járnak iskolába, a diplomáciai testületek tagjai mikor mennek szabadságra, vagy a kitüntetettek, illetve a kitüntetendõk mikor és hol töltik nyári szabadságukat. A nemzeti ünnepek mindenütt az ország sorsát, jövõjét hosszú idõre alapvetõen meghatározó és esetenként - mint például a francia forradalom esetében - az egész emberiség sorsára kiható eseményeket jelölnek. Még egy szempont van, amelyet nagyon lényegesnek tartok. Ez az, hogy a nemzeti ünnepek mindenütt örömünnepek, mindenütt gyõzelmet, nemzeti büszkeséget felkeltõ eseményeket jelentenek. Nemzeti gyásznapok sehol sem szerepelnek nemzeti ünnepként. Elbukott, legyõzött forradalmak, elvesztett csaták sehol sem váltak nemzeti ünnepekké. Úgy gondolom, hogyha figyelemmel akarunk lenni ezekre a nyugati tapasztalatokra, és nemcsak a munkában, hanem az ünneplésben is figyelemmel akarunk lenni a kipróbált nyugati gyakorlatokra, akkor nekünk is ki kell jelölnünk egy olyan napot, amely talán elnevezésétõl függetlenül, de valamivel mégis több, mint a többi, amely valamennyire mégis elsõbbséget élvez. Ebbõl a szempontból nem tudok teljesen egyetérteni a Demokrata Fórum képviselõjének nyilatkozatával. Itt nemcsak arról van szó, hogy valamit hivatalos ünnepnek minõsítünk. Ez a minõsítés óhatatlanul, akarva-akaratlanul egy kissé az így megjelölt ünnepet elébe fogja helyezni a többinek. Én tökéletesen egyetértek azzal, hogy a három szóban forgó nemzeti ünnep közül mindegyik olyan, ami egybeforrt a nemzet sorsával, és amely felébreszti hazafias lelkesedésünket és nemzeti öntudatunkat. Mégis úgy találom, hogy e közül a három ünnep közül csak az egyik olyan, amely egyértelmûen évszázadokra meghatározta nemzetünk sorsát, és amelyhez nem fûzõdnek sem gyász, sem könnyek, s kizárólag a jó fordulatot, a jó döntést és a jó döntést kísérõ nemzeti sikerélmény kíséri. Nem tudom osztani Németh Zsolt képviselõtársamnak azt a véleményét, hogy ez katolikus ünnep lenne. Erre vonatkozóan talán kérdezzük meg a protestánsokat, kérdezzük meg õket, hogy mit éreznek! Talán nem szerencsés az 1950-es év törvényhozására hivatkoznom. Nem szerencsés arra hivatkoznom, hogy 1949. augusztus 17-én Rákosi Mátyás elõadó beszédében terjesztette elõ az új alkotmány tervezetét. Augusztus 20-án, tehát 1949. augusztus 20-án történt az akkori alkotmánynak, az 1949. évi XX. törvénynek a kihirdetése. Ezt csak azért említem, mert ebbõl olyan következtetést vonok le, hogy akkor, abban az idõben Rákosi Mátyás sem tudta magát kivonni az alól a közmeggyõzõdés alól, hogy augusztus 20-a a nemzeti folyamatosságnak, az alkotmányosságnak az ünnepét jelenti. Õ is szükségesnek tartotta, hogy megpróbálja keresni a jogfolytonosságot, és ezért rögzítette pontosan erre a napra az alkotmány kihirdetését, és késõbb pontosan azért nevezték ezt az ünnepet az Alkotmány ünnepének. Ilyen megfontolások mellett úgy gondolom, hogy a három közül a kiemeltebb jelentõségû ünnep csak egy lehet, az, amelyik elsõ királyunk emlékén keresztül a magyar államiság kezdetét és a keresztény nyugathoz való csatlakozásunkat egyértelmûen jelenti: augusztus 20-a. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)