DR. ZSIROS GÉZA (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Azt hiszem, úgy ildomos, ahogy ezt a beszédet, amit szándékoztam elmondani, képviselõi levélként közreadjam, nem mondom el itt és most. Ez az egyik része, ez a legkevesebb, amit tehetek. Másrészrõl néhány gondolatot mégis engedjenek meg, nevezetesen azt, hogy ezek a levelek, amelyek elõttem vannak, január 10. és a hóvége között, tehát 21 nap alatt érkeztek hozzám, és ezt itt szeretném hagyni a Parlament elnökénél azzal, reménykedem abban, hogy egyszer majd lesz pénz arra, hogy szociológusok, történészek feldolgozzák nem a politika nézõpontjából és egy törvényjavaslat kapcsán, hanem más megközelítésben, mert úgy vélem, és merem állítani, hogy arra is érdemes lesz. Ha egyszer majd a Posta olyan gazdag lesz, hogy 47 levelet könyvkiadás formájában is megjelentet, miután elég jól gazdagítottam a forgalmát, akkor még örülök is. Mégis mirõl szeretnék szólni? Arról, hogy én elismerem, hibát követtem el például a Kereszténydemokrata Néppárt vonatkozásában, miután a szakértõi tárgyalásokon szinte végig részt vettem és nem értettem meg, hogy az önkormányzati tulajdonnal kapcsolatban az õ ragaszkodásuk miért volt annyira kemény és merev. Hétfõn, Gödöllõn értettem meg, amikor ott voltam az agrártudományi egyetemi hallgatók meghívására, a szakértõjük ott tanít, volt idõnk beszélgetni arról, hogy mire gondoltak õk. A következõre, ahogy én kiszûrtem. Évtizedeken keresztül az embereket, úgymond a gazdálkodás szférájában ketrecben tartottuk, mint a házinyulat, kapott lakást, granulátumot a nyuszi, vizet is, gyógyszert is, még világítást is. Most mi, kisgazdák, mit akarunk? Föltenni az utánfutóra ezeket a nyulakat, kivinni a lucernatáblára: na, itt van, legeljetek. Nem ismerik esetleg, hogy melyik az ehetõ, melyik a mérgezõ növény. Nem tudják, hol a vízlelõhely, nem ismerik a menyétet, a rókát és a lõporfüstszagot sem. Vadnyúléletet nem tudnak élni egyik napról a másikra. Úgy vélem, hogy a házinyúl és a vadnyúlállapot közé tegyük be az önkormányzatot, egy bizonyos idõre, nem vitatva, hogy vadnyúlra lesz majd szükség és önálló gazdálkodókra, de talán néhány év alatt - nem vitatva a kárpótlást és a teljes kártérítést sem - legyen egy szelep. Lehet, hogy tévedek, lehet, hogy nem, de ezt szûrtem le, az õ esetükben. (Közbeszólás a FIDESZ soraiból: Duma.) Hogy duma-e vagy sem, mondják el talán õk. Megmondom õszintén, hogy a FIDESZ-nek gratulálnom kell, mégpedig azzal kapcsolatban, amit õk képviseltek és képviselnek. Megmondom azt is, hogy miért. Politikus lépés volt olyan megközelítésben, hogy van másfél millió állampolgár, akik kárpótlást, kártalanítást illetõen illetékesek, viszont sokkal több az az állampolgár, aki nem. Van egy ilyen része is a dolognak: el kell ismerni, politikus lépés volt. Az más kérdés, hogy mi a megítélés egyéb területen. Talán, ha én fiatal lennék, elgondolkodnék azon, hogy ha eljutok egy bizonyos életkorba, és velem is megcsinálják ugyanazt, hogyan esne, jól, vagy kevésbé jól. Ez egy külön tészta. Végezetül még annyit szeretnék elmondani, hogy számomra bántó - nem a FIDESZ álláspontja -, hogy kárpótlásra a Kormány a vagyonpolitikai irányelvekben mintegy 50-100 milliárd forintot szerepeltetett csupán, holott több, mint ezermilliárdról lett légyen szó, ami a mai értéken elkerült az állampolgároktól az állam kezébe. Ugyanakkor dolgozói kedvezményként 312 és a fél millárd szerepel. Azt hiszem, ez egy aránytalan dolog. Úgy vélem, hogy ha nem a nemzeti jövedelem terhére, hanem a nemzeti vagyon terhére, ami itt van és megvan, tettük volna dolgunkat, talán többre jutottunk volna. Végezetül egy idézet Márai Sándortól: "A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezõje, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt." Köszönöm szépen. (Taps, derültség.)