PREPELICZAY ISTVÁN (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A közelmúltban elhangzott, hogy az igazságügy-miniszter úr valószínûleg nem tartja édes gyermekének ezt a törvényjavaslatot. Úgy gondolom, hogy ez valóban így van. Bár egy képviselõtársam szokta mondogatni, a szék határozza meg a tudatot, és nem hiszem, hogy az ellenzéki kerekasztal tárgyalások idején általam megismert dr. Balsai István, akkori jogi szakértõ tudatában a székváltás azt eredményezte volna, hogy szeretné ezt a törvénytervezetet. Sokkal inkább az a baj, hogy az elmúlt 10 hónap alatt az érintetlenül hagyott minisztériumi apparátus, sérthetetlensége tudatában úgy érezte, visszatérhet a látszattörvények alkotásához. Ezt a hitemet erõsíti az a hír, amely egyik napilapunkban mintegy hónapja jelent meg, és úgy jellemzi egy bûncselekmény résztvevõjét, mint akit már 1965-ben elítéltek államellenes tevékenységért. Nem fogok tehát meglepõdni, ha a kritikámra az igazságügy reagálása az lenne: jellemzõ rám, hogy már 1955-ben elítéltek államellenes izgatásért. A hozzászólások és a beadott módosítások alapján egyértelmû, hogy már a törvénytervezet címével is baj van. Az egészben egy szó szerepel, mely a javaslat célját egyértelmûen meghatározza, ez a szó pedig az, hogy "részleges". Nagyon súlyos hibának tartom, hogy közel 9 hónap alatt az erre illetékesek nem végeztek felmérést arról, hogy kit, milyen kár ért, valamint arról, hogy az elvett javak közül mi az, amit visszakövetelnek, és az vissza is adható. Ilyen részleges, de nem hivatalos felmérést csak a Független Kisgazdapárt végzett. Márpedig a lehetõ legigazságosabb kártalanítási törvényt csak ilyen adatok alapján lehetett volna megalkotni. Könnyen belátható, hogy a teljes körû kártalanításnak nemcsak gazdasági, de meghatározási problémái is vannak. Csupán az egyértelmû, hogy két olyan réteg volt, mellyel a legtöbb méltánytalanság történt. Az egyik az, amelyiknek bármilyen tulajdona volt, hiszen egy diktatórikus hatalmi rendszer állampolgárokból alattvalókat csak nincstelen emberekbõl kreálhat. Ez addig nem sikerülhetett, amíg bárkinek is a legkisebb lehetõsége volt az államtól független megélhetésre. A hatalom által kiemelten gyûlölt másik réteg a valamikori középosztály, mely alapjában a reformkorban újjászületõ nemesség polgári eszméje nyomán az értelmiség és a gazdasági élet tulajdonosai résztvevõit öleli fel. Ennek a rétegnek túlnyomó része mindig hajlamos volt a haladás élére állni. Az üdvözölte elõször a felvilágosítást, ez alkotta azt az egykori országgyûlést, mely közel 150 éve eltörölte a röghöz kötöttséget, melyet az elõttünk fekvõ demokratikusnak mondott törvénytervezet részlegesen viszsza akar állítani. Ez az a réteg, mely a II. világháború elõtt, alatt és után a világban szétszóródva a legsötétebb idõszakunk idején is szellemével megbecsülést szerzett nemzetünknek. A volt tulajdonosok és középosztály, azaz a szellemi és az anyagi javak tulajdonosai: értelmiségiek, gyárosok, kereskedõk, hivatalnokok, gazdák és parasztok nemcsak direkt üldöztetést - mint internálás, kitelepítés, börtön - élvezett, de leszármazottai harmadíziglen kiátkozottak lettek, elzárták elõlük a tanulásuk útját, fiaik még katonák sem lehettek, csak munkaszolgálatosok, lakáshoz jutásukról pedig szó sem lehetett. Hogy lehet kárpótolni azokat az idõ elõtt sírba szállt halottainkat, akiket nem végeztek ki? Akik fizikailag és szellemileg rokkantak bele a folyamatos üldöztetésbe, a kontraszelekcióba, a diszkriminációba? Azt hiszem, az elmondottak alapján belátható, hogy miért állítottam a törvényjavaslat egyetlen valós, hiteles szavának a "részleges"-t. A hozzászólók igen különbözõ szempontok szerint vitatták a törvényjavaslatot, ami érthetõ is, hiszen annak három vetülete van - illetve kellene, hogy legyen: politikai, gazdaságpolitikai és gazdasági. Vizsgáljuk meg, hogy valóban mi volt - illetve minek kellett volna lennie a törvényjavaslat céljának. Azt gondolom, olyan, a piacgazdasághoz közelítõ intézkedések lehetõvé tétele, mely bizonyos mértékû kártalanítást tartalmaz. Nem kell ahhoz kisgazdapárti politikusnak lenni, hogy belássuk, hogy Trianon után Magyarország egyértelmûen agrárállammá vált. Akkor pedig a magyar gazdaság alapjait egyértelmûen a mezõgazdasági termelés és feldolgozóipar kell, hogy képezze. Szomorú, de tény, hogy mindezekkel a piaci igényeket messze meg nem közelítõ színvonalról kell indulnunk. Eléggé egyértelmû az is, hogy igazi tulajdonosok nélkül semmilyen gazdaság sikeresen nem mûködhet. A Kormány elsõ feladata lett volna tehát ezen a téren elkezdeni az átalakítást. Súlyos az a tíz hónap, amit eddig elvesztegettünk. A jelek szerint dinamikus lépések helyett a továbbiakban is csak tétova tapogatózás történik. Elodázhatatlannak tartom a magyar, valamikor híres mezõgazdaság talpraállítását. Számomra szinte teljesen mindegy, mi legyen annak a törvénynek a neve, amely ezt lehetõvé teszi, de a magyar mezõgazdaság tulajdonviszonyainak európai szintû rendezése és a világpiaci igényekhez való felzárkózása kell, hogy legyen a célja. Ez a törvénytervezet erre alkalmatlan, hiszen - mint említettem - a tulajdonviszonyok terén egyes kérdésekben közel 150 évet kíván visszaugrani. Ugyanakkor a degresszió bevezetésével a parasztbirtokok területét jelentékeny részben a mûködõképesség alá akarja szorítani. A törvényjavaslat különösen hibás intézkedése a vagyonjegy bevezetése, melynek fõ baja, hogy már tervezése idején is mindenki a devalváltságáról beszél. Várható tehát, hogy eredeti céljától eltérõen tulajdonszerzésre nem lesz alkalmas, tulajdonosaik az egyre nehezülõ életkörülmények hatására ár alatt túl fognak adni rajta. S ki lesz a felvásárló? Hol van ma Magyarországon tõkefelhalmozás? Leszámítva azt a vékony vállalkozói réteget, mely a nehéz körülmények ellenére tudásával, tehetségével és munkájával jutott valamire, két helyen. Az egyik csoport a kádárista elit azon részébõl áll, amely lehetõségeit nemcsak dáridók rendezésére, hanem vagyongyûjtésre is használta, míg a másik azokból, akik folyamatosan a törvényesség mezsgyéjén haladva, azt igen sûrûn átlépve, munka nélkül ügyeskedve, sõt, esetleg bûnözéssel jutottak hozzá. Könnyen belátható tehát, hogy a vagyonjegyek hatására az eddig kétes alapon gazdagodók még gazdagabbak lesznek, míg az állampolgárok többsége még jobban elszegényedik. Hölgyeim és Uraim! A magyar nemzet azért választotta a tisztelt Házat, hogy ez a Parlament végrehajtsa a rendszerváltást. Hangsúlyozom, hogy nem holmi homályos átrendezõdést, mely egyeseknek jó, hanem rendszerváltást, mely a döntõ többség érdeke. A magyar társadalom józan, higgadt és megfontolt politikusokat kívánt az ország élére, akiknek feddhetetlensége garanciát jelentett arra, hogy ígéreteiket demokratikus programjuk alapján egy jogállam keretein belül váltsák valóra. Ugyanez a nemzet ma egyre kiábrándultabban kényszerül szembesülni a valósággal, melyre sem a jólét, sem a szociális biztonság, sem a biztos jövõkép nem jellemzõ. A magyar társadalmat nem az érdekli, hogy ebben a Házban kit kinek a részérõl ér személyes megtámadtatás, hanem az, hogy mikor és hogyan lesz biztos egzisztenciája és megélhetése. Politikai kérdés tehát az, hogy hogyan alakulnak ki az új tulajdonviszonyok. A Független Kisgazdapárt koncepciója leszögezte, hogy az európai jogállamok gyakorlatának megfelelõen állampolgáraink kezébe kell, hogy visszakerüljön a föld tulajdonjoga. Ez azt jelenti, hogy a mezõgazdaság tekintetében megszûnik az állampárti idõszak alatt kialakult állami monopoltulajdonlás, és a nemzeti tulajdon egy jelentõs része a magyar állampolgárok kezébe kerül. (Dénes János tapsol.) A program nem jelenti és nem jelentette a jól mûködõ gazdaságok szétverését, mint azt néhányan érvek hiányában vagy politikai másodszándékkal, elképzelésünket támadva hangoztatták. Nem jelenti a mezõgazdasági értelmiség számûzetését, sõt, éppen ellenkezõleg! A gazdaságos termelés, a rugalmas termelõi tulajdonosi szerkezet kialakulásával, a piacképesség, a piaci verseny érvényesülésével határozottan jelentkezik az értelmiség bekapcsolása, érdekeltté tétele. A tisztelt Ház nem arról vitatkozik, hogy hogyan tudnánk azoknak a magyar állampolgároknak is földtulajdont biztosítani, akik a reprivatizáció nyomán esetleg nem jutnak majd földtulajdonhoz, hanem elég sokan azon, hogy hogyan érhetõ el, hogy az ország földfelszíne döntõ mértékben továbbra is állami monopoltulajdonban maradjon. A magyar földmûves réteg tulajdonhoz való ragaszkodása és joga évszázados múltra tekint vissza. Ne gondoljuk, hogy a karóverések a múlt hónapokban kezdõdtek volna. Jól emlékszem arra, hogy a választási harc idején voltak jelképes karóverések, amiket nem a Kisgazdapárt kezdeményezett. Számomra megmagyarázhatatlan, hogy az azon részt vevõ államférfiak meggyõzõdése hogyan változhatott oly mértékben, melyet a beterjesztett törvényjavaslat tükröz. (Taps az SZDSZ soraiból.) Ez a tény ugyanis megkérdõjelezi politikájuk hosszú távú stratégiáját, sõt annak értékállóságát is. Úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat eredeti formájában tökéletesen alkalmatlan bármelyik, a kezdeményezõk által kitûzött cél elérésére, így bízom abban, hogy képviselõtársaim a benyújtott számtalan módosítás többségének elfogadásával megkísérlik valamelyest használhatóvá tenni. Ha a rendszerváltással továbbra is késlekedünk, ha a parlamenti erõk többsége elhúzza az átmenetet, akkor félõ, hogy a nemzet teherbíró képességét ez kimeríti. Végezetül szeretnék felhívni az igazságügyi apparátus figyelmét arra, hogy Iustitia szeme a pártatlanság céljából van bekötve, s ezzel nem egyértelmû az, ha megvakítják. (Taps.)