DR. CZOMA LÁSZLÓ (független): Tisztelt Országgyûlés! Többhetes, szinte átláthatatlan vitasorozat van mögöttünk, miközben oly mértékben osztódott meg a magyar társadalom, hogy erre az elmúlt harminc esztendõben alig volt példa. Generációs ellentétek feszültek egymásnak, és indulatok gerjedtek. A törvénytervezet pedig sehogy sem akar alakulni. Mindegyik párt másként képzeli el a kártalanítást, a kárpótlást, a kormányzatnak pedig - ezt is tisztán kell látni - rendelkezésre álló fedezete nincs. Amire becsüli az összeget, 70 milliárd forint, az valójában semmi, ezzel csak felbõszíteni lehet az embereket, azokat, akiket nemcsak emberi méltóságukban sértettek meg, hanem tulajdonjogukban is korlátoztak. Mert kié ez a törvényjavaslat? A koalíciós pártoké aligha, hiszen a legnagyobb ellenzõi a koalíción belül vannak. Az is természetes, hogy a Független Kisgazdapárt, akiket többségükben személyesen is ért a jogtiprás, kárpótolni akar. Az MDF tartja magát a választási ígéretéhez, csakhogy a Kormány annak töredékét sem képes megvalósítani. A Fiatal Demokraták Szövetsége pedig tudja, amit valamennyien jól tudunk: ennek árát igazán õk fogják megfizetni, sõt, még unokáik is cipelni fogják a beváltással járó inflációs terheket. (Moraj középrõl.) Ezt az örökséget pedig, ami természetes, nem akarja átvenni. A társadalom pedig eközben oly mértékben került felajzásra, hogy most már úgy látni, kárpótolni nemcsak kell, hanem muszáj is, mert nagy lett a társadalom igazságérzetén alapuló várakozás, hogy ennek elmaradása újabb csalódás forrásává válik. Félek, hogy annyit vitatkoztunk itt fajsúlyos és kevésbé fontos törvények tervezetén, hogy közben rendszerváltás helyett egy elsikkasztott forradalommal találjuk magunkat szemben, amelyet joggal kér tõlünk számon a magyar társadalom, miközben pedig egyre elviselhetetlenebb terheket veszünk magunkra. Mindenki tisztában van vele, hogy nagyon nehéz a döntés, hiszen most a kárpótlási törvényben politikai, jogi, gazdasági, erkölcsi összefüggéseket kell ötvözni. Önmagában a törvény tartalma alapján a vita majdhogynem eldönthetetlennek tûnik. Ha azonban abból indulunk ki, hogy a kárpótlási törvény egy rendszerváltás folyamatába illeszkedik, ha látjuk azt, hogy a parancsoló, egyben sürgetõ követelmény az új jogállam, a gazdaság alkotmányos rendjének felépítése, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy rövid idõn belül dönteni kell, mert a vita elhúzódása miatt az egész privatizációs folyamat, a földkérdés, az önkormányzatok mûködése, a modern piacgazdaság kiépítése kerülhet tévútra, szenvedhet olyan károsodást is, amely már nem helyrehozható. Tisztelt Képviselõtársak! Az egyik probléma maga a kárpótlási törvény tartalma. Akár a kárpótlási törvény, akár a népi részvényekrõl szóló javaslat esetenként igazságokat és igazságtalanságokat is tartalmaz. Ez nem is lehet másként, de kárpótlási törvénynek lennie kell, mert a törvény elfogadása megnyithatja végre számunkra a további építkezés lehetõségét. A kárpótlási törvény elfogadásának igazi értelme, ha igazságot teljes egészében nem is szolgáltathat, hogy lendületet adjon a piacgazdaságba való átmenet egész folyamatának. Természetesen ahhoz, hogy a törvény pozitív hatású legyen, számos követelménynek kell eleget tenni. A problémát nemcsak jogilag, hanem politikailag is le kell zárni. Itt most már végre tényleg szükség van a parlamenti pártok oly régen és oly hõn áhított konszenzusára. A társadalom nem egymás közti ádáz harcot, hanem a nemzeti létet érintõ alapvetõ kérdésekben vár el kompromisszumot a Parlament különbözõ oldalain helyet foglaló pártoktól. Tudjuk és világos, hogy ez a kárpótlási törvény. Másfelõl pedig, akiket sérelem ért, annak komolytalan kárpótlást ígér, semmivel akarja kitörölni a kárvallottak szemét. Mert a kérdések kérdése ez esetben: vagy okoztak kárt, és akkor törjük a fejünket, hogyan lehet kárpótolni - de ez így, fiktív értékekrõl fiktív papírt adni, nem szerencsés. Bármilyen e nemzetet roppantó összeg is a kárpótlásra szánt 70 milliárd, tudnunk kell, hogy ez a valós értéknek csak borravalója. A kifosztottak, a kárvallottak pedig nehezen veszik tudomásul, hogy kárpótlási törvény címén jelképes összegeket kapnak. Tehetjük azt is, hogy elvileg elismerjük a sérelmeket, és amikor eljön az ideje, akkor kárpótolunk pénzben és azonnal. Azt sem hallgathatom el, hogy ez a törvénytervezet a pártállami koncepció szerint akarja megvalósítani a kárpótlást. Nem a piacra bízza az értékek érvényesülését, hanem rendelettel, pártállami alapon szeretné szabályozni a gazdasági, társadalmi folyamatokat, ami 1917 óta nem sikerült. (Közbekiáltás a bal oldalról: Úgy van.) Mindezek ismeretében késedelmeskedés után s annyi kihagyott, elszalasztott lehetõség után végre leüljenek a pártok és a társadalomban jelenlévõ politikai erõk, hogy megállapodásra jussanak. Milyen menetrendet kell megvalósítani ahhoz, hogy a kárpótlási törvény után jó ütemben haladjunk, és a jóvátétel kérdését legalább öt vagy tíz évre levegyük a politikai harcok napirendjérõl? Enélkül hiába folytatunk vitát, és félõ, hogy nem a kibontakozást, a megbékélést segítjük elõ, hanem újabb feszültségeket keltünk. Talán ezért is vitatkozunk ezen annyit, mert a kárpótlási törvény nincs egy világos elvek szerint elrendezett törvénykezési programhoz illesztve, hiszen már így is késésben vagyunk. És itt nagyon fontos a sorrend! Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya már kimondta a magántulajdon szentségét. De közel egy év után, sajnos, még mindig hiányoznak az Alkotmány ezen tételeivel összhangban álló, piacgazdaságot megalapozó nagy kerettörvények, amelyek nélkül a Magyar Köztársaság gazdasági és társadalmi alapja csonka és ingatag. A Cseh és Szlovák Köztársaság például privatizációs törvényt fogadott el, nekünk pedig sovány pótlékként kell beérnünk az elõprivatizációs törvénnyel. Természetesen hiányoznak a nagy kerettörvényeket komplettizáló, lebontó, azokkal szigorú összhangban álló olyan törvények, mint például a földtörvény, a szövetkezetekrõl szóló törvény, a koncessziós törvény. Az állami vállalatokról szóló törvény módosítása, az átalakulási törvény megfelelõ paragrafusainak hatályon kívül helyezése - s a sort még folytathatnám, egészen az új számviteli törvény elfogadásáig. Ezek nélkül pedig nem lehet privatizálni, sem kárpótolni, sem pedig az egyik legfontosabb ügyünkrõl, a földrõl törvényt jól, megalapozottan hozni. Tisztelt Képviselõtársak! Most itt az ideje, hogy alkura és alkukötésre szólítsuk fel egymást. Minden hozzászólásban, véleményben található reális mozzanat. Tudomásul kell vennünk, hogy a társadalom ebben a kérdésben is megosztott, sokszor ellentétesen, az érdekei szerint vélekedik. Ez így is van rendjén. Ezért most a Parlament döntésében sokféle érdek- és véleményegyeztetésre kell törekednünk. Mûködtetni azokat az erõket, amelyek a többségi akarat érdekeit nézik, s az érdekegyeztetés során kiderítik, hogy hol húzódik az érdek és az érdekeltség mezsgyéje. Nyilvánvaló, a kárpótlásra szükség van, de az is nyilvánvaló, hogy az elszenvedett károkért teljes mértékben senkit sem lehet kárpótolni. Csak jelképes kárpótlás lehetséges. És az is igaz, hogyha adunk valakinek valamit, akkor azt most másvalakitõl el kell venni, úgy, hogy olyan emberekkel is fizettetjük a kárpótlás árát, akik vétlenek; ami újabb konfliktusok forrásává válik. A dolog harmadik oldala pedig, hogy kárpótlás nélkül bizonytalan minden tulajdonreform, a piacgazdaság jogi alapja. A kárpótlási törvény esetén természetesen lesz, aki jól, s lesz, aki rosszul jár. Ez minden társadalmi döntés esetén így van. Azzal azonban tisztában kell lennünk, hogy a törvény elfogadása esetén egy meghatározott csoport jól jár. Nem itt van a konfliktus forrása, hanem ott, hogyha ezt nem vesszük figyelembe, akkor azoktól az emberektõl kérünk ismét áldozatot, akik rendszeresen rosszul járnak, mert csak a közteher viselése jut nékik, hiába várunk bizalmat, hiába kérünk áldozatvállalást. Mert erre azt válaszolják, hogy kérjenek attól áldozatot és bizalmat, akiknek kedvezményeket adtak. A törvénynek ezt is figyelembe kell vennie. A törvény megalkotásakor fel kell oldani azokat az ellentmondásokat, hogy a társadalmi elõrehaladás érdekében lendületesen következzen be a tulajdonváltás, a privatizáció és a modern piacgazdaság kiépítése. Mert ezek szem elõl tévesztésével egy helyben topogunk, ebbõl pedig bõven kijutott a huszadik században. Ezért is elõre kell néznünk, és az áldozatokat - amelyek, úgy tûnik, elkerülhetetlenek - így is meg kell hozni. A többség érdekében. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)