DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Már elöljáróban elnézést kell kérnem ezért a kissé tudathasadásos állapotért, mert lényegében a kárpótlási vita tekintetében megosztott Kereszténydemokrata Néppárt képviselõjeként szólalok fel. Ugyanakkor annak az Igazságügyi Minisztériumnak vagyok a dolgozója, amely sátáni merészséggel a Ház asztalára tette ezt a leírhatatlanul primitív, ördögien gonosz, botrányosan gyenge, szakmailag megalapozatlan, törvényellenes, minden létezõ jogszabállyal ütközõ és legjobb esetben tákolmánynak minõsülõ törvényjavaslatot. A többi jelzõt, miután most tíz percre korlátozódtam, nem olvasom fel. (Derültség, taps.) Tisztelt Ház! Az már elõre várható volt, hogy az önkormányzati és a költségvetési vita által támasztott vihar az egy gyenge mediterrán szellõ lesz a kárpótlási törvényjavaslatnak a vitájához képest, azért, mert azt már a legképzettebb jövendõmondók se igen jósolhatták volna, hogy idõközben még a sztálinizmus villámai is bele-belecsapnak ebbe a jobb sorsra érdemes törvényjavaslatba. Hát ezek késztettek engem arra, hogy az említett elfogultság miatt nem szívesen szaporítottam a felszólalók számát, és most a tíz perc miatt inkább távirati stílusban szeretném felhívni azért már a felszólalások ismerete birtokában a tisztelt Ház figyelmét. Elsõsorban szeretném, ha nem tekintenék tisztelt képviselõtársaim üres szólamnak a miniszteri expozénak azt a mondatát, hogy történelmi jelentõségû törvényjavaslatot terjesztett a Kormány az Országgyûlés elé. Egy lelkiismeretlen és felelõtlen Kormány számára számtalan kibúvási lehetõség kínálkozott volna. Hiszen ennek a Háznak a falai között hangzott el a felszólalás, hogy külföldi kölcsönök. Hát probléma? Egy szál sem. Hát nem ez a Kormány vette fel, nem ez a nép költötte el, tehát a logikai láncolat szerint nem is kell vele nagyon törõdni. Az általam õszintén nagyrabecsült FIDESZ álláspontja is teljesen érthetõ, látványos, nagyvonalú az álláspont: senkinek semmit. Érthetõ is, az õ fiatal bõrüket nem pörkölte meg a múlt, tõlük nem vettek el házat, nem verték ki õket a földjükrõl, a vagyoni sérelem legfeljebb õseiket érhette, tiszteletre méltó módon erre jogot nem akarnak alapítani. Így az álláspont egyszerû és érthetõ: spongyát a múltra. Ennek a Kormánynak is egyszerû lett volna a spongyát elõvennie, hogyha felelõtlen és lelkiismeretlen lett volna, s mondhatta volna azt, hogy kedves állampolgárok, most pedig sorakozó, bal oldalra álljanak a károkozók, jobbra a károsultak, s intézzék el egymás között a polgári jog szabályai szerint a jogvitát. A Kormánynak azonban fel kellett vállalnia azt, hogy megkísérelje a jogaikban sérelmet szenvedetteknek valamilyen módon történõ kárpótlását, tehát a rögösebb és a nehezebb utat választotta. A feltételezésekkel ellentétben nem úgy orvosol, hogy újabb jogsérelmet okoz, és nem összekuszálja, hanem éppen meg akarja tisztítani a tulajdoni viszonyokat. Már elnézést a triviális hasonlatért, de egy szennyes ruhát csak akkor lehet felvenni, ha egyszer kitisztítottam. A tulajdoni viszonyokkal ugyanez a helyzet, amíg meg nem tisztítom a tulajdoni viszonyokat, addig itt egy privatizáció úgy nem indulhat meg, hogy az elévülés alól kivont tulajdoni igény alapján valaki azt mondja a beruházónak, hogy drága uram, maga egy nagy orgazda, mert egy elõzõ tulajdonjog alapján, ismert igény birtokában vásárolt meg egy ingatlant. Nyilvánvaló, ahhoz, hogy itt bármilyen privatizácó meginduljon, elõször ezzel a földet is érintõ, tehát vagyoni sérelmeket orvosolni kívánó törvényjavaslattal, valamint a rövidesen benyújtásra kerülõ volt egyházi ingatlanokkal kapcsolatos törvényjavaslattal egy tiszta tulajdoni állapotot kell létrehozni. Most csak közbevetõleg jegyzem meg, hogy a feltételezésekkel ellentétben ez nem költségvetési teher. Az állami vagyonból, a privatizálni kívánt vagyonból elégítem ki elõször az ismert tulajdoni igényeket, és utána privatizálom a megmaradt állami vagyont, tehát a kárpótlási jegy lényegében nem a költségvetést terheli. Tárgyilagos reménységgel és hatásos szónoki képesség hiányában is szeretném elhitetni, hogy igenis ez a törvényjavaslat minden létezõ szirmot leszakított a kárpótlás nevû illatos vagy mérges virágról. Ugyanis a növénytan tudományának jelenlegi állása szerint egy virágról csak annyi szirmot lehet leszakítani, amennyi rajta van. Az kétségtelen, hogy Liszenko és Micsurin talán vállalták volna, hogy a szeret nem szeret jegyében és a kívánt tépési eredmény biztosítása céljából ráragasztanak még néhány szirmot erre a virágra (derültség), de miután ezeket az urakat sarlatánság gyanújával hatályon kívül helyezték, így meg kell elégedni, hogy a virágról csak annyi szirmot lehet leszakítani, amennyit a természet rárakott. Szeretném megkímélni a részletes vitában történõ felszólalástól képviselõtársaimat, ezért csak néhány szót a földrõl. Valahogy úgy érzem, hogy Amerika partjait megpillantva a hajózásba már belefáradt Kolumbusz Kristóf kiálthatott fel ilyen érzelmi töltéssel, hogy: föld! föld! - mint ahogy a magyar közvélemény ezt a szót fogadja, hogy föld. Ezt a földet közép-kelet- európai tájon nevezték már anyácskának, szentségnek, õserõnk forrásának, jövõnk zálogának, sõt itt a Ház falai között még Kohinoor gyémántnak is. (Derültség.) Ha megengedik, elmesélem, mert nem felejtem el azt az ifjúkori élményemet, amikor a második világháború alatt egy pénzbefektetési ügyrõl egy bölcs rokonom azt mondta, ne vegyetek Napóleon-aranyat, mert azt nem tudjátok úgy elásni és eldugni, hogy majd a gyõztes hadsereg katonái ki ne ássák, meg ne találják. Ne vegyetek házat, mert jönnek a repülõk, szétbombázzák, romok maradnak utána, földet vegyetek, földet, mert a földön keresztülmehet a tank, nem történik semmi vele, a bomba is csak egy tölcsért hagy, azt be lehet temetni. A valóság azért az volt, hogy a földön ugyan a tankok keresztülmentek, de mégis vér serkedt a lánctalpak nyomában, jöttek a kuláklisták, kitelepítések, padláslesöprések. Úgy néz ki, hogy a bombatölcsérek is még szépen megmaradtak ezeken a földeken, ezért talán merész gondolatnak tûnik, de a szépen hangzó pozitív diszkrimináció a föld tekintetében, úgy a vagyontárgy, mint a sérelmet szenvedett parasztság vonatkozásában is megállapítható, mert lássuk be azért, s minden elfogultság nélkül, hogy a földet túró paraszti réteg a történelmünk folyamán szinte mindig a jogfosztottak, a kizsákmányoltak, az áldozatok rossz oldalára került. Õket fosztották meg a szabad költözködés jogától, õk mentek a tüzes trónra, õk tántorogtak ki Amerikába, és csak a történelem ritka pillanataiban fordult elõ, hogy felcsillant elõttük valami jóvátétel reménye, mint az 1848-as szabadságharcban a jobbágyfelszabadítás vagy 45 után a földosztás. Ezért valahogy úgy érzem, nem minõsülne meggondolatlan lépésnek, ha ez az Országgyûlés inkább ebbe a vonulatba illeszkedne bele, s a pozitív megkülönböztetés elvének az érvényesítésével történelmi érdemeket szerezne egy történelmi elégtételnek a biztosításával. Miután idõm lassan lejáróban van, ezért azt szeretném elhitetni a tisztelt Házzal, hogy ahogy nincs tökéletes bûntény, úgy nincs tökéletes törvényjavaslat sem. Senki sem hiszi errõl a törvényjavaslatról, hogy tökéletes, ez elbír módosító indítványokat, csak egyet nem, hogy ne azonos mértékkel dolgozzunk, kilót ne keverjünk méterrel. Ha egyszer az a törvényjavaslatnak a célja, hogy egy összekuszált tulajdoni állapotot akar elõször rendezni a tulajdoni viszonyoknak a megtisztításával s a tulajdoni igényeknek a rendezésével, akkor azt a módosítást már nem bírja el, hogy a személyi és a tárgyi kört mértéktelenül kiterjesszük. Teljes mértékben egyetértek Mécs Imre képviselõtársamnak a felszólalásával, mégis ha rangsorolnom kell a kárpótlás vonatkozásában, akkor elõször jön az élet, utána jön a szabadság, s utána jön a vagyon. De miután ezt az élet és szabadság megvonásáért járó kárpótlást én csak a privatizálandó vagyonból tudom kielégíteni, a privatizációt pedig csak akkor tudom megindítani, amikor ezeket a tulajdoni igényeket már rendeztem, mert különben, ha ezeket összekavarom, akkor sem egyikbõl nem lesz semmi, sem a másikból nem lesz semmi. Az nyilvánvaló, hogy lépcsõzetesen kell rendezni a tulajdoni igényeket, s utána tudom rendezni a többi igényt, éppen a károsultak érdekét az szolgálná, hogy ez a törvényjavaslat az ésszerû módosításokkal elfogadásra kerülne, és a többi kártalanításra ezt követõen kerülne sor. Az idõ lejártára tekintettel engedjék meg, hogy befejezésül egy VII. kerületi, a 9. választókörzetben induló, dörgõ hangú képviselõjelölt felszólalásának egy lenyûgözõ mondatát ismételjem. A Magyar Nemzetben olvastam a tudósítást, amely így hangzott: "Ez a nép nem intelligens, hanem szenvedélyes." Szeretném azt remélni, hogy a megszólított néphez tartozó képviselõtársaim a szenvedélyt inkább a szerelmi vagy érzelmi életre tartalékolnák, és a vitában a jelölt úr által tagadott, de a valóságban mégis csak létezõ értelem kerülne elõtérbe. Köszönöm szépen. (Taps.)