DR. MIZSEI BÉLA (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Elõljáróban, de nyomatékosan hangsúlyozni kívánom, hogy minden olyan tevékenységet, törekvést, amely arra irányul, hogy a parasztságnak adjuk vissza földjét, én elsõsorban a termelés érdekében tartok fontosnak. Én ezt már régen hangoztatom is, sajnos, én sem tévé, sem sajtónyilvánosságot nem kaphattam, éppen ezért, hogy úgy mondjam, fölháborított az, hogy állandóan a sérelmek orvoslását meg rehabilitációt, meg egyebeket emlegettek. Szerintem ez a termelés érdekében a legfontosabb. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban néhány statisztikai adatot fölolvassak. Magyarországon a magyar szarvasmarha-állomány 1938-ban 1 862 452 volt. Tekintettel arra - majd erre késõbb fogok kitérni -, hogy tejszövetkezetet szerveztek a gazdák, ez oda hatott, hogy 1942-ben már 2 363 043 szarvasmarha volt az országban. 1945-ben, nagyon jól tudjuk: 1 059 000-re leapadt - de most jön a többi. 1946-ban már 1 221 000 volt, 1948-ban már 1 991 000 volt, 1950-ben már - a téeszesítés elõtt - 2 221 611 szarvasmarha volt az országban. Ez az, amikor magánkézben van a szarvasmarha-tenyésztés! Most nézzük azt, hogy a közösben hogyan szaporodnak a szarvasmarhák! 1970- ben már 1 911 340 volt a létszám, aztán, 1980-ban még ugyan 1 918 000 volt, de azután szépen fogyott, és jelenleg ott tartunk, 1989-ben 1 598 000 volt a szarvasmarha, pedig akkor még nem volt úgynevezett tejtúltermelés. Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy elleneink azt mondják: igaz ugyan, hogy feleannyi szarvasmarha van, mint 1945-ben illetve 1950-ben, de ezek egyszer annyi tejet adnak. Az én válaszom erre az, hogy nem ad egyszer annyi trágyát, és nem ad egyszer annyi húst, és fõleg, ami húst adnak a fekete- tarkák, az a hús a nemzetközi piacon nem kell. De hadd mondjak el még valami magyarázatot arra, hogy miért fogyott ennyire le a szarvasmarha-állomány. A Magyar Hírlap január 29-i számában Gádor Iván úr, miután gúnyolódik azon, hogy nyers tejet árusítanak a parasztok meg a téeszek - pedig a vevõközönség nagyon szereti, mert felforralja, és sokkal finomabb, mint a zacskós -, azt is mondja, hogy ettõl nem fog csökkenni a magyar tehenészetek legnagyobb állat-egészségügyi gondja, a tejet apasztó és a tehén karrierjének túl korai vágóhidi végét okozó tõgygyulladás gyakorisága. Kérem, ezt a tõgygyulladást a kisgazdák nem ismerték soha. Az igen tisztelt újságíró úr, ha tudni akarja, honnan ered, kérdezze meg a téeszekben meg az állami gazdaságokban dolgozó fejõnõket, majd azok elmondják. De menjünk tovább! Hogy úgy mondjam, nagy vihart kavart föl a mi földprogramunk, és közel egy éve egyebet sem hallunk, csak azt, hogy támadnak bennünket. De többek között itt van például a Kapaszkodó 1990. júniusi száma, amelyben azért elismerik, hogy a hústermelésben a kisgazdaságok, a háztáji szerepe sokkal nagyobb, mondhatni: meghatározó, de ezek jelentõs része a termelõszövetkezetek által biztosított takarmány felhasználásával tart jószágot. Hát, kérem, azok az állattartók, akik arra számítva állították be a tenyészanyagot, hogy majd vesznek takarmányt, azok az idén nagyon csúfosan ráfizettek. Azt hiszem, ez az év tanulság arra, hogy igenis, azt az irányzatot kövessük, hogy az állattartó saját maga termelhesse meg a takarmányt, mert úgy a legolcsóbb. Tagadom a nagyüzemek abszolút termelési fölényét a mezõgazdasági termelésben. A kisgazdaságok költségtényezõi egészen mások. A kisgazda nagyobbrészt családjával mûveli földjét, neveli állatait, és ha netán túltermelés következik be, legfeljebb azt mondja, hogy olcsóbban adom, most olcsóbbért dolgoztam, majd legközelebb kijön. De a nagyüzem ezt nem tudja megtenni. A nagyüzem kénytelen tartani az árakat, mert õ bért fizetett ki. És itt van most ez a legújabb: a húsüzemnek ez egy manõvere, hogy jó, most nagyképûen leengedi a húsárakat, ugyanakkor lenyomja a termelõi árakat egészen valami 57 forintos átadásra. Nehezen, de ki fogják bírni ezt a kisgazdák is, abban a reményben, hogy a földjüket visszakapják, és akkor majd megtermelik a takarmányt. Mert ha az állattenyésztés olcsóbb kisüzemben, akkor olcsóbb lesz a takarmánytermesztés is kisüzemben. És ebben látom én a kibontakozás nehéz útját. Tudom, nem ez a perspektíva. A perspektíva az, hogy mindenki mindenkor megkaphassa azt a munkadíjat, és azt a tisztes hasznot, amiért megdolgozott. De jelenleg, az országnak ebben a nehéz állapotában, fogadjuk el a parasztságnak azt az ajándékát, mert ajándék az, amikor például három- és négykilós élõ libát 150 forintért felkínálnak, mert nem tudják másképp eladni, ebbõl ráadásul 30a közvetítõ ÁFÉSZ-t illeti. De gyerünk tovább! Azzal támadtak bennünket állandóan - és ez soha sem maradt ki a cikkekbõl -, igaz ugyan, hogy jelenleg majd jóllakunk, ha a kisgazdák megkapják a földjüket, de a Közös Piacban majd nem tudunk részt venni. Hát, ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy a Közös Piacnak nem elsõsorban fekete-tarka borjúkra, nem búzára, árpára meg nagyüzemben könnyen megtermeszthetõ cikkekre, hanem elsõsorban gyümölcsre, zöldségfélékre van szüksége. És ezzel kapcsolatban hadd mondjam el azt, hogy például a jászbolsai fekete homokról 1959-ig 40-45 mázsa meggyet szállítottak el a kereskedõk. Utána megalakult a téesz, és munkaigényes lévén a gyümölcs, nem tudott vele mit kezdeni: kiszedték a fákat, és - a kisgazdák könnye hullatására - feltüzelték. Azóta rájöttek egyes okosok arra, hogy a szalmából lehet csinálni brikettet is, és - Isten bocsá+ - brikettet csinálnak a szalmából, hogy a tüzelõgondot megoldják. Csak az a kérdés, drága magyar föld, mikor kapod vissza azt a szerves anyagot, amelyet leszedtek rólad. De továbbmegyek. Itt van például az állattenyésztéssel kapcsolatban még: jelenlegi húszholdas kisgazda az újságban, Kisújszálláson. Valahogy meg tudta õrizni 20 hold földjét. A következõ állatállománnyal rendelkezik. Van rajta 2 anyakanca, nóniusz, párját ritkító, minden évben lead egy-egy csikót; van rajta 3 tehén, 2 növendék bika, 10 anyasertés egy apaállattal, 40 darab anyajuh, 50-60 darab süldõ, 400 darab tojóhibrid, és leadott az idén 40 darab hízót. A téeszeknek, õ azt mondja, 500 holdon sincs ennyi állatuk. De még arra hadd mutassak rá, a kisgazdák nagyszerû, hogy úgy mondjam, kombinatív készségére: ha ez az ember most csak 20 tehenet tartana, semmi mást, szaladhatna a tévéhez panaszra, meg csinálhatná a jelenetet, hogy kiönti a tejet. Egyébként, a parasztok soha nem öntöttek ki tejet a harmincas években. A harmincas években is volt tejmizéria, éppen úgy, mint most, tisztelt Ház. 1935-ben, 1936-ban 6 és 8 fillérért adtak egy liter tejet a tejpiacon. A parasztasszonyok, a tanyai parasztasszonyok úgy segítettek magukon, hogy sajtot nyomtak a tanyán, hogy ne kelljen a savót becipelni a városba. A savót odaadták a malacnak, a sajtot 10-20 kilójával bevitték a tejpiacra, letették az asztalra, adták amennyiért vették, egy dekát vissza nem vittek, egy dekát fel nem halmoztak és a szegény ember is hozzájuthatott az olcsó tejtermékhez. Ezt a nagyüzem nem tudja megcsinálni. (Juhász Pál közbeszólása.) Nem baj kérem, ez igaz, az elõbb is rámutattam arra, hogy ezt a paraszti nyomort azután a B. Szabó István-ok enyhítették azzal - jó, hogy közbeszólt Juhász képviselõtársam -, hogy tejszövetkezeteket szerveztek, a tejszövetkezetek folytán gyönyörûen megszabadultak a parasztasszonyok a nyomorúságtól, de a Rákosi-rendszer azt elvette tõlük, és most ott tartunk, hogy elölrõl kell kezdeni, de elölrõl fogják kezdeni. A paraszti nyomor nem ott volt, hanem ott, amikor petróleumos rongyot csavartak Jászboldogházán egy parasztgazda lába ujjára, amikor holtra verték és azzal jött magához, hogy meggyújtották a petróleumos rongyot. Nagyon jó, hogy közbeszólt igen tisztelt Juhász képviselõtársam, mert legalább elmondom - különben elfelejtettem volna -, az, hogy mindenki egyformán szenvedett, ez hazugság. Annak nem csavartak a lábára petróleumos rongyot, aki így mond, és nem ült a halálzárkán négy hónapig, mint jómagam. Lebecsülése - aki ilyet mond, hogy mindenki egyformán szenvedett - azoknak a szenvedéseknek, akik valóban komolyan szenvedtek. (A Kisgazdák és az MDF padsoraiban taps.) Igen tisztelt Füzessy képviselõtársammal nagyon egyetértek abban, amikor azt mondta, hogy az Alkotmánybíróság több kérdést nyitva hagyott. Hadd olvassak fel néhány sort az indokolásából: "Ha igazolni lehet, hogy a volt tulajdonosok kedvezményezésével az állami tulajdon lebontásának társadalmi összeredménye kedvezõbb lesz, mint egyenlõ elbánás esetén, és ha a tényekbõl egyértelmûen következik, hogy más, a nem tulajdonosokat nem diszkrimináló eljárás ezt az eredményt meg sem közelítené, akkor a nem tulajdonosok nem hivatkozhatnak arra, hogy az Alkotmány 76/6. §-ában biztosított jogokat megsértették." De továbbmegyek: azt mondja az igen tisztelt Alkotmánybíróság indokolása: "ki kell mutatni ebbõl kifolyóan, hogy mi a volt tulajdonosok közötti különbségtételnek az objektív alapja." Ezzel kapcsolatban hadd mondjak el saját életembõl egy epizódot. Tekintettel arra, hogy 56-os múltam miatt ügyvéd nem lehettem 1963 után, így a szolnoki Kertészeti Vállalatnál helyezkedtem el, mint segédmunkás, de ezért nem kívánok külön kárpótlást. A szomszédunkban dolgozott egy bolgárkertész, aki nagyszerû kertész volt. Egymáshoz jártunk tapasztalatcserére. Egyszer azt vettem észre, hogy az én kertész barátom felcsapott zöldségkereskedõnek. Azt láttam, hogy amíg kertészkedett, addig egy rossz lova volt, amikor kereskedett, egymás után vette az autókat. Egyszer megkérdeztem az én kedves kertész barátomat: mondja, melyiket volt jobb csinálni, kertészkedni vagy kereskedni? Azt válaszolta: én szerettem kertészkedni, de ha azt az összeget, amit én a kereskedelembõl saját tevékenységem folytán kapok, a kertészetbõl akarnám megkapni, akkor öt segédmunkást kellene alkalmaznom, akiket reggeltõl estig hajtanék, de akkor rám fognák, hogy piszkos kizsákmányoló kulák vagyok. Így kereskedek, de azt mondja - a múltkor odaszólt nekem Szolnokon: Mizsei bácsi! okvetlenül szerezzék vissza a parasztoknak a földet, mert kereskedni csak úgy tudunk, ha lesz, aki termel. Hadd mutassak rá a különbségre a kereskedõ és a földmûves között, részben a szerepét, részben a lehetõségét illetõen. A kereskedõ szerepe az, hogy az árut a termelõtõl a fogyasztóig közvetítse. Új árut nem állít elõ, az inflációnak a megfékezésében így nem vesz részt. A mezõgazdasági termelõ új árut termel, azonkívül a kereskedõnél a tõke egy hónapban kétszer is forog, a mezõgazda nem kereskedõ, a mezõgazda termel, lehet, hogy egy év múlva a gyümölcstermelõ majd hasznát látja annak, hogy befektetett. Ez a különbség a kereskedõ és a kisgazda között igen tisztelt Eörsi képviselõ úr - ez a válaszom. Helybenlakás: nagyon gyakran elhangzott éppen a Földmûvelésügyi Minisztérium felé, hogyan gondolja az elhagyott falvakat betelepíteni, a munkanélküliség hogyan oldódik meg, ha a tsz-ek netán felbomlanak. Elõször is a tsz-ek nem bomlanak fel, másodszor: ha a földet visszakapják a kulákunokák, akiket már úgy kellene telepíteni, hogy körülöttük a kisebb földesek kapnának tulajdont, és ha azok tanyát fognak építeni, márpedig fognak építeni, mert tervük, a vályogvetõtõl kezdve a szobafestõig annyi iparos és segédmunkás kap munkát, hogy nem gyõzik a munkát elvállalni, ezt higgyék el nekem. A másik: az elhagyott falvakba ki tudja, hogy nem kíván-e visszamenni az, aki a városban kénytelen élni, mert nemcsak azért ment el a faluból, mert elüldözték, azért is elment, mert a tsz-féle termelési struktúra miatt nem volt számára munkalehetõség. Ne büntessük õket azzal, hogy elzárjuk õket attól, hogy a földjüket visszakaphassák. Van még egy nagyon fontos kérdés, ami amellett szól, hogy igenis vissza kell adni a parasztságnak a földet minél nagyobb terjedelemben, ez a biogazdálkodás. Véleményem szerint nyugati piacra elsõsorban biotermékkel tudnánk betörni és a biotermékek elõállításához a tanyás gazdaság a legalkalmasabb. De továbbmegyek. Mindig emlegetik újabban kormánypárti urak, ellenzékiek is a bizonyos hõn óhajtott farmergazdaságot. Nyugaton az a példa. Elõször is: az én véleményem szerint ez a kárpótlási törvényjavaslat, amennyiben pártunk módosító javaslatait megszavazza a tisztelt Ház, az elsõ és egyetlen alkalmas lépés arra, hogy a farmergazdaság kialakulhason, mert a fiatalabbak majd az idõsebbektõl vagy életjáradék vagy tartás vagy készfizetés mellett meg fogják vásárolni lassan a földjüket. Az az út, amit az igen tisztelt ellenzék egyes képviselõi mondanak - vidéken hallottam, Szolnokon -: majd vesznek fel milliókat valami gazdabankból a kisgazdák, majd megcsinálják a kisgazdák azt a valamiféle gazdabankot, ez már az õ dolguk. Hadd mondjam el, hogy Magyarországon olyan darab földet, amely biztosítja egy család megélhetését, ha csak abból él, sohasem vásároltak egyszerre. Ismertem nagybérlõket, kisbérlõket, fõleg a nagybérlõkre volt jellemzõ, dehogy akarták õk a föld tulajdonát megszerezni. Nekik az volt a bolt, hogy gazdálkodtak rajta, a gazdasági év végén megfizették a bért, és ezzel el volt intézve. Kiskunmajsán hallottam Raskó György igen tisztelt államtitkár úrtól, hogy kezdetben nyugaton is nagyon sok farmer tönkrement. Hát én megnyugtatok mindenkit, hogyha itt úgy juttatnánk embereket földhöz, hogy hitelbe vásároljon, mondjuk 50 vagy 30 hektárt, az már az elsõ évben tönkremenne. A föld nem bírja a kamatot. Még a 60s, 835156s kamatot sem. Egyébként erre szüleim, a saját családom a tanú, illetve lenne a tanú, ha élnének, de gyermekkorom keserves emléke volt, amikor egy hold földet meg kellett venni, mert közénk esett és adósságot vettek rá. Gyermekkoromnak minden negyedévében, amikor a váltót kellett újítani és nagyapám volt szegény a kezes, valóságos családi perpatvar színhelye volt otthonunk. 1938-ban tudtuk kifizetni, amikor már konjunktúra volt. (Mozgás.) Tehát még annyit: azt írja ez az igen tisztelt Gádor Iván úr, hogy a kisgazda politikusokkal a Kormány nem tud kormányozni, ezek csak tüntetést tudnak szervezni, az aszfaltra tejet locsolni, törvényt sértve földet osztani, izgalomba tudják hozni a parasztság izgékony részét. Elõször is a taxisblokádot mi nem szerveztük. (Taps középen.) A tejtüntetést sem mi szerveztük. Éppen most egy vidéki faluban járván hallottam, hogy meg volt szervezve a tsz-szállításvezetõ, egyik tsz-nek kiadta: te viszed a tehenet, te viszed a tejet stb. stb. Az, hogy voltak olyan földfoglalások is - amely tulajdonképpen a tagi tulajdonnak a címén a c) pont alapján visszajárna, de egyes tsz-elnökök ezt szabotálták - ez nem volt más, mint a magyar parasztság hûsége a földhöz. De hadd mondjam még el - tehát ezt írja az egyik újság, a Magyar Hírlap - de van itt egy másik újság nálam, a katolikus népfõiskolák újságja: Mozdul a föld, a következõket írja: "Szomorú, hogy ismét ügyvéd urak, »hivatásos politikusok« enyhén szólva is hozzá nem értõ laikusok vindikálják maguknak a jogot, hogy megmondják, mi is a parasztság érdeke. Mikor veszik már észre magukat?" A következõkben még azt írja: "Ennyire világosan gazdaellenesen magyar parlamentben még nem mertek megszólalni. Most úgy beszélnek a gazda ellen, mintha a bölcsek kövét nyelték volna le a felszólalás elõtt, mintha a parasztság életviszonyai az országnak közömbösek volnának. Van köztük közgazdász vagy más, akinek a diplomáján még nedves a pecsét, de indokolás és érvek nékül, bizonyítékok híján okoskodnak." Még annyit engedjenek meg, hogy elmondjam, hogy én nem csodálkozom igen tisztelt FIDESZ-képviselõtársaim magatartásán. Olvasom a zöld almanachban: jól képzett fiatalok, jó állásokban helyezkednek el, mellé a képviselõség, havonta olyan summához jutnak tudásuk folytán, hogy nekik az az összeg, ami abból a kis földecskébõl jutna, nem hiányzik. De a magyar parasztoknak, akik úgy mentek nyugdíjba, hogy nem munkakönyvük volt, hanem beadási könyvük, jól jön az a kis nyugdíjkiegészítés azoknak a nagymamáknak, akik az unokákra szavaztak. (Taps középen.) Ezt kívántam elmondani, nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. Hadd mondjak még csak annyit: még kér a nép, most adjunk neki! (Taps a jobb oldalon és középen.)