DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A kárpótlási törvényjavaslat lassan hetek óta húzódó vitájában, azt hiszem, a legtöbb szó, ami itt elhangzott, "igazságosság" volt, "jogszerûség" volt és "gazdasági racionalitás" voltak. Nem hiszem, hogy a vita lezárható ezek fölött a szavak fölött, annál is inkább, mert még mindig rendkívül távol állnak egymástól az álláspontok. A Kisgazdapárt még mindig nem magyarázta meg, hogy miért tartja jogszerûnek a földosztást, hogy vajon, ha Esterházy Péter nem jelenti ki, hogy "földet vissza nem veszek", akkor miért ne illetné meg õt õseinek a földje a törvényesség alapján. Nem kaptunk választ arra kérdésre, hogyha az igazságosságot vesszük alapul, akkor hogyan magyarázzuk meg két lakástulajdonosnak, az egyiknek, akinek a lakását idõközben az IKV eladta, tehát neki már nem lehet reprivatizálni a lakását, a másiknak igen - hát hogyan magyarázzuk meg egyiknek, hogy õ megkaphatja, a másiknak: nem. Ezekre a kérdésekre még mindig nem kaptunk választ. Szeretném az Országgyûlés figyelmét felhívni arra, hogy van egy újabb szó, amivel érdemes lenne foglalkoznunk, ez pedig a becsületesség. Azt értem ezen, hogy becsületesen mondjuk meg, hogy a mi törvényjavaslatunk, a mi elképzelésünk mit tartalmaz, annak milyen konzekvenciái vannak az ország lakosságára nézve. Azt hiszem, hogyha becsületességrõl beszélünk, akkor a leghelyesebb, ha a Szabad Demokraták Szövetségével kezdem, tehát a saját házunk táján kezdek el söprögetni. (Közbeszólás: Helyes.) Két-három héttel ezelõtt, nem emlékszem a pontos dátumra, Kósa Lajos barátom, képviselõtársam meglobogtatta a Rendszerváltás programja címû SZDSZ- programot, s ebbõl egy mondatot felolvasott, melybõl az derült ki, hogy az SZDSZ a korábbi álláspontját ebben a kérdésben megváltoztatta. Aligha szükséges emlékeztetnem önöket, hogy ez a felszólalása a kormánykoalíció padsorában hangos tetszésnyilvánítást váltott ki. (Orbán Viktor: Nekünk is tetszett.) Jogos tehát a kérdés. Az SZDSZ valóban megváltoztatta a korábbi álláspontját? Becsületesen hadd mondjam meg õszintén, hogy igen, az SZDSZ valóban az 1989-ben kialakított álláspontját részben megváltoztatta. Felmerül a kérdés, hogy helyes volt-e ez az álláspontváltozás, vagy pedig nem volt helyes. Én azt hiszem, tisztelt Országgyûlés, hogy elõször arra a kérdésre kell választ adnunk, hogy a helyzet változott-e 1989-hez képest. Ha arra a következtetésre jutunk, hogy a helyzet azóta megváltozott, akkor azt hiszem, hogy nemcsak hiba, de bûn lenne, ha az SZDSZ a saját álláspontját ehhez nem igazítaná hozzá. Elõször azzal kell foglalkoznunk, hogy változott-e a helyzet 1989 tavaszához képest. Úgy emlékszem - javítsanak ki, ha tévednék -, hogy 1989 tavaszán minden párt, amely jelenleg a Palamentben helyet foglal, teljes mértékben elfogadta a gyors és hatékony privatizáció programját. Tehát amikor az SZDSZ 1989 tavaszán úgy gondolta, hogy a kárpótlásnak kisebb hangsúlyt kell kapnia a gazdasági rendszerváltás tekintetében, akkor úgy gondolta, hogy nem is lesz erre szükség, hiszen a privatizáció az, amely a leghatékonyabb orvoslást nyújtja az ország gazdasági bajaira. Bármely párt nyeri is meg a választásokat, gyorsan és hatékonyan le fog zajlani. Kérdés, hogy így van-e ez, a privatizáció vajon kellõ hatékonysággal zajlik-e. Körülbelül egy hete, vasárnap hallgattam a Kossuth rádiót, ahol egy riportmûsor volt gazdasági vezetõkkel, s valamelyik gazdasági vezetõ, egy nagy magánvállalkozás elnök-vezérigazgatója arról panaszkodott, hogy míg a Németh- kormány idején tudott vállalatokat venni a privatizációval összefüggésben, a jelenlegi kormány alatt erre sajnos nem képes. Azt mondta, hogy rendkívül lassan zajlik a privatizációs folyamat. Szeretném fölhívni a figyelmüket arra, hogy ezt az interjúalanyt úgy hívják, hogy Széles Gábor, aki az MDF elnökségi tagja, akit aligha lehet azzal vádolni, hogy az SZDSZ szakértõje lenne ebben a kérdésben. Úgy tudom, hogy mind a hazai, mind a külföldi szakértõknek jelentõs része - persze, nem mindenki - úgy gondolja, hogy a privatizáció nem elég gyorsan, nem elég hatékonyan halad, úgy tudom, hogy Kupa Mihály miniszter úr is ezen az állásponton van. Ehhez képest szintén körülbelül 2-3 héttel ezelõtt egy interjú készült Csepi Lajossal - aki egyébként kitûnõ szakember - a Heti Világgazdaságban. Tõle is megkérdezték, hogy mi errõl a kérdésrõl a véleménye. A legnagyobb meglepetésre azt mondta, hogy neki az a baja, hogy a privatizáció túl gyorsan halad. Úgy vélem, tisztelt Országgyûlés, hogy ilyen körülmények között balgaság lenne, ha az SZDSZ nem változtatna álláspontot és nem próbálna meg mindent megragadni annak érdekében - akár a kárpótlás ügyét is -, hogy a privatizáció jelentõsen fölgyorsuljon. Ez - Tisztelt Ház, tisztelt Kósa Lajos! - a magyarázata annak, hogy az SZDSZ megváltoztatta az álláspontját, és úgy gondoljuk ma is, hogy ez helyes volt, mert a privatizáció az ország talán egyik legfontosabb ügye, ezáltal talán sikeresebben és gyorsabban kerül megvalósításra. A becsületességgel kapcsolatban, tehát azzal kapcsolatban, hogy a saját javaslatunk mit jelent, hadd emlékeztessem az Országgyûlést a Kormány elõterjesztésének egy-két összetevõjére. Úgy gondolom, hogy az eddigi vitában nem hangzottak el a kormánykoalíció, a Kormány részérõl azok a kellõ információk, amelyek az Országgyûlésnek vagy a közvéleménynek megmutatnák, hogy egy-egy rendelkezésnek milyen következményei lesznek. Az egyik ilyen rendelkezése a Kormány elõterjesztésének azt tartalmazza, hogy az állami vállalatok privatizációja során az állami vagyon 5-20át kell a kárpótlási jegyekre felhasználni. Van egy pontja ennek az elõterjesztésnek, ami azt mondja ki, hogy ha valamely vállalatot egy vállalkozó teljes egészében meg kíván venni - tehát annak 100át -, akkor a Kormány, a Vagyonügynökség dönthet úgy is, hogy az 5alá megy, a teljes vállalatot annak a vállalkozónak fogja eladni, aki azt a vállalatot hajlandó megvenni. Kérdezem önöket: mit gondolnak, mely vállalatok lesznek azok, amelyeket valaki teljes egészében meg akar venni, és mely vállalatok lesznek azok, amelyeket nem kívánnak ily módon megvásárolni, amelyeket a kárpótlási jegy tulajdonosainak oda lehet adni? Azt hiszem, hogy a válasz eléggé egyértelmû: a jó vállalatok, nyereséges vállalatok fognak egy-egy magyar vagy külföldi vállalkozó kezébe kerülni, míg azok a vállalatok, amelyek veszteséget veszteségre halmoznak, a kárpótlási jegy kapcsán azoknak a kezébe kerülnek - a Kormány elõterjesztése alapján -, akik ilyen módon részt vehetnek a privatizációban. Egy másik rendelkezés - Tisztelt Ház! - a Kormány elõterjesztésében azt mondja ki, hogy a kárpótlás során az elvételkori, tehát a kár elszenvedésekori értéket kell figyelembe venni. Szeretném fölhívni az önök figyelmét, hogy ez egy nagyon nagy csapdát jelenthet, ennek a lényege ugyanis az, hogy ha valakinek, akinek 1951-ben vagy azt megelõzõen egy családi házát elvették, amely családi ház megérne 15-20 millió forintot, az kb. pár tízezer forint kárpótlást fog kapni a Kormány elõterjesztése értelmében, hiszen 1947-48-ban az ingatlanárak meredeken zuhantak. Mért zuhantak ezek az ingatlanárak? Azért zuhantak, mert a veszély már reális volt, hogy ezeket az ingatlanokat el fogják venni, tehát nem volt értelme megtartani õket. Olyat is hallottam, hogy valaki nyúlért odaadta a családi házát vagy lakását, mert a nyulat meg lehetett enni, míg a házat holnap elvehették tõle. Ilyen módon az ingatlanok teljes mértékben elértéktelenedtek. Ezekért az elértéktelenedett értékekért kívánja most a Kormány kárpótolni a volt tulajdonosokat. Sokan bírálják az SZDSZ-t amiatt, hogy úgymond csak húszezer forint értéket kíván az állampolgári jogon szétosztani. Szeretném hangsúlyozni ezzel kapcsolatban, hogy az SZDSZ álláspontja szerint pusztán állampolgári jogon egy család többet kapna meg, mint amennyit ennek a lakásnak a volt tulajdonosa a Kormány elképzelése szerint kapna. Még mindig a becsületesség kérdésénél maradva: mindannyian látták Antall József miniszterelnök úrnak a televízióban készült interjúját. Felrótta az SZDSZ-nek, hogy az SZDSZ elképzelése alapján - amelynek alapján állampolgári jogon kaphatna mindenki kárpótlási jegyet - nemcsak a valódi kárt szenvedett állampolgárok, hanem a károkozók is kapnának kárpótlási jegyet. Péter Gábort említette, de mondhatnánk Berecz Jánost vagy Grósz Károlyt. Most Zsupos Lajos úr az MDF részérõl szintén hasonló kérdéseket feszegetett. Úgy érzem, hogy a becsületességhez az is hozzátartozna, ha a miniszterelnök úr azzal bírálja az ellenzéket, hogy az õ elképzelésük szerint például Péter Gábor kapna kárpótlási jegyet, akkor azt is hozzáteszi, hogy a Kormány elõterjesztése alapján is kapna kárpótlási jegyet mindazon ún. károkozó, aki annak idején valamilyen tulajdonnal bírt. Én legalábbis - megmondom õszintén - a Kormány, de még a Kisgazdapárt elképzelésében sem találtam semmifajta olyan kizáró klauzulát, amely az említett személyeket nem részesítené kárpótlásban abban az esetben, ha volt valamilyen tulajdonuk a szóban forgó idõszakban. Gyakran találkoztunk már azzal, hogy a Kormány részérõl olyan kifogások érik az ellenzéki pártokat, amely kifogásokra igazából az ellenzéki pártok nehezen tudnak válaszolni, hiszen az ellenzéki pártoknak nem áll rendelkezésére egy kormányapparátus, hogy kidolgozza a megfelelõ szabályokat. Azonban úgy gondoltuk, ez egy jogos kérdésfelvetés, hiszen Péter Gábor - azt hiszem - valóban nem egy tipikus kárvallottja az elmúlt rendszernek - ebben egyetérthetünk. Tehát jó lenne kitalálni egy olyan konstrukciót, amelynek keretében a kárt okozók valóban ne részesüljenek kárpótlásban. (Néhány kisgazdapárti képviselõ tapsol.) Megmondom önöknek õszintén, hogy nem könnyû a megoldás. Önök elé terjesztem az elképzelésünket azzal a javaslattal, hogy önök válasszák ki, önök melyiket tartják a legmegfelelõbbnek, és mi boldogan fogjuk ezt elfogadni. Az egyik elképzelésünk az lenne, hogy ha törvény vagy bíróság valakirõl megállapítja, hogy kárt okozó volt, akkor a törvény maga zárja ki õt a kárpótlásra jogosultak körébõl. Nyilván van ezzel az elképzeléssel kapcsolatban gond, hiszen bírósági eljárások tucatjait kell megújítani, azonban azt hiszem, egy párt, amelyik tavaszi nagytakarítást ígért, legalább egy évvel a tavaszra, tehát a következõ tavasszal a jogszerû, nem nagytakarítást, hanem igazságtételt valóban megkezdheti. Ez a megoldás talán közelebb viheti az országot ennek a problémának a megoldásához. Egy másik elképzelés, amelyet fontolgattunk, ezt nem fogalmaztuk meg, de ha önöknek ez tetszik, ezt is meg lehet fogalmazni. Lényege úgy hangzik: vegyük be a kárpótlási törvénybe azt, hogy a kárpótlásért az állampolgári jogon járó kárpótlásért jelentkezni kellene személyesen a helyi önkormányzatnál. Nem vizsgálnának ott semmit, hanem aki jelentkezett, az persze megkapná a kárpótlási jegyét. Azonban úgy gondoljuk, ezzel a módszerrel esetleg elérhetõ lenne, hogy mondjuk Grósz Károly vagy Berecz János mégsem tartaná magát az elmúlt rendszer kárvallottjának, és feltételezhetõ, hogy mégsem menne el az önkormányzathoz, hogy a kárpótlási jegyét fölvegye... (Közbeszólások: Nem olyan biztos.) Nem biztos... Kérem szépen, vannak szomszédai, vannak ismerõsei. Azt hiszem, olyan társadalmi nyomás tudna kialakulni ezekre az emberekre, hogy talán mégis elejét lehetne venni az ilyen megoldásnak. Ha van ennél jobb megoldás, akkor örömmel meghallgatjuk, és nagyon szívesen el fogjuk fogadni. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy felszólalásom második részében a FIDESZ állásfoglalásával szálljak vitába. Azért szeretnék leginkább a FIDESZ álláspontjával vitatkozni, mert úgy érzem, e törvényjavaslat vitájának a valódi törésvonala nem ott van, hogy sokat adunk vagy keveset, mindenkinek adunk vagy nem mindenkinek adunk. Úgy érzem, a valódi törésvonal ott van, hogy múlt felé gondolkodva járunk-e el ebben az ügyben, vagy pedig a jövõ fõ kérdéseit szeretnénk-e megoldani. Én megvallom önöknek õszintén, úgy érzem, hogy noha a formál-logika szintjén a FIDESZ és az SZDSZ álláspontja áll egymástól a legtávolabb, a valódi törésvonalat illetõen, tehát annak a problémának a mentén, hogy ki foglalkozik inkább a jövõvel, úgy érzem, mégis a FIDESZ, az SZDSZ álláspontja az, amelyik egymáshoz a legközelebb van. Hiszen - mint már mondtam - nem az igazságosság és egy nagyon nehezen kezelhetõ törvényesség alapján kívánja megoldani az egész kárpótlás ügyét, hanem abból a szempontból, hogy hogyan lehetne a jövõ fõ kérdését megoldani. Úgy érzem - tisztelt Ház és tisztelt fiatal demokraták -, hogy a FIDESZ elképzelésével kapcsolatban két fõ probléma van. Az egyik az, hogy nem vesz tudomást - legalábbis megítélésem szerint - arról a helyzetrõl, ami ma a magyar közvéleményt rendkívül erõsen foglalkoztatja. Ez pedig az, hogy az emberek nagy része igenis - én úgy ítélem meg - a kárpótlásban gondolkodik, úgy gondolja, hogy a kárpótlásra szükség van, annak valamelyik formáját meg kell valósítani. Lehet, hogy igaza van Orbán Viktornak abban, miszerint Torgyán József képviselõ úr sokat tett annak érdekében, hogy ez a közvéleményt élénken foglalkoztatja. Ez azonban már egy ok, a tényen nem változtat, hogy igenis ez rendkívüli módon benne van a közvéleményben, és erre a kérdésre választ kell adni. Meg kell mondjam, én nagyon csodálkoztam Kónya Imre képviselõ úr szavain, aki bevezetõ beszédében arról beszélt, hogy a rendszerváltás mindennapi élményünkké vált. Úgy érzem, ez nem így van. Az emberek nagy többsége nem örül különösképpen annak, hogy Kónya Imre vagy Eörsi Mátyás vagy akármelyikünk itt ül, és nyomogatja a gombokat. Az emberek nagy többsége szeretné, ha mindennapi életének részesévé válna a rendszerváltás, ha saját életében, hétköznapjaiban is érezhetné ezt. Márpedig úgy érzem, hogy ebben az összefüggésben a FIDESZ elképzelése egyszerûen nem ad választ erre a problémára, hogy az emberek szeretnék mindennapi életük részesévé váltani a rendszerváltást. Szeretnék a jövõvel kapcsolatban két körülményre utalni. Az egyik az, hogy stabil tulajdonviszonyok... Úgy érzem, a mai gazdaság egyik legsúlyosabb problémája az, hogy a tulajdonviszonyok nem elég stabilak, az emberek, a beruházók nem bízhatnak abban, hogyha tulajdont szereznek, akkor a tulajdon valódi tulajdon lesz. Hadd olvassak fel a Pesti Hírlap február 19-i számából, amelyben Christopher Greenwood úrtól - aki az angol nagykövetség tanácsosa - idézek. Õ azt mondta, hogy amíg nem tisztázódnak Magyarországon a gazdasági viszonyok, addig az angol vállalkozók nem fektetik a pénzüket magyar vállalkozásokba. Azt hiszem, tisztelt Országgyûlés, igazuk van a külföldi vállalkozóknak. Amíg a tulajdonviszonyok kérdése nem rendezõdik valamilyen módon, olyan módon, hogy utána kijelenthessük, most már stabilak a tulajdonviszonyok, addig nem számíthatunk arra, hogy Magyarországon komoly befektetések történnek. A FIDESZ elképzelésével nekem az a legfõbb bajom, hogy a FIDESZ azt mondja, a Kormány vigye el ezt a törvényjavaslatot, ez nem jó, de nem ad helyette egy másikat, egy pozitívat, amelyet ha az Országgyûlés elfogad, utána ki lehetne jelenteni, kérem szépen, többé Magyarországon a tulajdonviszonyok nem vonhatók kétségbe, aki most a tulajdonos, az már tulajdonos is marad, tehát akár magánszemélyek, akár vállalkozók, ha ingatlant vesznek, ezt soha többé senki nem kérdõjelezheti meg. Ha a FIDESZ nemcsak azt mondaná, hogy nem javasolja a Kormány elõterjesztését részletes vitára, hanem helyette benyújtana egy indítványt, amely úgy hangzik: nincsen szükség semmifajta kártalanításra, hanem ami most van, ami most a status quo, az már örökké így is marad, akkor ez egy pozitív üzenet lenne. Ha ezt a Parlament elfogadná, akkor erre egy jövõ felépíthetõ lenne. Ezzel szemben a FIDESZ - én úgy ítélem meg - ezt nem teszi meg. Egy negatív dolgot állít, nem fogadja el a Kormány elõterjesztését, de nem tesz le helyette semmit az asztalra, ami a tulajdonviszonyok stabilitása érdekében megfelelõ intézkedést hozna. Végül a másik fõ érvem - amirõl már beszéltem - a privatizáció. A FIDESZ képviselõi is - ez meggyõzõdésem - a legteljesebb mértékben egyetértenek abban, hogy az országnak rendkívül nagy szüksége van a privatizációra. Valószínûleg egyetértünk abban is, hogy a Kormány nem kellõ ütemben privatizál. Ha már Széles Gábor ezzel egyetért, gondolom, mi is egyet tudunk érteni. Ha pedig ez így van, akkor a privatizáció keresleti oldalán kell egy hatalmasat lépnünk, és mi úgy gondoljuk, hogy az SZDSZ elképzelése ebben tud egy hatalmasat lépni. Tisztelt Országgyûlés! A kárpótlási vita - úgy érzem - nemcsak a Parlamenten belül, hanem a Parlamenten kívül is meglehetõsen nagy indulatokat keltett, és én egyre kevésbé érzem a bátorságot ahhoz, hogy olyan megoldást ajánljak Önöknek, amelyrõl azt tudnám feltételezni, hogy azzal az ország széles köre egyetért, amely az országban egy konszenzust tudna létrehozni. Ezért nagyon megfontolásra ajánlanám a tisztelt Országgyûlésnek, a parlamenti pártoknak, hogy valamilyen módon a kárpótlás, a privatizáció ügyét ki kellene vinni a Parlamentbõl, egy szélesebb körû társadalmi konszenzusra kellene alapozni. A mai helyzetben aligha van párt, amely bármelyik kérdésben mondjuk népszavazást merne ajánlani, bár úgy tudom, a Kisgazdapártnak a birtokában van több százezer aláírás ebben a vonatkozásban. Én azt javasolnám, hogy ne dugják el az aláírásokat - nem azért szedték õket össze, hogy a fiókba tegyék, hanem azért, hogy felhasználják. Én nagyon hasznosnak tartanám, hogyha ezt a döntést a Kisgazdapárt kezdeményezése alapján, ilyen módon, széles körre tudnánk helyezni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak és köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Homepage