Tartalom Elõzõ Következõ

BARCZA IMRE (független): Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ezek után a felemelõ és szép percek után bejelentek egy rendkívül banális, egyszerû dolgot. Onnan középrõl egy képviselõ, szürke és öreg, átült ide, a függetlenek közé. Nem hiszem, hogy nagy jelentõsége lenne az egésznek, és biztosítom önöket, hogy ebben az ügyben a postás nem harapta meg a kutyát... Azt hiszem, itt, ebben a Parlamentben egy képviselõnek hármas feladatot kell teljesítenie. Az elsõ, amit a választói parancsolnak, a második, amit a pártja ír elõ, és a harmadik, amit a saját lelkiismeretével egyeztetni tud. Ha ez a három szinkronban van, akkor nagyszerûen lehet dolgozni. Ha valami vita, veszekedés vagy nézeteltérés miatt feldõl ez a szinkron, akkor úgy gondolom, az a tisztességes, ha nem áltatjuk tovább egymást, és megtesszük a szükséges lépéseket. Én megtettem, átültem ide. A Szabad Demokratákkal nem vesztem össze. Súlyos problémák, dráma nem volt, és tisztességüket, tudásukat továbbra is rendkívül nagyra becsülöm. Mégis - már a magam igazolására is - egy pár momentumot ki szeretnék választani abból, amiben nem volt megértés, amiben másként gondolkozás történt, amiben valahogy nem tudtam követni mindazt, amit kellett volna követnem. Az elsõ személyes jellegû dolog. Valószínûleg a koromra való tekintettel nehezen bírtam azt a kedves drillt, amit pártfegyelemnek hívunk vagy frakciófegyelemnek (derültség a jobb oldalon), és hát ezzel kapcsolatban valahogy egy kicsit többször keresgéltem a munkásságot ott, ahol szabadott volna... És megmondom õszintén, nehezen viseltem el és toleráltam ezeket a kicsit túl gyors, legalábbis nekem túl gyors változtatásokat, amelyeknek az utóbbi idõben tanújelét adták. Valószínûleg én vagyok a hibás, a kor stb., elnézést. A másik fõ probléma, ami itt elõadódott, az az 1020-as kárpótlási törvény és annak különbözõ módosításai. Hölgyeim és Uraim! Én egészségügyi szakember vagyok, semmi jogom nincs valami nagy, magasröptû bírálatot mondani errõl, én csak egyszerûen, az állampolgár eszével gondolkozva és átnézve az egészet, valahogy egyetlen pártnak az olvasatát sem tudom elfogadni. Nagyon félek, hogy súlyos károkat fogunk okozni. Lent élek vidéken, a Völgységben, ahol a magyarok, a székelyek, a svábok, a cigányok, a zsidók, a felvidékiek hatalmas konglomerátumban élnek békességben és egymás megbecsülésében. nagyon félek, hogyha közéjük dobjuk ezt a törvényt ennek minden következményével, az beláthatatlan károkat fog okozni egyrészt társadalmi, másrészt - meggyõzõdésem - politikai téren is. Nem vagyok augur, és adja Isten, hogy ne legyen igazam ebben a dologban, és a sötétlátásom ne bizonyuljon valósnak. De azt a képviselõi magatartást, amikor egy olyan elvet, egy olyan törvényt és egy olyan rendszert kell védeni, meggyõzni róla az embereket, ami a véleményemmel nem egyezik, azt nem tartom tisztességes dolognak. Tisztességesebbnek tartom ilyenkor változtatni és átülni független képviselõnek. A harmadik - és most már befejezem -, amit talán így lehetne mondani: generációs probléma. Egyetlen párt kebelén belül sem tudom elképzelni és nem érzem megvalósíthatónak ezt az úgynevezett híres elszámoltatást és felelõsségre vonást. Kérem, minden tiszteletem azoké, akik itt a tervektõl kezdve a tiszteletre méltó bizottságokig elkövetnek ebben az ügyben mindent, de megmondom õszintén, az eredményeket illetõen és a jövõt illetõen nagyon szkeptikus vagyok ezen a téren. Valahogy a pártok kebelén belül nagyon-nagyon sok más munka van, nagyon sok olyan munka van, amely talán a legfontosabb, itt is a törvényalkotás, a párt politikájának az irányvonalát meghatározni, a jövõt meghatározni, és ez a kérdés mindig hátrább és hátrább szorul. Hölgyeim és Uraim, sokszor azt vettem észre, hogy ezzel a témával kapcsolatban már egy kicsit udvariatlanság beszélni. Hagyjuk abba, ne beszéljünk róla, lerágott csont, bocsássunk meg stb. stb., boszorkányüldözés stb. stb., tetszenek tudni, ugye? Az biztos, hogy az '56-os nemzedék ezt soha nem fogadhatja el, de azt hiszem, a népünk sem fogadhatja el. (Taps a jobb oldalon és középen.) Köszönöm. Ennek, nagyon szellemesen mondta valamelyik nap egy tudósunk, hogy itt tulajdonképpen tisztázásra van szükség, és a tisztázás terén mi borzasztóan hátul vagyunk. Például tisztázni kell azt, hogy a békés magyar ember, általában a békés magyar polgár hogyan süllyedhetett olyan mélyre, és hogyan követhette el ezeket a bûncselekményeket, amiket elkövetett, hogy önként, kéjbõl ölt, hogy önként képes volt az embertársait kínozni és tönkretenni. Itt, valahol más bûnösöket is kell keresni, azokat a bûnösöket, akik itt tollal, írástudóként és a magas szellemi szférában dolgozva követték el a bûncselekményeket. (Nagy taps a jobb oldalon és középen.) Van egy nagyon okos kis mondás, hogy a tollal nagyobb bûncselekményeket lehet elkövetni, rettenetesebb dolgokat lehet elkövetni, mint fegyverrel. (Taps a jobb oldalon és középen.) Egy új építményt kell itt felállítanunk, ezeket a dolgokat tisztázni: hogyan jutott az ember, miért jutott ide - az egyszerû ember miért jutott ide? Az öregkornak talán megvan az a joga, hogy naiv legyen. Én lehet hogy naiv vagyok, de reménykedem abban, hogy egyszer valahol, valakikkel megalakíttatik egy erkölcsbíróság, amely prominens eskükkel épületes ítéletet fog mondani azok fölött, akik az igazi bûnösök. Lehet, hogy naivság, de pillanatnyilag hiszek benne. És abban is hiszek, hogy független képviselõként talán nagyobb mozgásterem lesz, hogy ebbe az építménybe az én szerény kis téglámat is beletegyem. Nagyon köszönöm a figyelmüket. Mindazokat a képviselõtársaimat, akik egy párt kebelén belül megtalálják az üdvösséget, irigylem, és tisztelettel köszöntöm. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Homepage