Tartalom Elõzõ Következõ

DR. BÍRÓ FERENC (MDF): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Fura talán, hogy személyesen nem nevezett meg Wekler képviselõtársam, és mégis személyes megtámadtatás címén kérek szót. De egy olyan hasonlatot tett Wekler képviselõtársam, ami nem egészen úgy hangzott el - ugyanazon a helyen, ahol õ elmondta -, mint ahogy ezt itt megpróbálta prezentálni. Valóban elhangzott ez a békekölcsön-hasonlat, de olyan módon, hogy egy idõs embernek próbáltam magyarázni azt, hogy a vagyonjegy mihez hasonlítható. Nyilvánvaló, hogy az õ történelmi tapasztalataiból jobban tudta, hogy milyen a békekölcsön; és itt az idõbeli beválthatóságára céloztam és nem a dolog lényegére, nem a kártalanítás és a kárpótlás lényegére. Ez az idõs ember ennek a lényegét nagyon jól értette, ami tulajdonképpen az egész dolognak a lényege, hogy a békekölcsönnel valamikor az állampolgártól kért pénzt az állam, most pedig éppen ellenkezõleg, a vagyonjeggyel az állampolgárt igyekszik kárpótolni az állam. Úgyhogy õ nagyon jól értette a lényegét. Köszönöm. (Szórványos taps.)

Homepage