Tartalom Elõzõ Következõ

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyûlés! Horváth József képviselõtársunk javaslata alapján felteszem a kérdést: kívánja-e a napirendi javaslatot a tisztelt Ház kiegészíteni a helyi önkormányzatok és szerveik - rövidítve mondom - hatáskörérõl szóló törvényjavaslattal? Határozathozatal következik. Most kérem a szavazatukat. (Megtörténik.) Az Országgyûlés 225 szavazattal 10 ellenében, 33 tartózkodással állást foglalt a napirendi javaslat e ponttal való kiegészítése mellett. Ennek nyomán javaslatot teszek a ma kezdõdõ ülés tárgysorozatára. 1. A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló javaslatot tárgyaljuk az 1020-as és 1439-es számú elõterjesztés alapján. 2. A közkegyelem gyakorlásáról szóló javaslat, az 1092-es szám alapján. 3. Az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetõleg egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetésérõl szóló törvényjavaslat, 1292-es szám alapján, továbbá az egyes nyugdíjak felülvizsgálatához szükséges adatszolgáltatásról szóló országgyûlési határozati javaslat, 1293-as szám alapján. 4. A megyei (fõvárosi) Földmûvelésügyi Hivatal létesítésérõl szóló javaslat új változata 1702-es szám alapján. 5. Az Országgyûlés 1990. december 18-i ülésével kapcsolatos intézkedésekrõl szóló határozati javaslat az 1787-es szám alapján. 6. A köztisztviselõk jogállásáról szóló törvényjavaslat 507-es szám alapján. 7. A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségû szervek feladat- és hatásköreirõl szóló javaslat a 981-es szám és az azt kiegészítõ 981/A szám alapján. 8. Interpellációk. 9. Kérdések. 10. Személyi javaslatok. 11. Mentelmi ügyek. Kérdezem a tisztelt Országgyûlést, elfogadja-e az ülés tárgysorozatára tett, így kiegészített javaslatot. Határozathozatal következik. Most kérem a szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Az Országgyûlés 262 "igen" szavazattal 11 ellenében, 6 tartózkodás mellett a tárgysorozatra tett javaslatot elfogadta. Az elõterjesztésünk mellékletében jelzett idõbeli ütemezéshez kívánunk alkalmazkodni. A lehetõség szerint értelemszerûen beiktatjuk a most kiegészítésül felvett pontot hetedikként. Tisztelt Országgyûlés! Soron következik a tulajdonviszonyok rendezése érdekében beterjesztett, röviden kárpótlással foglalkozó javaslat általános vitájának folytatása. A képviselõcsoportok által megjelölt sorrendben szólítom a felszólalásra jelentkezetteket. Legutolsó ülésünkön a független képviselõcsoportból jelentkezett Fodor István képviselõtársunk felszólalása következett volna, így elsõként õt szólítom. Fodor Istváné a szó.

Homepage