DR. HORVÁTH JÓZSEF (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Parlament! A következõ rendhagyó ügyrendi kérdést szeretném a Parlament felé közölni. Kérem, hogy vegyük napirendre a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségû szervek feladat- és hatáskörérõl szóló törvényjavaslatot a következõ indokok alapján: Nem kívánom az elõre megküldött napirendi javaslat bármely pontját minõsíteni, és azt mondani, hogy nem fontos. Tudom nagyon jól, hogy mindegyik kérdés fontos, köztük vannak politikai jellegûek, és vannak valódi törvényhozói jellegû kérdések, azonban úgy gondolom, hogy miután az elõbb idézett, az önkormányzatok hatáskörérõl szóló törvényt december 3-án beterjesztették a Parlament elé, általános vita folyt január 21-én, 22-én és 28-án. Négyszer vettük napirendre, ebbõl kétszer tárgyaltuk, és összesen 233 pontnyi, 176 oldalas jelentés készült a módosító indítványokról. Úgy gondolom, hogy akinek volt módosító indítványra igénye, azt leadhatta, megtehette - ezért véleményem szerint ennek a törvénynek az általános vitáját le tudjuk zárni, érdemi munkát tudnánk a bizottságokban kezdeni annak érdekében, hogy a hatáskörök kérdése rendezõdjön. Indokaim a következõk: helyi szinten elég nagyfokú bizonytalanság van amiatt, hogy mi kerül oda, és mi kerül el, bár ott még nincs ebbõl túlontúl nagy veszély, azonban a II. fokok, a megyéknek, illetve ezzel párhuzamosan a köztársasági megbízotti hivatalok szerepe teljesen rendezetlenné vált, és nagyon nagy veszélyt rejt magában ennek a rendezetlen állapotnak a fenntartása, ugyanis a megyei tanácsokat az önkormányzati törvény gyakorlatilag megszüntette, a köztársasági megbízotti hivataloknál még nincs hatáskör, ugyanez áll az apparátusra, a megyei tanácstól vonják el az apparátust, õk ülnek be a köztársasági megbízotti hivatalba, ott pedig nem tudnak dolgozni, mert nincs mögötte jogszabályi tartalom. Mindezek alapján kérem a tisztelt Parlamentet, hogy vegye napirendre - kiegészítve a tárgysorozatot - a mai ülésnapra a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségû szervek feladat- és hatáskörérõl szóló törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps.)