DR. SUCHMAN TAMÁS (MSZP): Nagyon röviden. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Most, hogy javaslatot teszek a politikai vitanapok rendszeresítésére szolgáló országgyûlési határozat megalkotására, két pontosítást engedjenek meg. Az egyik, hogy végül is nem teljes ülésnapról, csupán vitadélutánról van szó. A másik pontosítás, hogyha a tisztelt Ház a szükségesség mellett dönt, helyes lenne, ha a törvénykezési dömping levonulása után, mondjuk, hogy az õszi ülésszaktól kezdve havonta kerülne megtartásra az általános politikai vita, elhatározott kérdésekben. Az indítvány megtételére több okom is volt. Elõször, mint azt az indoklásban is láthatják, a Házbizottság szeptember 20-án kelt határozata sajnos nem került végrehajtásra. A Házbizottság felé javaslatot a szocialista frakció tett. Másodszor, ugyanilyen súllyal indokolja a kérdést a miniszterelnök úr egy késõbbi idõpontban tett indítványa, illetve erre utaló, határozott kijelentése. Az okok között szerepel az általam - de, bízom benne, mások által is - megítélt politikai szükség, amely ilyen vagy hasonló megoldásokat kíván. Kevés érv szól elkerülésére, több bevezetésére, hisz célja egyfajta tisztázás. Igaz, persze, az is, hogy a politikai vita, természeténél fogva ugyan magában hordozza a konfrontáció lehetõségét, létezése viszont a konszenzus igényére épül. A társadalmi gyakorlat és az ideológiák kölcsönös összefüggése, illetve ennek folyamatos tagadása a parlamenti pártok politizálásában kényszerhelyzeteket alakít ki, melyek indulatkitörésekhez, át nem gondolt rögtönzésekhez vezetnek. Mire használható hát akkor a politikai vitadélután? A teljesség igénye nélkül, öt rövid gondolatot szeretnék mondani. A pártok folyamatosan módosuló, néha kristályosodó nézetei a gazdaság s a társadalom egyes kérdéseirõl, a parlamenti mûködés keretében is fórumot kívánnak, ha kormányzati elvekhez, döntésekhez vagy megítélésekhez kapcsolódnak. Így a közvélemény számára is nyilvánvalóvá válik kialakított álláspontjuk. A második. A törvényhozás által elindított folyamatok - például az önkormányzatiság vagy új intézményrendszerek mûködésének tapasztalatai - mint fontos belpolitikai tényezõk plenáris üléseken is szükséges, hogy újra napirendre kerüljenek, mûködésüket illetõen, így nem tiltakozásokkal hívnák fel a figyelmet az eltérésekre, az ellentmondásokra vagy néha az összeomlással fenyegetõ helyzetekre. A harmadik. A krízis kialakulásával fenyegetõ, elkerülhetetlennek tûnõ intézkedések bevezetése elõtt a nyilvánosság bevonásával tehetne a Kormány elõterjesztést politikai tárgysorozatra - itt utalnék vissza a miniszterelnök úr eredeti fölvetésére. A negyedik. A külpolitikai témák sorolásával eleget tennénk a Parlament Kormánnyal kapcsolatos jogkörének - itt egyfajta felelõsségre gondolok - anélkül, hogy a Kormány ez irányú hatáskörét csorbítanánk. Nem konkrét elõterjesztések elfogadási szükséghelyzetében lehetne tárgyalni külpolitikai orientációkról és elkötelezettségekrõl, nyitásokról, illetve új kapcsolatrendszerekrõl, hanem tervezetten, szerkesztetten, elkötelezetten. Úgy gondolom végül, hogy csak a felsorolásomban az utolsó: megtisztelnénk a rádióra és a televízióra figyelõ honfitársainkat, a közvéleményt, ha nem napirend elõtt, de tervezetten, nemcsak reagálások lehetõségével, de érdemi viták biztosításával bármilyen kérdésben, melyet a házbizottsági döntés napirendre tûz, s amelyet elkerülhetetlennek tart a fölvetõ, hogy vita keletkezzék. Tudjuk: akár a sajtó mûve, akár valós értékítélet, a közvélemény a Parlament munkáját másként ítéli meg, mint azt sokan szeretnék - tehát negatívan. Nem szeretnék ezzel vihart kavarni, ugyanakkor ha a legkisebb igazságot érzünk vagy éreznek a felvetés mögött, tegyünk meg érte mindent, hogy igazságmagva kevés legyen. Végül: mire nem lehet alkalmas a javaslatom? Arra, hogy fölöslegesen és a fölvetés ürügyén korlátozzuk magunkat, a parlamenti demokráciát. Ennek elkerülésére egyébként a javaslatom technikát is tartalmaz. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)