Tartalom Elõzõ Következõ

DR. GAÁL ANTAL (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselõház! Az elmúlt ülésen módosító javaslatomat próbáltam megvédeni, utána - bár sajnálatos körülmények miatt akkor már nem voltam a teremben - Tellér Gyula képviselõtársam, aki szintén ehhez a részhez nyújtott be módosító javaslatot, megjegyzéseket fûzött az általam benyújtott módosítás indoklásához. Ezekre szeretnék egy-két mondattal reflektálni. Tellér Gyula képviselõtársam indításként azt mondta, hogy feltehetõen Gaál Antal képviselõtársa a munkaerõpiacot nem egységes egésznek tekinti. Amikor én a módosító javaslatot beadtam, célom és szándékom az volt, hogy az igazságosságnak megfelelõen olyan személyek ne jussanak jogtalanul munkanélküli-segélyhez, akiket nem illet meg. Tellér Gyula szerint, ha egységes egészként nézzük a munkaerõpiacot, ahol van 150 munkavállaló, abból 100 dolgozik, akkor mint egységes egész, nem szenved kárt a munkaerõpiac mint egység. Én erre csak azt tudom mondani, mint rész-egész viszony, a példák általában sántítani szoktak, azért hadd mondjam el: egy gimnáziumi osztályban öt diák volna jogosult a jeles osztályzatra, öt pedig a bukásra. Amikor a tanár az öt jelesre jogosultat megbuktatná, és az öt bukásra jogosultnak jeles osztályzatot adna, a felelõsségre vonáskor azzal védekezne, hiszen mint egységes egész tökéletesen mûködik az osztályozás, mert körülbelül ez az iskolai átlag: van öt jeles, és van öt bukás. Ez így nagyon szépen hangzik, csak a szereplõk egy kicsit felcserélõdtek. Itt is errõl van szó. A munkaerõpiac mint egységes egész nagyon dinamikusan mûködik, csak nem az kapja a munkanélküli-segélyt, akinek kellene, vagy aki megérdemli. Ez nagyon lényeges különbség. A következõ, amihez megjegyzést kell fûznöm: Tellér Gyula képviselõtársam túl szigorúnak tartotta azt a módosító javaslatot, hogy a közös megegyezéssel történõ munkaviszony-megszüntetésnél is kizárjuk a munkanélküli-segélybõl bizonyos idõre az illetõt. Õ ezzel a szabad munkavállalás jogát véli csorbítani, ugyanakkor én azt tudom ehhez hozzáfûzni, hogy akiket õ citál, hogy munkakerülõk, azok a munkakerülõk, akik inkább vállalják a számszerûleg alacsonyabb munkanélküli-segélyt, és abból próbálnak megélni, szemben a munkavállalással - az én módosító javaslatomban nem ezekrõl az emberekrõl és nem errõl a rétegrõl volt szó. Ez a réteg a kisemberek, és pontosan a kisemberek védelmében szóltam. Ezek a kisemberek azt a pár ezer forintot nem nélkülözhetik, és nem is fognak könnyen lemondani róla, ami a munkanélküli- segély és a tényleges jövedelem volna. Ezen emberek körömszakadtáig ragaszkodni fognak a munkahelyükhöz, mert nekik az a pár ezer forint is hiányozni fog a megélhetésükhöz. Nem ezekrõl van szó, hanem azokról, akiknek ez utána már csak zsebpénz, mivel nem abból van a jövedelmük. Itt utalok arra, amire Tellér Gyula képviselõtársam hivatkozik, hogy ne adjuk meg nekik a munkanélküliségi segélyt, még kénytelenek "szegények" illegális módon jövedelemhez jutni. Ez mind stimmel, csak pont fordítva van. Ezek azért mennek munkanélküli-segélyért, mert már régen illegális jövedelembõl élnek, és ez a lényege az egésznek. Nagyon kérem a képviselõtársaimat, ha errõl a paragrafusról fogunk szavazni, gondolják végig, jogos-e ennek a kiterjesztése, a közös megegyezéssel történõ munkaviszony megszüntetése, vagy pedig nem. Köszönöm szépen. (Taps.)

Homepage