OLÁH SÁNDOR (FKgP): Elnök Úr! Nagyon köszönöm a szót. A szívemnek amúgy is nagyon kedves Ugrin Emese szólított meg (derültség), és nem hagyhatom viszonzás nélkül azt a külön figyelmességet, hogy összecsomagolta a Kereszténydemokrata Néppárt programját, hogy én ezt áttanulmányozhassam. Azt hiszem, ebbõl a csomagból megerõsödik az az ismeretem, hogy a választás során a Kereszténydemokrata Néppárt még nem képviselt olyan programot, hogy a föld önkormányzati tulajdonba menjen. Még azon egyeztetésnél sem, ahol júliusban a paraszt-Hiltonban, ahogy nevezik, a Normafánál ott is a hárompárti egyeztetés során sem rögzítõdött a Kereszténydemokrata Néppártnak egy olyan minõsített igénye, hogy önkormányzati legyen ez a tulajdon, hanem az én ismereteim szerint elsõsorban a kiskunmajsai, szakértõi szintû tanácskozáson kérte a Kereszténydemokrata Néppárt, hogy jegyzõkönyvben rögzítõdjön az a felfogásuk, ami az önkormányzati tulajdont tartja kiemelt tulajdonformának a termõföld esetében. Én, ugye, megértem azt, hogy egy ilyen speciális centrummozgalom lelkes munkálója most Ugrin Emese és ez a centrummozgalom nyilvánvalóan bizonyos fokig átértékel egy tulajdonhoz való viszonyulást. Úgyhogy nem tudom, ennek tudja-e be, vagy sem, de a figyelmességet nekem csak megköszönnöm lehet. Remélem, hogy ismereteim és emlékezetem nem csal, ami a múltat illeti. Köszönöm a szót. (Taps.)