DR. KÕRÖSI IMRE (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Eleve elnézést kérek mindenkitõl, mert nagyon nagy drukkban vagyok, nekem ez a szûzbeszédem. Én még soha nem nyilatkoztam ilyen plénum elõtt. Ezért megpróbálom egyszerû parasztemberként a gondolataimat elmondani, ami egyébként talán nemcsak egyszerû parasztemberi megfogalmazás, talán valahol az egészséges gondolkozásmódot is ki fogja fejezni jól-rosszul. Tudom, nem népszerû dolog, amivel kezdeném, azzal, hogy elutasítottuk mi Torgyán József tisztelt képviselõtársunk indítványát, amely szerint ez a törvény horderejénél fogva megérdemelné a kétfordulós tárgyalást. Na most, érzésem szerint ezt elutasítottuk, de lassan ugyanott vagyunk, tudniillik a tisztelt alkotmányjogi bizottság elnöke nyilatkozott, hogy még a módosító indítványokkal gyakorlatilag nem is foglalkoztak, tehát akkor térjünk vissza az elvi kérdésekhez. Továbbá azt is szeretném hangsúlyozni, hogy elõször szeretnék egy olyan általános képet felfesteni a földtulajdonviszonyok kialakulásáról, amelyik után el tudjuk valahová helyezni ezt a - címében talán rosszul sikerült kárpótlásnak kiemelt címet, de azért nem a címben van a fontossága, hanem talán a tartalmában. Elõször is: olyan törvény vitáját kezdjük el és valóban érdemben, mert ez idáig politikai nyilatkozatok hangzottak csak el, amelyik valóban az a törvény, amelyet érdeksérelmek nélkül nem lehet megalkotni. Erre nagyon egyszerû a válasz, tudniillik idõközben eltelt 40 év, a tulajdonviszonyok rendezése nélkül viszont semmilyen rendszerváltásról nem szabad beszélni, mert ez ideig, úgy érzem, ezek a szavak mérhetetlenül el lettek csépelve, és visszarendezõdésrõl beszélünk, amikor még az égadta világon semmi nem rendezõdött át. A történeti áttekintésrõl annyit, hogy induljunk ki 1945-bõl, a sokak által szidott, de még többek által dicsért 600-asból. Ez volt az alapja a földtulajdon-viszonyoknak az alapvetõ megváltoztatásához. Ez jól-rosszul végre lett hajtva, de már 1947-tõl egy másmilyen jogalkotás indult meg, amelyiknek - ha azt mondanám - a célja az úgynevezett állami tulajdon felsõbbrendûsége, tehát az összes jogsérelem, az az állami tulajdon javára történt meg. 1951-tõl bizonyos jogszabályok - és nem akarok jogászkodni - már megjelentek, amelyek részleges tagosításban - és csodálatos címeket talált ki az akkori hatalom a tulajdonviszonyok átrendezésére, de mindig egy meghatározott cél irányában. Nyilvánvaló, hogy elsõdlegesen a földtulajdon és az úgynevezett tulajdonosi körnek a megfosztása volt a cél. Egy idõ alatt egyébként nagyon rövidesen bebizonyosodott, hogy milyen károkat lehet okozni bármilyen jól megfogalmazott törvényjavaslati címmel, tudniillik ezeknél +53- ban tökéletesen sikerült tönkretenni a magyar gazdaságot, és ennek eredményeként az ismert politikai események már mindannyiunk elõtt tudottak. Ezután egy bizonyos föllendülõ ágazat történt meg, majdnem azt mondanám, a spontán szétverõdõ termelõszövetkezetekkel, és tartott ez 1959-ig. Tudniillik az 1957. évi jogalkotás már lényegesen okosabb dolgokat mondott ki, de célja ugyanaz volt. Nem a tulajdonától fosztotta meg a termelõszövetkezetekbe bevitt földek tulajdonosait, hanem csak a használatától. Az ismételt csavar - és ide még nagyon rövidesen visszautalok - az 1967. évi IV-es törvénnyel és az azt megelõzõ III-as törvény, a szövetkezeti tulajdon több megalkotásával történt. Elõször elvontam a használat jogát, majd azt mondtam, hogy bizonyos megváltási árak ellenében elveszem a tulajdont. De ez két oldalról történt, mert akkor éppen azt találták ki, hogy a legfontosabb a szövetkezeti tulajdon megteremtése. Ezzel egyidõben az állami tulajdont 10 forint/aranykorona értékben váltották meg, majd folyamatában - és ez még 1990. évig tartott - megváltották a termelõszövetkezeti tagság alól mint nem tsz-tagnak, mint kívülállónak, 80-400-szoros szorzatáig a termelõszövetkezeti földeket, a bevitt földeket. Milyen eredményt hozott ez? Ez azt eredményezi termelõszövetkezeti tulajdon szempontjából, hogy mintegy 60a ma termelõszövetkezeti tulajdonban van, az idõs tsz-tagok és a velük azonos jogállású személyeknek mintegy 34tulajdonuk van, a maradék pedig az állami tulajdon. Azt hiszem, ez kiindulási alap lehet, hogy mit is fogunk mi törvény formájában alkotni. Kissé gyorsabbra veszem. Elõször rendezni kell a tulajdonviszonyokat. A törvénytervezetrõl, ami be lett nyújtva, elsõsorban az a véleményem+ (taps a Kisgazdapárt soraiból) +elsõsorban az a véleményem, hogy ez egy öszvértörvény, tudniillik a tulajdonról, a földtulajdonról, a felülépítményrõl, amelyik teljesen más természetû, és egyszerre akar az ingóságokról és az eszközökrõl rendelkezni. Ebben az állapotban, amikor tudnunk kell azt, hogy a földtulajdonunkat, az össznemzeti kincset - vagy mindegy, milyen nagy szavakat használok - olyan állapotba sikerült juttatnunk, hogy még nyilvántartási értéke sincs, tehát forgalmi értéke sincs, akkor azt tudnám mondani, hogy heroikus feladatra vállalkozik a Parlament, amikor itt a legkisebb érdeksérelmet, kifejezetten azt mondanám, a legkisebb rossz megoldását próbálja megtalálni. Itt kellene viszont megtalálni azt a célt, hogy mely kört fogjuk mi preferálni. Ez nagyon magyartalan szó, de melyik kört kívánjuk elõnybe helyezni. Tudniillik ha ezeknél a tulajdonviszonyoknál 1947-et idézzük, akkor 50 holdig - és ezt magyarra fordítva 30 hektárig - a tulajdonosok 98,5a valamilyen úton-módon kárt szenvedett. Hát ez a tulajdonrész - ami, úgy érzem, erõsen megcélozható -, és miért kell a földre különös tekintetet fordítani, az pedig a következõ miatt van. Véleményem szerint mintegy 1 millió 300 ezer ember - és ez tény, ez nem a véleményem -, és ismerve a magyar társadalom kötöttségét, földhöz kötöttségét, szinte valamennyi családon belül ez valamilyen mozgást meg fog indítani. Az nyilvánvaló, hogy az Alkotmánybíróság ítélete új helyzetet teremtett, azt nem tudom bírálni, de egyetlenegyet nem zár ki. Valóban hibátlan a termelõszövetkezeti tulajdon, de gazdasági érdekbõl vagy bármilyen elõnybe helyezhetõ érdek miatt a pozitív diszkriminációt nem zárja ki, és érzésem szerint pontosan ennek a 98,5tulajdonosnak kell megtalálni az érdekegyezségét és pontosan õket kell preferálni. De mire kell alapulni egy kárpótlási törvénynek? Lehetne ezt kártérítési törvénynek nevezni, tulajdonrendezési törvénynek+ Minden jogelv azt mondja, hogy aki kárt szenvedett, azt elõször megpróbálom az eredeti állapotába visszaállítani. Ez az elv! (Taps a Kisgazdapárt soraiból.) Azt már mondanám, hogy ne tessenek tapsolni, mert még tart+ (Derültség.) Tehát ez egy olyan dolog, hogy megpróbálom ezt, de nyilvánvaló, hogy egy adott szituációban a gazdaság tûrõképességéhez képest lehetséges ezt megvalósítani. Hát akkor, a törvényjavaslat miután majdnem kétfordulós, hadd mondjam azt, hogy én mit csinálnék. Nyilvánvaló, hogy rendkívül látványos a legnagyobb ellenzéki párt hozzászólása - és mind a két hozzászólás valahogy ezt boncolgatta -, hogy végeredményben itt mindenki károsult, csináljunk egy nagy népi részvényt, és akkor ezt 20 ezer forintban vagy nem tudom, miben, megnevezhetem. Én itt egyetlenegy nagy problémát látok, hogy egy hajóba ülteti a károsultat meg a károsodott személyt vagy másképpen lehetne másképp is nevezni, de isten megbocsássa+ (Taps a jobb oldalon.) Rendkívül tetszik a FIDESZ racionális és korukból fakadóan rendkívül jó álláspontja, hogy õk aztán pláne nem felelnek semmiért - természetes, hogy ez igaz. Na, most azt tudnám mondani, hogyha nekem valaki egy évvel ezelõtt azt mondja, hogy a vidék Magyarországának két kizárólagos képviselõje vagy képviseletét fölvállaló párt vagy pártkezdeményezés pontosan az eltelt idõ alatt kezet nyújt egymásnak és keblére borul egymásnak, akkor föltétlen orvosért kiáltok, tudniillik én úgy tudtam, hogy onnan a "zöld bárók", onnan pedig a tsz-mozgalom ellenségeirõl van szó+ (moraj) + Tehát valahol azért azt kell megérteni, hogy még egy ilyen szélsõségben is+ hát, igaz az a mondás, hogy a párhuzamosok nem a végtelenben, a szélsõségesek pedig sokkal nagyon gyorsabban szoktak találkozni+ (taps a jobb oldalon, moraj a bal oldalról) + és erre azt mondanám. Mi legyen az MDF-nek és a felelõs politikai erõt képviselõ erõnek az álláspontja? Igenis, célozzuk meg a magukról tehetetlen, majdnem azt mondom, hogy nemcsak tehetetlen, hanem rossz körülmények között élõ károsultakat, õket preferáljuk, és azt a módot találjuk meg, ami egyébként ennek a törvénynek, ha így sikerül megalkotni, a csodálatos végeredménye lesz, hogy ezen túl, miután a tulajdonjogot rendezzük, valóban elkezdõdhet egy rendszerváltás, és a következõért, mert én ha külföldi vagy akármilyen tõkés lennék, eszem ágában sem lenne ide pénzt hozni, amíg a tulajdonviszonyokat nem rendezik, márpedig ezt a földtulajdonon keresztül kell rendezni. (Nagy taps a Kisgazdapárt soraiból.) Egyébként egyetlenegyet: meggyõzõdésem, hogy ma Magyarországon nincs olyan felelõsen gondolkodó ember, aki ezt a kérdéskört meg kívánná kerülni. És itt én nem politikai pártokra gondolok, hanem egyszerûen felelõsen gondolkodó emberekre. Azzal szeretném befejezni a mondókámat - ami kicsit bõvebbre sikerült, épp ezért már eleve elnézést kérek Önöktõl -, hogy vegyünk valamit tudomásul. bármilyen módon sulykoljuk, keserûség, ínség, bánat és akármilyen nyomorúsággal, szomorúsággal a magyar lakosságot, a magyar ember - és beleértve a magyar parasztembert - kristálytiszta gondolkodású. Azért nem lépett és azért nem lett földtulajdon-viszszavételi igény, mert a keretjogszabályok még egyszerûen nem készültek el. Tudniillik ez a törvény azért áll egy lábon, mert nincs szövetkezeti törvény, nem rendeztük a tb- járulékot, hogy egyáltalán mi van, ha kiviszem, és még azt sem rendeztük, hogyha valóban kivitték a földet, akkor mi történik utána. Elnézést kérek, akinek földje volt, sokkal nagyobb kárt szenved, mint akinek nem volt földje, mert a megmaradt vagyont fogom csak nevesíteni. (Közbeszólás: Hát ez az!) Azzal szeretném befejezni a mondókámat, hogy végeredményben az a törvény kétségkívül a legnehezebb, de igazán rendszerváltó törvénynek a kezdete. És az ilyen szavakat a jövõben talán ebben a Parlamentben sem volna érdemes használni. Köszönöm érdekfeszítõ figyelmüket. (Nagy taps a jobb oldalon.)