Tartalom Elõzõ Következõ

DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKgP): Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Csak röviden szeretnék szólni az idõ elõrehaladta miatt. Közhely ma már az a megállapítás, ha egy ország a felemelkedés útjára akar lépni, akkor elõször is az oktatásügyet teszi rendbe. Nyilvánvaló, hogy ez a rendbetétel nálunk sem várat magára sokáig, és meg fog születni az új oktatási törvény, amely majd rendezi a felmerülõ problémákat. Nekem az a véleményem azonban, hogy ennek az oktatási törvénynek a megalkotását nem volna szabad elsietni. Tanulmányozni kellene elõször is Ausztria, Svájc, Hollandia, Dánia, Norvégia, Finnország és a többi hasonló országnak az oktatási rendszerét, és utána olyan oktatási törvényt megalkotni, amely legalább fél évszázadra biztosítja az ország közoktatásának fejlõdését és rendjét. Addig is, ameddig az új törvény megszületik, nekem az a véleményem, hogy kisebb módosításokat kell bevezetni, és az én javaslatom is tulajdonképpen ezeknek a sorába tartozna, amikor azt javaslom, hogy meghatározott szakokon fõiskolák is adhassanak ki egyetemi végzettségrõl szóló oklevelet, ha ennek a tárgyi és a személyi feltételei adottak, és ha ehhez az illetõ intézmény elnyerte a megfelelõ szerveknek a hozzájárulását. Ezt az elõterjesztést több dolog is indokolja. Kifejtettem az indoklásban, én mindössze kettõt emelnék most ki. Az egyik, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az, hogy biztosítani kell az egyetemek és a fõiskolák közötti átjárhatóságot, és a jelenlegi merev rendszer teljességgel elavult. A másik, amely ennek a módosításnak az elfogadását indokolttá teszi, az, hogy hála Istennek, újra fel fogják állítani a nyolcosztályos gimnáziumot, és a nyolcosztályos gimnázium felállítása szakemberhiányt állít elõ, illetõleg a szakemberképzésnek a felgyorsítását igényli. Ehhez szükség van arra, hogy bizonyos fõiskolák az ötéves tanárképzésre már az 1991-92-es tanévben áttérhessenek. Én ezt a problémát belülrõl és közelrõl ismerem, és ezért javaslom a tisztelt Országgyûlésnek, hogy indítványomat fogadja el. Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)

Homepage