NYERS REZSÕ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szocialista Párt részérõl széles körû konzultáció után elfogadjuk azt, hogy az erkölcsi mellett anyagi kárpótlást kapjanak azok az állampolgárok, akik a javaslatban felsorolt államosítási és birtokrendezési akciók jogfosztott áldozatai voltak. A részleges kárpótlást látjuk a magunk részérõl megvalósíthatónak. Szóba került itt a mi álláspontunk az államosításokkal kapcsolatban. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem merül ki abban a kifogásunk, hogy elmaradt a törvényben ígért kártérítés. Mi ellenezzük azokat a demokratikus ellenõrzés nélküli államosításokat, amelyek jogtalansággal voltak összekapcsolva, valamint a magyarországi államosításokat erõsen túlméretezettnek ítéljük, amelyek elszakadtak az ország valóságos érdekeitõl. A Kormány kárpótlási koncepcióját illetõen három kérdésben fenntartással élünk. Elõször az anyagi, pénzügyi kihatásokkal kapcsolatban, másodszor a szövetkezetek demokratikus jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatban, harmadszor pedig a kárpótlásban nem részesülõ munkavállalók igazságérzetére való hatás szempontjából. Ezek a gondjaink megoldhatók a törvényjavaslat karakterének a megtartásával, de érdemi módosítások alkalmazásával. A három kérdésben a kedvezõ megoldástól tesszük függõvé a javaslat megszavazását részünkrõl vagy elvetését. Súlyos az aggodalmunk amiatt, hogy vajon nem hárít-e a majdani törvény elviselhetetlenül nagy anyagi terhet az államháztartásra, és azon keresztül fõként a mai fiatal generációra az elõttünk álló nehéz esztendõkben. Ha az anyagi kárpótlás társadalmi összértéke túlmenne azon a határon, ahol már biztos az államháztartás egyensúlyának a romlása, és ahol már nem lehetne összhangba hozni a kárpótlást a privatizáció ütemével, nos, akkor a kárpótlásból újabb kár származna. Az igazságtétel átcsapna igazságtalanságba, társadalmi elégedetlenség forrása lenne. A törvényjavaslat mai megfogalmazásában sajnos, még nem nyújt megfelelõ garanciát ilyen helyzet elkerülésére. Mert túlzottan nyitva hagyja még mindig az államkasszát a még fel nem mért, ismeretlen mennyiségû igények kielégítésének az ígéretével. A kárpótlás mértékének degresszivitása, és az ötmillió forintos limithatár megállapítása kétségtelenül kísérlet egyfajta pénzügyi biztosítékra, de szerintünk csak kísérlet, és nem igazi megoldás. A kárpótlási jegyeknek a javasolt rendszerét a magunk részérõl helyeseljük, mert szerencsésen kapcsolja össze a kárpótlást a privatizációs folyamattal. A teherbíróképesség követelményének szerintünk csak úgy lehet megfelelni, ha az Országgyûlés a jelen törvényben meghatározza a kárpótlásra fordítható teljes összeget 70-80 milliárd forintos nagyságrendben, és nemcsak az indokolásban szerepel ez, az egyéni kárpótlás mértékeit pedig elõzetes jelleggel fogadná el, azzal, hogy a végleges mértéket az igények ismeretében határozza majd meg. Úgy véljük, hogy ez alól csak a termõföld esetében, a még élõ és gazdálkodó volt tulajdonosok esetében indokolt kivételt tenni. Az õ esetükben végleges mértékek megállapításával sürgõsen kellene megindítani a rendezés folyamatát éppen a termelési viszonyok biztonsága miatt. Javasoljuk tehát, hogy a kárpótlás végrehajtása kétfordulós törvényhozással történjen. A termõfölddel történõ kárpótlás megvalósítását azzal fogadjuk el, hangsúlyozottan, hogy annak véleményünk szerint a volt tulajdonosok és a jelenlegi szövetkezõk közötti megegyezésen kell alapulnia. Nem tudjuk e tekintetben elfogadni Torgyán képviselõtársunk érvelését. Határozott véleményünk, hogy ennek feltételei megfelelõ törvény segítségével adottak a mai magyar agrártársadalomban. Ezen elv érvényre juttatásával egyidejûleg biztosítható az alkotmányos eljárás, és a termelés olyannyira fontos biztonságának a szempontja. Az élõ, és ma is gazdálkodó volt tulajdonosok kárpótlását már most, a törvényhozás jelen szakaszában, tehát véglegesen kellene rendezni, javaslatunk szerint úgy, hogy a tervezett ötmillió forintos értékhatárig kárpótlásban részesüljenek, és ha kívánják, termõföldben vehessék igénybe a kárpótlást. Az örökösök kárpótlását a törvényhozás általunk most javasolt második fordulójában látjuk csak igazán biztonságosan és jól megoldhatónak. A szövetkezetek törvényes jogainak sérelme nélkül úgy kellene a földdel való kárpótlást elõírni, hogy a birtokukban lévõ állami földtulajdon mértékéig kötelesek legyenek a kárpótlási jegy ellenében földet kiadni, viszont a szövetkezeti tulajdonból a vételi jogot biztosítva megegyezéssel valósuljon meg a föld átadása a szövetkezeti közgyûlés jóváhagyásával. Ez a véleményünk nem igazán ellentétes a javasolttal, de egyértelmûbb. A kiadásra kerülõ termõföld helyének kijelölésében a javasolt háromtagú bizottságnak az állami tulajdonú földek esetében döntési jogot kellene kapnia, míg a szövetkezeti tulajdon esetében egyeztetési, ajánlási funkciót kellene betöltenie. A kárpótlási törvénnyel elõ lehetne segíteni olyan privatizációs irányzatot, amely szerves kapcsolatot teremt az agrártermelés és a feldolgozóipar között. Ezt szolgálná egy olyan módosítás, ha az élelmiszer- feldolgozással foglalkozó gazdasági társaságok a vagyoni értékük 35%-áig fogadnák el az agrártermelõk kárpótlási jegyét. Méltányos lenne, ha a kárpótlási törvényben a reprivatizáció elvi elutasítását fenntartva biztosítanánk az államosított házak volt, ma is élõ tulajdonosainak azt a jogot, hogy kárpótlási jegyüket a ma is lakott lakásuk megvásárlására fordítsák. A kárpótlási törvény igaz, nem azonos a tulajdonreformmal, ez nyilvánvaló, de mégis szorosan összefügg azzal, és a társadalom igazságérzetében még inkább összekapcsolódik, mint a politikusok jogfelfogásában. Mi szocialisták egy vonatkozásban megkerülhetetlen kapcsolatot látunk a kárpótlási törvény és a készülõ privatizálási törvény között. Abban ugyanis, hogy az állami tulajdon felosztódása során a törvényhozás biztosít-e érdemleges helyet a munkavállalói tulajdonnak. Ha ezt megtesszük, fontos szolgálatot teszünk a gazdasági demokráciának. A szociológia kifejezésével élve a civil társadalom kiépülésének. Ha viszont elmulasztjuk, akkor szabad utat nyitunk a mértéktelen vagyoni, gazdasági egyenlõtlenségeknek, nem a társadalmi béke javára befolyásolnánk a jövõ történéseit. Mi úgy gondoljuk, hogy széles munkavállalói rétegeknek igazuk van abban, hogy az állami vagyon egyfelõl az államosított tõke felhasználásával, másfelõl azonban emberi munkából származik, igazságos tehát egy részét visszajuttatni a munkavállalóknak. A nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve arra kellene törekedni véleményünk szerint, hogy a privatizációra bocsátott állami vagyonrészbõl a szükséges rész jusson a kárpótlásra, a késõbbiekben pedig nagyságrendileg és talán törvényileg is meghatározott rész jusson a hazai vállalkozóknak, a külföldi tõkének és a munkavállalóknak. Emellett természetesnek és szükségesnek tekintjük, hogy az államadósság csökkentésére is jusson az állam privatizációs bevételeibõl. Azt javasoljuk tehát, hogy ebben a kérdésben a kárpótlási törvény határozzon meg egy elvi követelményt, amit majd a privatizálásról szóló törvényjavaslatban konkretizáljon a Kormány. Ez egy további paragrafus beiktatásával megoldható lenne, amely elõírná, hogy a privatizáció során az aktív és a nyugdíjas munkavállalók részvény formájában és más módon részesedhessenek a privatizált állami tulajdonból. A munkavállalói tulajdonrészesedéssel kapcsolatos konvergáló álláspontokat örömmel tapasztaljuk és örömmel nyugtázzuk. Örvendetes ez a nézetközeledés ebben a kérdésben. Valóságos versengés van most közöttünk, már pártok között ebben. Nagyon fontos lenne, hogy ez a versengés ne szûnjön meg a deklarációk elmondása után, hanem ebbõl valóságos törvények és gyakorlat következzék. A kárpótlási jegyek kibocsátása újabb, az eddiginél nagyobb követelményeket támaszt a privatizációval szemben, hiszen lényegesen megnöveli a tõkejavak iránti keresletet - ez itt elhangzott már -, aminek eredménye vagy a privatizáció felgyorsulása lehet - ez a kedvezõ eset -, vagy pedig a kárpótlási jegyek piaci értékének a rohamos csökkenése - ez a kedvezõtlen eset. A kárpótlási jegyek szülte kereslet kielégítéséhez öt év alatt hozzávetõleges számítás szerint mintegy 400 milliárd forint értékû állami vagyon kínálatát kellene elérni. A gyorsabb privatizáció pedig a decentralizált döntések elõtérbe kerülését igényli, a ma még erõsen központilag vezérlõ módszerrel szemben. Arra is fel kell készülnie a kormányzatnak, hogy a kárpótlás közgazdasági hatásaként elkerülhetetlenül pótlólagos inflációs nyomás is keletkezik, méghozzá olyan idõszakban, amikor az antiinflációs gazdaságpolitika kialakítása nagyon a kezdetén van. Ezt nem azért hangsúlyozzuk, hogy a cselekvéstõl óvjuk ezzel a Parlamentet, inkább azért, hogy a veszélyekkel való idõbeni szembenézésre, a leküzdéshez szükséges eszközök és módszerek megragadására ösztönözzük a Kormányt. Tisztelt Ház! Összegezve tehát a véleményünk: a kárpótlásnak úgy kell igazságot szolgáltatnia, hogy ne váljon nehézségek és társadalmi ellentétek forrásává. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)