DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKgP): Igen tisztelt Elnök Úr, tisztelt Ház! Engedtessék meg nekem, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének felszólalásával kezdjem, ugyanis a Független Kisgazdapárt volt az, amelyik felvetette, hogy ezt az egész komplexumot olyan keretek között kellene megtárgyalni, amely a Házszabály 41. szakasza alapján nyí1ó lehetõsége a Parlamentnek, ahol is egy koncepciós vitával kell kezdeni a kérdések megvitatását. Éppen azért, mert hiszen a koncepció kapcsán felmerül, hogy a kártérítési vagy a kárpótlási igény ténylegesen mire terjedjen ki, csak tulajdonra-e, vagy a tulajdont meghaladóan a személyeket ért kárra is. És mi a magunk részérõl is természetesnek tekintjük azt, hogy ezt a kérdést ezen keretek között kell megvitatni, tehát a személyeket ért kár is vita tárgya legyen, és a Parlament ezt megvitassa. Miután azonban most a tulajdoni viszonyokkal kapcsolatos kárpótlás van a tisztelt Ház elõtt, ezért erre kívánok szorítkozni akkor, amikor felszólalok. Mindjárt a felszólalásom kezdetén legyen szabad lerögzítenem, hogy az igazságügy-miniszter úr expozéjában, a törvénytervezetben, de Kónya Imre frakcióvezetõ úr felszólalásában is tulajdonképpen keveredtek a jogi fogalmak, nevezetesen az igazságtalanság és a jogellenesség, a jogtalanság jogi fogalmai. Holott a kettõ távolról sem ugyanaz, mert hiszen igaz ugyan, hogy az igazságtalanság nagyon sok esetben jogellenes magatartás is lehet, de mégis, az igazságtalanság alapvetõen erkölcsi kategória, míg a jogellenesség polgári jogi kategória, amely teljes reparációt kell, hogy maga után vonjon. (Taps a kisgazdapárti padsorokban.) Márpedig a beterjesztett törvényjavaslat az igazságtalanság kifejezést használja, mi pedig, amikor azt mondjuk, hogy teljes reparációt kérünk, amikor a reprivatizáció fogalmát szeretnénk a Házzal elfogadtatni, akkor mi azt mondjuk, éppen a jogellenességgel szemben lépünk fel, és bár az igazságtalanság is bánt minket, de az igazságtalanság mégis szûkebb, mint a jogellenesség fogalma ebben az esetben. És mi a reparációt kívánjuk. Ezzel kapcsolatban legyen szabad mindjárt rámutatnom arra, hogy óriási tévedés volt Kónya Imre frakcióvezetõ úr részérõl és az igazságügy-miniszter úr részérõl is az 1947-es és +49-es évvel kapcsolatos hivatkozás. Miniszter úr szerint ebben lényegében nincs különbség, hogy +47 vagy +49. Kónya frakcióvezetõ úr szerint pedig nem volt akkor olyan törvény, amely lehetetlenné tette volna mindazt, ami történt, sõt, mintha inkább megfelelt volna az akkori törvényességnek mindaz a jogtalanság, amit elkövettek. Hát errõl szó sincs! Az 1949. évi XX. törvény, a Népköztársaság Alkotmánya, amelyet a nép egyszerûen csak gyûlölettel sztálinista alkotmánynak szokott nevezni, hát ez az alkotmány is kimondta, hogy védi a dolgozó parasztoknak a földtulajdonhoz való jogát. Ez az alkotmány is védte az öröklés jogát! Védte a munkával szerzett tulajdont! Márpedig az 1967. évi IV. törvény - bármennyire is nem tûnt fel az Alkotmánybíróságnak - alkotmányba ütközött, mégpedig az 1949. évi XX. törvénybe, és ha a miniszter úr azt mondja, hogy neki nem tûnt fel, mert nincs különbség +47. december 31-e és +49. VI. hó 8-a között, akkor hadd legyen szabad nekem felhívnom néhány jogszabályt ezzel kapcsolatban. Hiszen hadd hivatkozzam arra, hogy a Tájékoztatási Iroda 1948. nyári bukaresti kollektivizálási határozatával mondta ki a szocialista táboron belüli erõszakos kollektivizálást. És azt hiszem, valamennyiünk által ismert, hogy ezt követõen a magyar kommunisták túllihegték a bolsevista vezérkarnak ezzel kapcsolatos intencióit, és olyan jogszabályokat hoztak, mint például - és itt hívnám fel az igazságügy-miniszter úr figyelmét, akkor gondolom, õ is különbséget fog látni a két idõpont között - az állami elõhaszonbérleti jog érvényesítése: ez volt a 9000/1948. (VIII.29.) Korm. számú rendelet. Vagy volt az ingatlanforgalom visszafogása: ez volt a 13000/1948. (XII.22.) Korm. számú rendelet. Vagy volt - és most kérem különös figyelmét a tisztelt Háznak - a tömeges földfelajánlások bevezetésérõl szóló, 4091/1949. (VI.16.) Korm. számú rendelet. Hát mik voltak ezek, ha nem ebben az idõszakban hozott olyan jogszabályok, amelyek elõre, a jog eszközeivel erõszakosan hozták létre azt a tulajdoni viszonyt? Amelyre a nép egyetlen kifejezést tudott alkalmazni, hogy elrabolták a földjét, elrabolták az egyéb tulajdonát. Mert itt legyen szabad rámutatnom arra, hogy a Kisgazdapárt nem tesz különbséget az elrabolt javak tárgya tekintetében. Tehát mi éppúgy kérjük, hogy adják vissza az elrabolt patikát, kocsmát és kisüzemet, mint az elrabolt földet is, és itt van jelentõsége a jognak, tehát annak, hogy mi nem az igazságtalanság kategóriájáról állva támadjuk a beterjesztett törvénytervezetet, hanem mi a jogellenesség, a jogtalanság, a károkozás kategóriájáról támadjuk, amelynek viszont természetes következménye a Polgári Törvénykönyvben írt reparációs kötelezettség teljesítése, nevezetesen tehát ugyanolyan állapotot kell teremteni, mint a jogellenesség elõtti idõpont volt. Ezért nem lehet az kétséges, hogy most vitatkozunk azon, hogy megilleti-e teljes egészében a parasztot a föld vagy a patikust a patika. Hát ha egyszer jogellenesen vették el tõle, akkor megilleti. És igaz, hogy a pártállam szemet hunyt ezek felett a jogtalanságok felett, de azért hunyt szemet, mert pártállam. Nekünk pedig azért nem szabad szemet hunynunk ezek felett, mert mi nem vagyunk pártállam, hanem jogállam szeretnénk lenni. De hogy tarthatunk számot a jogállamiság szóhasználatára, hogyha nem vagyunk képesek, vagy nem tudjuk, vagy nem akarjuk ezeket a jogtalanságokat eltakarítani, és helyette a jogállamiságnak megfelelõ rendelkezéseket hozni. Általában arra szoktak hivatkozni, hogy azért nem lehet visszaadni az ilyen tulajdont, mert hiszen nem lehet mindenkinek visszaadni. De hát kérem, akkor ezek szerint, ha a tolvaj ellopja a holminkat, akkor majd a rendõrség nem fogja nekünk visszaadni a holmit azért, mert a másik tolvaj is lopott, és annak a másik tulajdonosnak nem tudják visszaadni az ellopott javakat? (Taps a Kisgazdapárt soraiban.) Vagy megkérdezem - hogy egy orvosi hasonlattal éljek -, vajon ki fogja tudomásul venni, hogyha egy gyógyítható, de nagyon súlyos tüdõgyulladása van, és azt fogja mondani az orvos, hogy kérem szépen, én ugyan a tüdõgyulladást kitûnõen tudom gyógyítani, de fogalmam sincs, hogy hogy kell az AIDS-et gyógyítani, és én most egy AIDS-es betegtõl jövök, és miután õt sem tudom meggyógyítani, önt sem fogom meggyógyítani. (Derültség és taps.) Elnézést kérek, alighanem nyilvánvaló, hogy ez a megközelítési módja nem lehet alkalmas annak, hogy a beterjesztett törvényjavaslat kapcsán eldöntsük, hogy most valamiféle részleges kárpótlást vagy pedig a teljes kártalanítást kell-e alkalmaznunk. Nyilvánvaló, hogyha a jogi kérdés eldõlt, akkor függetlenül attól, hogy van-e pénzünk vagy nincs, a polgári jogi reparációt kell alkalmazni. Más kérdés az, hogy megvitassuk, hogy hogyan, miképpen tudja az állam ezeket az eszközöket elõteremteni, vagy a rendelkezésére állnak-e? Legyen szabad hivatkoznom még arra is, hogy szoktak általában utalni arra, hogy a föld az azért egy más ügy, mert a földdel kapcsolatban lényegében voltak olyan összegek, amelyeket a föld ellenértéke fejében kifizettek; és erre szokták mondani, idézõjelben mondom: jogászok - mert én nem tekintem ezeket annak, akik jogászoknak vallják magukat, és ilyeneket mondanak -, hogy az egy kvázi kisajátítás, mert hiszen lényegében kisajátításszerûen szerezték meg a földet, ezért annak részbeni ellenértékét is kifizették, ezért tehát itt nem jöhet szóba, hogy visszaadják a régi földet. Én pedig azt mondom, hogy a kisajátítástól két vonatkozásban is eltérnek ezek az erõszakos földelvételek. Egyrészt eljárásjogilag, hiszen gondoljanak bele abba, hogy ekkor már az 1965. évi kisajátítási jogszabály lépett életbe. Én még az 1957. évi alapján is dolgoztam, tehát azt kell hogy mondjam, hogy az eljárásjogi szempontból egyértelmûen megállapítható, hogy egészen más jogszabályi elbírálás alá estek. De anyagi jogilag sem lehet a kettõ között egyenlõségjelet tenni, egyszerûen azért, mert anyagi jogilag csak az állam javára lehetett kisajátítani, itt pedig a szövetkezet javára történt az elvétel. A szövetkezet javára pedig kisajátítani nem lehetett. Tehát eljárásjogi és anyagi jogi szempontból is egészen más ügyrõl van szó. És miután még az Agrárszövetség is kimutatta, hogy átlag öt mázsa búzáért vettek el egy hektár földet, hát aligha kell, hogy én bizonygassam, hogy öt mázsa búza nem lehetett ellenértéke a földnek. Ez ingyenes ügyletnek volt tekinthetõ. Sõt, miután rögtön birtokba vették a földeket, ez az ügylet olyan, mintha én most valamelyiküknek az öröklakását elvenném, nyomban kiadnám havi húszezer forintért, majd nagylelkûen azt mondanám, hogy havi százötven forint használati díjat fizetek, és így ki fogok fizetni kétezer forintot, és így jogszerûen az én tulajdonomba jön az öröklakás. Hát ezért nem lehet ennek a törvénytervezetnek a vitája kapcsán arról beszélni, hogy nekünk részlegesen kárpótolnunk kell-e, vagy pedig vissza kell adnunk az elvett tulajdonokat, mert itt feketén-fehéren kimutatható, hogy csak az elvett javak visszaadásáról lehet szó. Ami a másik kérdést illeti. Ugye felmerült, hogy miért van jelentõsége annak, hogy 1947 vagy 1949; de fokozhatnám tovább, mert megkérdezhetném, hogy jelentõsége van ugye annak, hogy miért nem 1945 vagy 1938. És ezeket a kérdéseket tényleg koncepcionális vitában kell megvitatni, mert megkérdezem, hogy miért nem akarjuk visszaadni a sváboknak az elrabolt javaikat. Hát a svábok épp olyannak tekintendõk, mint a magyarok, éppúgy ennek az országnak a lakosai. Vagy tovább kérdeznék. Miért nem akarjuk a zsidóknak, 1938-tól? Megérne feltétlenül egy koncepciós vitát, mert a tisztességbe beletartozik éppúgy ennek a kérdésnek az elbírálása is. De továbbmegyek. Miért nem tartoznak bele ebbe a törvénybe azok a szerencsétlen magyar állampolgárok, akik csak a magyarságukért szenvedtek, vagy a tisztességükért, a demokráciába vetett hitükért szenvedtek, tehát magyarán mondva a koncepciós perek áldozatai, akiktõl ráadásul vagyonelkobzás keretében a teljes vagyonukat is elvették. Az még szerencsésnek mondható, akitõl csak részleges vagyonelvonás történt. És ugye ez a Parlament már egyszer kimondta jogilag a rehabilitációját a koncepciós perek áldozatainak, anyagi jogilag megtörtént ez, de eljárásjogilag nem, mert az elvett javaik visszaadását még semmiféle jogszabály sem mondta ki. Hát miután ezek a legtöbbet szenvedett polgárai a hazánknak, egyszerûen nem értem, hogy hogyan maradhattak ki ebbõl a törvénybõl. Lehet persze azt mondani - amint ez a törvénytervezet is mondja -, hogy majd az egyéb kárt szenvedettekrõl külön törvény fog rendelkezni, de könyörgöm, mikor és hogyan, hiszen éppen Kónya frakcióvezetõ úr fejtette ki, hogy micsoda korlátai vannak a kártalanításnak a magyar állam teljesítõképessége szempontjából. Hát akkor, kérdezem én, pont ezeknél a szerencsétlen embereknél, a koncepciós perek áldozatainál meg fogjuk várni, amíg az állam valamennyi vagyonáról valamilyen módon rendelkezünk, és amikor már abszolút nem lesz semmire egy fillérünk sem, akkor fogjuk majd azt mondani, hogy most megint ti várjatok - a koncepciós perek áldozatai -, mert hiszen ha már annyit szenvedtetek, akkor még szenvedhessetek addig, amíg majd a magyar államnak lesz valahonnan pénze. Szóval ezeket a kérdéseket koncepcionálisan és valóságosan is meg kell vitatni, és rendezni kell, mert arról már nem is szólok, hogy ha mi most ezt a törvényt véghezvisszük, elfogadjuk és a gyakorlatba átültetjük, akkor honnan fogják visszakapni a koncepciós perek áldozatai a vagyonukat, ha közben privatizálásra kerül a vagyonuk, és új tulajdonos lesz. Hát akkor az õ esetükben azt kell, hogy mondjam, hogy a magyar állam az õket ért mérhetetlen kárt az általunk okozott újabb kárral akarja pótolni. Hát én azt hiszem, igen tisztelt Ház, nem kell kommentárt fûznöm ahhoz, hogy ez nem megy. De menjünk tovább, nézzük meg ennek a törvénytervezetnek más részeit is. Hát ott van a degresszió. Hát elnézést kérek, ez a degresszió az összes hibájától eltekintve még ráadásul a parasztságra nézve súlyosan diszkriminatív. Hát azért diszkriminatív, mert ez a degresszió azt mondja, hogy személyenként és vagyontárgyanként ötmillió forint a felsõ határ. De hát hogy kaphat a magyar paraszt 5 millió forint kárpótlást - vagy bárminek nevezzük -, hogyha egyszer az 1949. VI. hó 8-i állapot szerint lehetett maximum 200 hold földje? A 200 hold földet, ha 25 aranykoronás is lenne az, az márpedig nagyon valószínûtlen, hogy pont ilyen magas aranykorona értéket tenne ki, hát akkor is csak 500 000 forint körüli kártalanítási összeghez juthatnak az 5 millióval szemben. Hát vajon az Alkotmánybíróságnak az a határozata, hogy nem lehet diszkriminatív a rendelkezés, csak akkor érvényes, hogyha a magyar paraszt természetben kaphatná vissza az elrablott földjét? De ha már degressziós táblázatban nézzük, akkor taposhatunk diszkriminatív módon is a magyar parasztra. Nem értem ezt a koncepciót az Igazságügyi Minisztérium részérõl, és egyáltalán nem értem, hogy ez hogy lehet megoldás. De továbbmegyek. Ez a törvény mérhetetlenül sok vonatkozásban összeütközésben áll a második legfontosabb törvényünkkel, a Polgári Törvénykönyvvel. Hát a Polgári Törvénykönyvnek olyan rendelkezéseivel áll ez olyan szöges ellentétben, mint az opcióval. Hát az opció a Polgári Törvénykönyv szerint egy olyan jogintézmény, amely kógens, és amellyel szembeni kikötés, még szerzõdéses kikötés is semmis. Nos, ez a törvény, ez egy csomó diszkriminatív megoldást tartalmaz, de ezek mind eleve semmisek, mert szembenállnak a Polgári Törvénykönyv elõírásaival, amely ugye kimondja egyrészt, hogy a határozatlan idõre szóló opció az hat hónap, a határozott idõre szóló öt hónap. Ezzel szemben a kártérítési törvénytervezet nagyvonalúan azt mondja, hogy 30 nap. És mit ér a 30 nap? Olyan 30 nap, amelyet beágyaz a Polgári Törvénykönyvtõl teljesen idegen államigazgatási eljárás menetébe, és ezen belül tulajdonképpen egy olyan lehetetlen helyzetet teremt, hogy ha elolvassák a kárpótlási törvénytervezetet, akkor látni fogják, hogy ez az opciós jog a valóságban még egy törvényes elõvásárlás intézményével sem ér fel. Azért nem ér fel, mert a törvényes elõvásárlási jognál minden további nélkül tudom gyakorolni az elõvásárlási jogomat, hogyha én azt kikötöttem, de itt ez a kártérítési törvény millió megkötést alkalmaz. Azt mondja, hogy csak akkor kaphatod vissza a földedet, ha ezt csinálod, azt csinálod, amazt csinálod, ha ott laksz állandóan - sérti megint az alkotmányos jogait az embernek, tehát kezdem itt. De megyek tovább, ugye, megmondja, hogy abban az esetben hogy tudok élni, hogyha ugyanahhoz a szervhez fordulok - magyarán mondva a tszcs-hez -, aki elrabolta a földemet, és õ fogja elbírálni, hogy majd vajon hogy tudom én visszakapni a földemet. Hát egy nonszensz, jogtechnikai megoldásnak is megmosolyogtatni vagy megkönnyezni való! A kettõ között lehet választani, de hogy nem a magyar Parlamenthez való, azt errõl a helyrõl felelõsségem teljes tudatában ki merem jelenteni. Na most, már arról nem beszélek ugye, hogy miután ez az opciós elõírása a kárpótlási törvénynek egy csomó diszpozitív intézményt tartalmaz, olyan diszpozitív intézkedéseket, amelyek a kógens rendelkezésekkel szemben eleve semmisek kell, hogy legyenek. De hasonlóképpen ütközik ez a törvény a Polgári Törvénykönyv öröklési jogi intézkedéseiben is. Na most, ugye, minket próbált megnyugtatni ezzel kapcsolatban a közigazgatási államtitkár úr - hivatkozván, ha jól emlékszem a Jász-Nagykun öröklési problémákra -, hogy ha mi nem fogadjuk el a kártérítési törvénynek ezeket a remek intézkedéseit, akkor mi még ilyen borzasztó nehéz jogintézményekkel is szembe fogjuk magunkat találni. Igen ám, csakhogy az államtitkár úrral szemben én gyakorlatban is alkalmaztam ezeket az öröklésjogi intézményeket, és azt kell, hogy mondjam, hogy ezek egyszerûbbek voltak, mint a jelenlegi öröklésjogi rendszerünk, mert ezek az országbírósági határozatok óta állandóan és töretlenül alkalmazott öröklésjogi intézmények voltak, amelyek - elnézést kérek, de - már egy negyedéves joghallgatónak sem okoztak problémát, tehát nem értem, hogy miért kell erre most ilyen rémülten hivatkozni. Na most, ami a további kérdéseket illeti, nevezetesen, hogy lehet a kárpótlási jegyet beváltani - hát ugye, legyen szabad itt arra hivatkoznom, hogy én például olyan aggályokat látok, hogy azon túlmenõen, hogy nincs meghatározva, hogy mi a fogalma, mi a meghatározása a kárpótlási jegynek, tehát adott esetben igenis komoly vita származhat ebbõl. Továbbmegyek a tételeknél, hiszen a kárpótlási jegyet, ha valaki fel akarja használni privatizálandó vagyontárgy megvételére, akkor elõállhat egy olyan helyzet, miután ezt a Vagyonügynökség fogja elõkészíteni, mármint a privatizálandó vagyont, a Vagyonügynökség esetleg azt mondja az év elsõ hat hónapjában, hogy én elõkészítem a vagyont privatizálásra. Erre az idõre fogják lehetõvé tenni, hogy én beváltsam a kárpótlási jegyemet - nem fogom tudni mire beváltani. A második 6 hónapban pedig azt fogják mondani, hogy most fölfüggesztem ennek a kárpótlási jegynek a beválthatóságát (szórványos taps), és mindezt folytathatom 5 éven keresztül a beterjesztett törvénytervezet szerint, és utána majd vitatkozhatunk azért, hogy a kárpótlási jegy most vajon fölér-e capitaly-jeggyel vagy sem, mert azt társasjátéknál nagyszerûen lehet használni, de privatizálandó vagyonra nem. (Taps.) Na most, végül nagyon röviden, mert nagyon elszaladt velem az idõ, egyáltalán hogy adható vissza a föld, vagy hol adható vissza a kártérítési- kárpótlási törvény tervezetében? Na most, legyen szabad itt arra hivatkoznom, hogy hogy adható vissza, ezzel kapcsolatban kemény viták voltak már. Fölmerült számtalanszor, hogyha nem ez a megoldás, akkor mindenképpen meg kell terhelni a földeket azzal a teherrel, ami rajta van, és milyen nagyszerû intézkedés az, hogy mi itt most már elértük, hogy nem teherrel kell a parasztnak visszakapnia a földet. Én erre mindig azt szoktam mondani, hogy ez egy olyan jogi helyzet, mintha egy rabló betörne a lakásomba, elvinné az összes vagyonomat, amit én az életem során szereztem, majd ezt követõen bíróságtól kapnék egy felszólítást, hogy a rabló úrnak volt még 20 millió forint tartozása, azt is fizessem ki. (Derültség.) Hát ez körülbelül jogintézménynek ilyen. De nézzük meg, hogy ennek a törvénynek a szellemében én hogy tudom visszakapni. Ugye nagyvonalúan azt mondja ez a törvény, hogy általában a bevitt földdel azonos értékû, illetõleg mûvelési ágú földet kell kiadni. Igen ám, de legyen szabad nekem felhívnom az 1959. évi 7-es számú törvényerejû rendeletet, tehát a dühöngõ sztálinista jogrendszernek az egyik ocsmány jogalkotását, és azt kell, hogy mondjam, hogy ez még mindig jobb, mint a jelenlegi törvénytervezet (derültség, taps), mert ez nagyvonalúan - nehogy azt higgyék, hogy ez megmosolyogni való, ez szomorú -, tudniillik ez a törvénytervezet nagyvonalúan még azt is kimondja, hogy a bevitt földdel lehetõleg azonos nagyságú földet is adjanak ki. Ez már most sincs kimondva, pedig ugye ez létkérdés, mert itt lehet általában a parasztokat a legjobban becsapni, hogyha nem azonos nagyságú földet kap viszsza, mert akkor kaphat más aranykorona értékkel, más nagyságban olyan földet, amellyel mérhetetlenül sok gondja van. De még ha arra hivatkozom, hogy olyan megoldásai vannak ennek a törvénytervezetnek, amelyeket a régi sztálinista megoldásból vett át, akkor nehogy azt higgyék, hogy én bántani akarom ezt a törvénytervezetet. Ez a valóság! Hiszen hadd utaljak arra, hogy nagyvonalúan megengedi azt, hogy belépjen az ember a termelõszövetkezetbe. De hisz ezt megengedte a sztálinista jogrendszer is, hogyha valaki megörökölte a földjét és azt akarta, hogy ne vegyék el tõle, lépjen be a termelõszövetkezetbe. Tehát azt kell mondjam, hogy ez a törvénytervezet számos olyan jogintézményt átvett, amelyre mi csak borzalommal, mint a sztálinista jogalkotásra szoktunk hivatkozni. Ezért én tisztelettel kérem a Házat, hogy a most beterjesztett törvényjavaslatot ne fogadja el, ellenben a Független Kisgazdapártnak mindazokat a módosítványait, amelyeket mi akként terjesztünk be, hogy minden szakaszhoz a címtõl kezdve külön-külön, de hogy végül is, ha valamennyit megszavazzák, az egy önálló, komplett törvényként jelenjen meg, azt fogadják el, és ebben az esetben ennek a most kifogásolt törvénytervezetnek ezeket a rettenetes hiányosságait ki tudjuk küszöbölni. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)

Homepage