DR. BALSAI ISTVÁN igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy utaljak arra, hogy ennek a közismertebb nevén 1020-as számú törvényjavaslatnak a parlamenti és a Parlamenten kívüli vitája már jóval korábban elkezdõdött. Behoztam Önöknek ide az utolsó két hét fontosabb napilapjaiból kifotózott fénymásolatokat. Súlyra is sok, természetesen nem a súlya minõsíti a véleményeket. De ez is mutatja, tisztelt Képviselõtársaim, és indokolja azt a kijelentést, amely nem elõször hangzik el itt a tisztelt Ház falai között, így sokszor közhelynek hat, most azonban nem, kimondhatom, hogy történelmi jelentõségû törvényjavaslatot terjesztek most az Országgyûlés elé. Ez nem más, mint a kicsit hosszú címûre sikeredett "A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról" szóló törvényjavaslat. Azt mondottam, hogy hosszú a cím, de pontos, mi jogászok igyekszünk pontosságra törekedni. Három elemet szeretnék kiemelni a címbõl. Az egyik elem az, hogy állampolgárok tulajdonában okozott sérelmekrõl van szó, tehát természetes személyekrõl beszélünk, nem másról, csak az állampolgárokról. Ebben is majd rátérek, hogy milyen feltételekkel. A másik és a legfontosabb - és ezt nem gyõzöm hangsúlyozni -, részleges rendezésre teszünk javaslatot. Hogy miért, errõl még sokat fogok beszélni. Önök is sokat fognak ehhez hozzászólni. A harmadik, szintén pontos eleme ennek a címnek, ennek a kicsit hosszú címnek, hogy kárpótlásról van szó, nem pedig kártalanításról, még kevésbé kártérítésrõl. Jogászok tudják, hogy mi a különbség a jogintézmények között. Nos, ennek a történelmi jelentõségûnek nevezett törvényjavaslatnak a jelentõségét az is megadja, hogy a tisztelt Országgyûlés hivatott elvégezni a kor által reá háruló feladatot, létrehozni egy új és demokratikus államszervezetet, jól mûködõ és fejlõdõ gazdaságot, és mindezekkel megteremteni az elégedett és jómódú állampolgárok hazáját. Nagyon fontos, hogy a gazdaság stabil tulajdonviszonyok alapján álljon, ahol az állam garantálja a magántulajdon sérthetetlenségét. Ennek a feladatnak azonban addig nem tehetünk eleget, amíg nem nyújtunk elégtételt azoknak, akiket az elmúlt rendszerben igazságtalanság ért. Elvárja ezt az ország lakossága is, hiszen a mai napig közöttünk élnek azok, akiket önkényesen fosztottak meg akár egy élet munkájának az eredményétõl, és akikben soha nem hunyt ki a remény, hogy egyszer elégtételt kapnak sérelmeikért. Erre kíván vállalkozni a most elõterjesztésre kerülõ törvényjavaslat, amelynek ismertetése örömteli, de egyúttal hálátlan feladat is számomra. Örömteli, mert elérkezett az a pillanat, amikor az állam helytáll az általa okozott sérelmekért, és hálátlan, mert jól tudom, hogy tökéletes kárpótlást 40-50 év elteltével nem lehet nyújtani. Nemcsak azért nem lehet, mert 40 év változásait lehetetlen meg nem történtté tenni, hanem azért sem, mert ez a 40 év, több mint egy emberöltõ, sokak életébõl visszavonhatatlanul elveszett. Ellentmondásos feladatok állnak elõttünk, hiszen - mint már említettem - a tulajdonviszonyok stabilizálása mellett végre kell hajtani a privatizációt, ami a tulajdonviszonyok mobilizálását kívánja meg, és közben úgy kell biztosítani a volt tulajdonosok kárpótlását, hogy a jelenleg befektetni vágyó kül- és belföldi tõke bízhasson vállalkozása állandóságában és stabilitásában. Mindenekfelett pedig figyelembe kell venni országunk anyagi helyzetét, teljesítõképessége korlátozottságát, és a jövõ generáció teherbírását és boldogulási esélyeit is. Jól látható tehát, hogy egymás ellen ható tényezõket kell egyeztetni, így mindenképpen kompromisszumos és részleges megoldásra kellett törekednünk. Ezek a kompromisszumok óhatatlanul megakadályozzák az elérni kívánt cél tökéletes teljesítését. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ki kell mondanom a nehéz és súlyos mondatot, az elvett vagyont nem lehet eredeti formájában visszaadni. Nem lehet, mert annak nagy része már nincs meg, vagy annak idõközben jóhiszemû tulajdonosai alapvetõ változásokat hajtottak végre rajta, nem lehet, mert sok egykori tulajdonos nem él már, illetve nem tudna élni vagyonához fûzõdõ jogaival és kötelezettségeivel, továbbá nem lehet, mert a nemzet teherbíróképessége ezt nem teszi lehetõvé. (Zaj.) Mindezek alapján ez a törvényjavaslat korlátozza a kárpótlást idõben és mennyiségben, és bizonyos fokig a jogosultak körében is. Idõbeli korlátot állít 1949. június 8-ával, mert csak az ezen idõpont után meghozott jogszabályok alapján okozott sérelmek kárpótlását teszi most lehetõvé, de egyúttal kimondja azt is - felhívom a szíves figyelmüket erre, gondosan áttanulmányozva a törvényjavaslat utolsó bekezdései között található -, hogy a fenti idõpontot megelõzõen okozott károk kárpótlására az e törvényben meghatározott elvek szerint késõbbi idõpontban, külön törvény rendelkezései alapján kerül sor. Szeretném a tisztelt Országgyûlés figyelmét felhívni arra, hogy ez a többlépcsõs rendezés egyáltalán nem ismeretlen a nemzetközi joggyakorlatban, és hadd utaljak három, nemrégen demokratikus jogállammá vált, és jelentõs eredményeket felmutató ország joggyakorlatára, Spanyolországra, Görögországra és Portugáliára, ahol ez a folyamat 9-14 évet vett igénybe. Úgy gondolom, nincs okunk szégyenkezni tehát egy többlépcsõs rendezés eltervezésével kapcsolatban, hogyha az említett országok, amelyek igen jelentõs eredményeket tudnak felmutatni több évtizedes diktatúrát követõ jogállami intézményes kiépítés terén, ezt a megoldást választották. Korlátozott a kárpótlásra jogosultak állampolgári köre is: ugyanis a volt tulajdonosok jogutódjai nem a Polgári Törvénykönyv öröklésre vonatkozó általános szabályai alapján, hanem speciálisan az e törvényben szabályozott módon kaphatnak kárpótlást. Ennek megfelelõen jogosultak a magyar állampolgárok, illetve akik a sérelem elszenvedésekor magyar állampolgárok voltak, vagy õket az állampolgárságuktól való megfosztással összefüggésben érte a vagyoni sérelem. Ha a volt tulajdonos elhalálozott, kárpótlásra korlátozott körben a leszármazói, ilyen leszármazók hiányában pedig bizonyos feltételekkel a túlélõ házastárs tarthat igényt. Korlátozza a törvényjavaslat a nyújtandó kárpótlás mértékét is egy olyan degresszív táblázattal, amelynek eredményeképpen a kárpótlás az okozott kár növekedésével voltaképpen csökken. Korlátozást jelent a kárpótlás ötmillió forintban való maximálása is. Utaltam már rá, hogy a korlátozások felépítésére és beépítésére az ország jelenlegi teherbíróképességére tekintettel volt szükség. A kárpótlás formája a kárpótlási jegy, amely egy, bemutatóra szóló, szabadon forgatható értékpapír, és végsõ soron az állami tulajdon értékesítése során vagyontárgyak, illetõleg meghatározott körben termõföld megszerzésére használható fel. Engedjék meg, hogy ennek kapcsán megjegyezzem, bár a pénzügyminiszter úr nyilvánvalóan ennél részletesebben fog szólni errõl, a kárpótlásnak az elõbb említett korlátozását a rendelkezésünkre álló állami vagyon, annak értékesítési lehetõségei és üteme, és az így befolyó bevételek céljai alapvetõen megkövetelik. A privatizációból származó bevételeinkre ugyanis szüksége van a társadalombiztosításnak, az önkormányzatoknak, de nem utolsósorban az államadósságok térítésére is fordítanunk kell ezekbõl az összegekbõl. Márpedig amit az állam most a kárpótlási jegy ellenében ingyen átenged, végsõ soron az említettekre fordítható pénzt csökkenti. Nem kívánnám a figyelmüket untatni számadatokkal, de engedjék meg, hogy néhány markáns számot egy másik anyagból idézzek. A törvénytervezet szerinti kárpótlás hozzávetõlegesen négymillió hektár termõföldet, 3840, száz fõnél kevesebbet foglalkoztató iparvállalatot, vállalkozást, vagy egyéb termelõ egységet érint, és több mint 400 ezer lakást és üzlethelyiséget. A törvényjavaslat rendelkezései értelmében mintegy 70 milliárd a kárpótlásra fordítható és természetesen a költségvetést érintõ, a költségvetés pozícióját rontó összeg. A szenvedélyes viták miatt nem érdektelen, hogy ebbõl az összegbõl 40 milliárd forintot a termõföldek, 20 milliárd forintot a lakások és üzlethelyiségek és mintegy 10 milliárd forintot az iparvállalatok kárpótlása jelent. Ezeket a számokat azért tartottam szükségesnek már itt megjegyezni, hogy érzékeltessem, hogy milyen nagyságrendû jogi akciót tervezett a Kormány ennek a törvénynek a hatályosulása esetén. Tisztelt Országgyûlés! Engedjék meg, hogy kiemelten szóljak a javaslat termõföldet érintõ speciális szabályairól. Annál is inkább, mert a javaslat beterjesztését, de az általános vitáját megelõzõen e témáról már hangzott el szóváltás itt a Ház falai között, és amint az imént idéztem, nemcsak a Parlament falain belül, hanem a Parlamenten kívül is fõleg ebben a körben koncentrálódnak az indulatok, és itt mutatkozik a legmarkánsabb, szélsõségeket sem nélkülözõ véleményalkotás. Elõljáróban le kell szögeznem, hogy a termõföld esetén is érvényesül az a javaslat által követett alapelv, és ennyiben nincsen eltérés az általános szabályokhoz képest, hogy a magánszemélyek tulajdoni sérelmeit a tulajdonos személyétõl és a tulajdon tárgyától függetlenül azonos módon, azonos elvek figyelembevételével kell orvosolni. Ennek megfelelõen a termõföldek volt tulajdonosai a többi tulajdonossal egyezõen kárpótlási jegy formájában és a lényegét tekintve azonos módszerekkel számított értékhányad erejéig részesülnek a kárpótlásban. Az azonos elvi és gyakorlati kiindulás azonban nem feledtetheti, hogy az érintett körben vannak olyan különleges szempontok és feltételek - a jogos társadalmi elvárásokról most itt nem is beszélve -, amelyekre a még oly egységes alapokon nyugvó jogi szabályozásnak is tekintettel kellett lennie. Kezdjük talán azzal a közismert ténnyel, hogy a termõföld a természet és nem pedig az emberi munka terméke. És bár ez utóbbi - mármint az emberi munka - befolyásolhatja a termõképességét, a termõföld mégis alapvetõen változatlan, terjedelemben pedig korlátozott formában áll mindannyiunk rendelkezésére, ugyanakkor a termõföld, éppen mert természeti érték és termék, más tulajdoni tárggyal nem helyettesíthetõ. Hasznosítását és piaci forgalmát sajátos szabályok határozzák meg. Ezek azok a körülmények, amelyek aligha vitathatják azt a megoldást, annak a kárpótlás vázolt rendszerében, ha az valóban igényt tart az igazságosságra - márpedig ez elhatározott törekvésünk, kérem, higgyék el (zaj) -, a ma is a mezõgazdaságból élõ, de a termõföld tulajdonától megfosztott agrárlakosság számára módot és lehetõséget adnak arra, hogy a kárpótlásként kapott kárpótlási jegyet ismét termõföldre válthassa. Tisztelt Képviselõtársaim! Ennek az igénynek a megvalósítása, a kárpótlási jegy ilyen felhasználásának, a kárpótlási jegy ellenében történõ termõföldhöz jutás jogi garanciájának megteremtése az a további körülmény, amely a javaslat rendszerében az általánostól eltérõ, de az igazságossághoz feltétlenül közelítõ szabályok megalkotását tette indokolttá. A privatizálható állami vagyonnal, a privatizációs célra felhasználható tulajdoni tárgyak többségével ellentétben a termõföld, legalábbis a kárpótlási jegyek beváltásához szükséges mértékben, nem áll az állam rendelkezésére. Ismeretes, hogy a termõfölddel kapcsolatos állami intézkedések a hatvanas évek második felétõl kezdõdõen az akkori szóhasználat szerinti társadalmi tulajdon fejlõdõképes formájának minõsítették a termelõszövetkezeti tulajdont, és ennek megfelelõen azt kedvezményezték. A javaslat által orvosolni kívánt állami intézkedések folytán is, jóllehet részint akaratuk ellenére, a termelõszövetkezetek váltak kedvezményezetté. A volt tulajdonosoktól térítés nélkül vagy reális értékének töredékén megszerzett termõföldek döntõ hányada a jelzett intézkedések hatására a termelõszövetkezetek tulajdonába került, és ma is ott van. A szövetkezeti tulajdon, így a szövetkezeti termõföld tulajdona is, amint azt az Alkotmánybíróság jól ismert határozata megerõsítette, bármely más jogalany tulajdonával egyezõen alkotmányos védelemben részesül. Az állam által legfeljebb csak kisajátítással, a kisajátítás esetében irányadó garanciális feltételek mellett vonható el. Éppen ezért a javaslat olyan megoldást fogalmaz meg, amely a szövetkezet tulajdonát ugyan tiszteletben tartja a tulajdonnal való rendelkezés kötelmi jogi keretei között, a szerzõdésekre vonatkozó magánjogi szabályozás eszközeivel biztosítja a termõfölddel kapcsolatos kárpótlási igények biztonságos kielégítését. Hogy ezt az utóbbit a javaslat milyen körben és milyen feltételek mellett teszi lehetõvé, azt nyilvánvalóan nem kizárólag a kárrendezés szempontjai határozzák meg. Reálisan számba kellett venni ugyanis az alkalmazott jogi konstrukció nyújtotta lehetõségeket, és meg kellett teremteni ezek összhangját azokkal a követelményekkel, amelyeket a társadalmi céljainknak megfelelõ tulajdoni átrendezõdés, nevezetesen a termõföld magántulajdonán alapuló gazdaságok kialakításának zökkenõmentes, a mezõgazdasági termelés folyamatosságát biztosító megvalósítása tesz szükségessé. Tisztelt Képviselõtársaim! Az ismertetett indokok alapján a javaslat döntõen két irányban tartalmaz az általánostól eltérõ szabályozást, egyfelõl a termõfölddel kapcsolatos kár mértékének számítási alapjára vonatkozóan, másfelõl pedig a termõföld ellenében kapott kárpótlási jegy felhasználási lehetõségeit, a felhasználás speciális módját illetõen. Errõl az utóbbiról szeretnék most részletesebben szólni. Amint arra az elõbbiekben már utaltam, a kárpótlási jegy termõföldre váltására a javaslat meghatározott körben jogi garanciát biztosít azáltal, hogy a mezõgazdasági szövetkezetek és állami gazdaságok tulajdonában levõ termõföldekre a kárpótlásra jogosultak részérõl a kárpótlási jegy ellenében vételi jogot biztosít. A vételi jogosultság azonban a helybeli agrárlakosság érdekeit is szolgálva, a javaslat jelenlegi formájában csak azt a kárpótlási jogosultat illeti meg, akinek elvett termõföldje annak a szövetkezetnek vagy állami gazdaságnak a tulajdonában, illetõleg kezelésében van, amelynek a mezõgazdasági tevékenysége által közvetlenül érintett településen vagy településeken lakik a jogosult. (Mozgás a Kisgazdapárt soraiban.) Feltétele továbbá az igényjogosultságnak az is, hogy az igénylõ kötelezettséget vállaljon a termõföld hasznosítására. A termõföld megmûvelését a hatályos földjogi szabályok is kötelezettségként írják elõ, sõt annak megszegõit szankciókkal sújtják. A javaslat szerint vállalt hasznosítási kötelezettség elmulasztása azonban kiválthatja egyébként e szerint a törvényjavaslat szerint a polgári jogi szankciók, vagyis a szerzõdésszegés alkalmazását is. A javaslat új változata tehát, amelyet az elnök úr idézett, az új számozású változata ugyanakkor nem kívánja meggátolni a megszerzett termõföld tulajdonának átruházását, biztosítva ezáltal annak lehetõségét, hogy a termõföld tényleges értékét meghatározó piaci forgalom kialakulhasson. Nos, tisztelt Képviselõtársaim, itt feltétlenül szeretnék szólni arról, hogy a javaslat a termõföldek tekintetében milyen mértékben juttat vissza földet a volt tulajdonosok számára. Kiemelt kérdés ez, szeretnék néhány félreértést eloszlatni. A javaslat jelenlegi formájában, tehát módosítások nélküli formájában abból indul ki, hogy az 1949-es birtokviszonyok semmivel sem voltak mások, mint az 1947-esek, ugyanis az érdekelt két évben semmiféle állami korlátozást jelentõ jogszabályt nem hozott a demokratikusnak tekinthetõ, kisgazdapárti többséggel mûködõ Parlament, hiszen a birtokviszonyokat illetõen ugyanaz volt a helyzet 1949-ben, mint 1947-ben, ezért az 1949-es birtokviszonyokat alapul véve, a javaslat a birtokszerkezet több mint 92%-a tekintetében, tehát hangsúlyozni szeretném, több mint 92%-át illetõen több mint 80%-os földvisszajuttatást helyez kilátásba, ha a jogosultak élnek az igényükkel. Néhány ezerre tehetõ azoknak a gazdaságoknak a száma, amelyek az átlagos 10-15-20 holdas birtokszerkezetet meghaladó mértékben ennél kisebb, degreszív mértékben jogosultak földre váltható kárpótlási igényre. Úgy gondolom, hogy kiemelten kell ezeket a számokat megjegyeznünk. Megjegyzem, hogy a teljes reprivatizáció sem jelentene ennél jobb megoldást az említett kör számára, tehát annak a néhány ezer, a fenti birtokmértéket akár kisebb, akár nagyobb mértékben meghaladó körnek, ugyanis az akkori földtulajdonok egy része - és ez egy kicsit elsikkad a szenvedélyes vitákban - akár gyárépítés, akár lakótelep-építés, akár bármilyen jogszerû autópálya- építés és egyéb infrastrukturális beruházás miatt ma már nincs meg. Arról nem is beszélve, hogy a reprivatizációs elv elfogadása esetén olyan parttalan és olyan fékezhetetlen pereskedéssorozat kezdõdhetne, mint amilyen 1945-tõl az úgynevezett lóazonosítási pereknél - tisztelt idõsebb képviselõtársaim elõtt nyilván ismert. Több volt tulajdonos is állíthatná ezt így, ugyanis tulajdonjogát ugyanarra a földterületre nézve. Ez esetben pedig valóban rendezetlenül maradnának például a kitelepített magyarországi németek igényei. A tõlük 1945-ben elvett földeken ugyanis 1949-ig helyenként több tulajdonos is váltotta egymást. Ha az 1949-es volt tulajdonosoknak teljes tulajdont adnánk, vajon miképpen rendezhetnénk a korábbi volt tulajdonosok, németek hasonló igényeit. Már csak ezen okoknál fogva sem tudnánk törvényjavaslatunk alapkonstrukcióját teljesen a reprivatizációs elvhez kötni. A javaslat az önkéntes társuláson alapuló szövetkezetek önállóságát, gazdálkodási lehetõségeinek bõvítését szolgálja azzal, hogy módot ad a termõföld kiadása ellenében a kárpótlási jegyek privatizációs célú felhasználására. Most ígéretet teszek a tisztelt Parlamentnek a Kormány nevében, hogy lehetõleg még ennek a törvényjavaslatnak a megvitatása során, tehát annak elfogadása elõtt, amennyire a Kormány lehetõségei ezt megengedik, és a tisztelt Országgyûlés kapacitása is lehetõvé teszi, az új szövetkezeti törvényt a Kormány be fogja terjeszteni, amelybõl nyilvánvaló lesz a kérdés végleges, ettõl a kárpótlási tulajdonrendezéstõl független megoldása és annak iránya, hogy mit képzelünk el mi szövetkezetként a jövõt illetõen. Tisztelt Országgyûlés! A termõföld iránti igényekkel kapcsolatos eljárás a mezõgazdasági termelés folyamatosságának és zavartalanságának érdekeire is figyelemmel, fokozott gyorsaságot, operativitást és széles körû helyi ismereteket igényel. Ezt a körülményt, vagyis az igények áttekinthetõségét és gyors rendezését szolgálják az ilyen igényeknek a kárpótlás iránti kérelemmel egyidejûleg történõ bejelentésére, valamint a vételi jog záros határidõn belüli érvényesítésére vonatkozó szabályok. A földkijelölés kérdésében döntõ háromfõs bizottságok széles körû önállósággal rendelkeznek, nyilván a helyi igények és ismeretek birtokában vannak. Az általuk választott munkamódszerrel bármilyen más intézményesült szervezetnél alkalmasabbak lehetnek a feladatok, az érdekeltek közötti megállapodás konkretizálására. Tisztelt Képviselõtársaim! Kérem, higgyék el nekem, hogy a jelen javaslat szakmai jogszabály-szerkesztési munkálatainál, ennek a javaslatnak most már hosszabb múltra visszatekinthetõ politikai egyeztetõ tárgyalásai során, amelyek nem könnyû órákat jelentettek a munkatársaimnak vagy nekem és a résztvevõknek természetesen, akár mint magyar állampolgár, akár mint felelõs igazságügy-miniszter, legalább annyira átérzem azt, hogy a magyar közgondolkodásban, a közvéleményben és a közhangulatban mennyire magasra csapnak az indulatok, ha a földkérdés szóba jön. Mindannyiunk felfokozott várakozásában a magyar történelemnek egy tragikus sajátossága is tükrözõdik. A földkérdés szinte konstanssá vált állandó megoldatlanságáról van szó. Tulajdonképpen közel 500 éve már, hogy gyûltek és gyülemlenek a magyar paraszti tudatban a földosztással kapcsolatos elvetélt vágyak keserû élményei. A földkérdésnek a magyar politikai reformokon és forradalmakon mindig túlhúzódó megoldatlansága már többször leszakította a parasztságot a progresszióról, ez mindig nemzeti tragédiához vezetett. A jelen kárpótlási törvényjavaslat elõterjesztésével kapcsolatos történelmi felelõsséget átérezve ezért már most ígérem, hogy még az idén tavasszal egy olyan általános, átfogó állami kárfelelõsségi törvényjavaslatot is a tisztelt Ház elé terjesztek, amely tisztességes koncepciójával és szigorú szabályaival a jövõre nézve egyszer s mindenkorra kizárja annak veszélyét, hogy Magyarországon az állam által okozott károk megítélésénél igazságtalanok legyenek. (Taps.) Tisztelt Képviselõtársaim! Azt kérem Önöktõl a Kormány nevében, hogy döntéshozataluknál ne az emóció, ne az érzelem vezérelje Önöket, hanem a nemzet felemelkedése iránti felelõsségérzet. Önöket illeti a szó. (Taps.)

Homepage