Tartalom Elõzõ Következõ

NÉMETH BÉLA (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Parlament! A kisgazdapárti frakció részérõl megtárgyaltuk az 1450-es számon beterjesztett önálló képviselõi indítványt, és úgy döntöttünk, hogy annak elfogadását nem tudjuk támogatni. Nem tudjuk támogatni azért sem, noha a képviselõ úr által elmondott indokokkal alapjában véve egyetértünk, és magunk is látjuk azokat a nehézségeket, amik majd fel fognak merülni az idõközi választások alkalmával, ennek ellenére döntöttünk úgy, még egyszer mondom, hogy ezt az indítványt nem támogatjuk. Elõször nem támogatjuk azért, mert egy cikluson belül így különféleképpen lehetne mandátumhoz jutni, és nem szükséges az, hogy egy cikluson belül a mandátumszerzési lehetõség megváltozzon. Másodszor elébe mennénk eleve egy olyannak, hogy még nagyobb passzivitásra kényszerítsük a tömegeket, mert erre már azt mondanák, hogy ismét lejjebb szállították a részvételt, ez az emberekben, a választópolgárokban még nagyobb passzivitást váltana ki. Magyarország egyelõre nem Anglia és nem Nyugat, itt még nem úgy mûködnek a demokratikus rendszerek, mint ahogyan ott már megszokták ezeknek a mûködését. És itt a passzív tömegeket a parlamenten kívüli pártok és szervezetek a magukénak tekintik, és ezt a passzív tömeget úgy kezelik, mint akik nem értenek egyet a Parlamentben lévõ pártok politikájával. Nekünk nem szabad ezt a tömeget növelni, és a pártoknak, akik képviselõt akarnak állítani, feladatuknak kell hogy legyen, hogy ne csak a jelöltjüket támogassák abban, hogy képviselõ legyen, hanem a tömeget igenis aktivizálják arra, hogy minél nagyobb mértékben menjenek el szavazni, és legyen az a választás érvényes! Tehát nekünk kötelességünk, tisztelt Ház, meggyõznünk az embereket, hogy ebben az új magyar demokráciában ebbe az új magyar Parlamentbe küldjék el hiteles képviselõiket, akik majd ott fogják õket hitelesen és tisztességgel képviselni. És ez érdeke kell hogy legyen minden magyar választópolgárnak! Szeretném elmondani, hogy a mi elhatározásunkat nem pártpolitikai cél motiválta. A mi elhatározásunkat az motiválta, hogy a képviselõi mandátum rangját továbbra is megõrizzük, és egy képviselõ minél több választópolgárt érezzen a maga háta mögött, és tudja azt és érezze azt, hogy a választópolgárait és ezen belül ezt a magyar népet képviseli megfelelõ tömeggel és megfelelõ választópolgárral! Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps a jobb oldalon és középen.)

Homepage