Tartalom Elõzõ Következõ

ELNÖK: Tisztelt Országgyûlés! A határozathozatal következik. Kérem képviselõtársaimat, akik esetleg a folyosón tartózkodnak, fáradjanak be, hogy az Országgyûlés határozatképességét biztosítsuk. Kérdezem a tisztelt Országgyûlést, elfogadja-e az Észak-atlanti Közgyûlés által a magyar Országgyûlésnek felajánlott társult-tagság elfogadásáról szóló országgyûlési határozati javaslatot. Kérem errõl szavazni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot, az Országgyûlés az államtitkári szavazatokkal együtt 185 "igen" szavazattal, 3 ellenszavazattal 18 tartózkodás mellett az országgyûlési határozatot elfogadta. Köszönöm. Tisztelt Országgyûlés! A szünetig viszonylag rövid idõ maradt, de néhány személyi kérdést el tudunk rendezni, talán gyakorlati megfontolásból ezt az eljárást az Országgyûlés elfogadja. Személyi kérdések rendezése következik. A Szabad Demokraták Szövetsége képviselõcsoportja nevében dr. Petõ Iván bejelentette, hogy a pártok közötti megegyezés alapján a bizottságokban személyi cseréket kezdeményez. Az alkotmányügyi bizottságban dr. Molnár Tibor helyére dr. Világosi Gábort javasolja. Kérdezem a tisztelt Országgyûlést, elfogadja-e ezt a javaslatot. Kérem errõl szavazni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot, az Országgyûlés 188 "igen" szavazattal, 1 ellenszavazattal 15 tartózkodás mellett dr. Világosi Gábort az alkotmányügyi bizottság tagjává megválasztotta. Tisztelt Országgyûlés! Az önkormányzati bizottságba dr. Szabó Erika helyére Bilecz Endrét javasolja megválasztani a Szabad Demokraták Szövetségének képviselõcsoportja. Kérem, kérdezem a tisztelt Országgyûlést, elfogadja-e a személyi javaslatot. Kérem errõl szavazni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot, az Országgyûlés 178 "igen" szavazattal, 10 ellenszavazattal 19 tartózkodás mellett Bilecz Endrét az önkormányzati bizottság tagjává megválasztotta. A külügyi bizottságba Mózs József helyére Rácskay Jenõt javasolja megválasztani a Szabad Demokraták Szövetségének képviselõcsoportja. Kérdezem a tisztelt Országgyûlést, elfogadja-e a javaslatot. Kérem errõl szavazni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyûlés 169 "igen" szavazattal, 10 ellenszavazat, 27 tartózkodás mellett Rácskay Jenõt a külügyi bizottság tagjává megválasztotta. A honvédelmi bizottságba Balogh János és Ficzere Mátyás helyére Mádai Pétert javasolja megválasztani a Szabad Demokraták Szövetségének képviselõcsoportja. Kérdezem az Országgyûlést, egyetért-e a javaslattal. Kérem errõl szavazni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyûlés 179 "igen" szavazattal, 5 ellenszavazattal 18 tartózkodás mellett Mádai Pétert a honvédelmi bizottság tagjává megválasztotta. A költségvetési bizottságban megüresedett helyre dr. Kis Zoltánt javasolja megválasztani az SZDSZ képviselõcsoportja. Kérdezem az Országgyûlést, elfogadja-e a javaslatot. Kérem errõl szavazni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyûlés 186 "igen" szavazattal, 1 ellenszavazattal 14 tartózkodás mellett dr. Kis Zoltánt a költségvetési bizottság tagjává megválasztotta. A költségvetési bizottságban ugyancsak megüresedett helyre Horváth Lászlót javasolja megválasztani a Szabad Demokraták Szövetségének képviselõcsoportja. Kérdezem az Országgyûlést, elfogadja-e a személyi javaslatot. Kérem errõl szavazzon! (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyûlés 189 "igen" szavazattal, ellenszavazat nélkül, 15 tartózkodás mellett Horváth Lászlót a költségvetési bizottság tagjává megválasztotta. A kulturális bizottságba dr. Rab Károly helyére dr. Mózes Mihályt javasolja a Szabad Demokraták Szövetségének képviselõcsoportja megválasztani. Kérdezem az Országgyûlést, egyetért-e a javaslattal. Kérem errõl szavazni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyûlés 137 "igen" szavazattal, 36 ellenszavazattal 25 tartózkodás mellett dr. Mózes Mihályt a kulturális bizottság tagjává megválasztotta. Végül a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottságba a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja dr. Somogyi Tamás képviselõt javasolja megválasztani. Kérdezem az Országgyûlést, egyetért-e a javaslattal. Kérem errõl szavazni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyûlés 197 "igen" szavazattal, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodás mellett dr. Somogyi Tamást a szociális bizottság tagjává megválasztotta. Tisztelt Országgyûlés! Valamennyiünk nevében gratulálok a bizottságok újonnan megválasztott tagjainak és eredményes munkát kívánok nekik. Tisztelt Országgyûlés! Az ebédszünet elõtt most bejelentések következnek (mozgás) - bocsánat, a szünet elõtt, nem, ez még nem ebédszünet, a szünet elõtt bejelentések következnek, majd pedig húszperces szünet. Köszönöm.

Homepage