BÁNFFY GYÖRGY (MDF): Igen tisztelt Képviselõtársaim! Köszönöm a lehetõséget, Elnök Úr. Távol áll tõlem a Mészáros Béla képviselõtársam által elmondott általános elítélõ vélemény nyilvánítása az erdõgazdaságok munkájáról. Azt azonban õneki is nagyon jól kell tudnia, hogy számos tényszerû gazdasági kényszer által elõírt tarvágást is hajtottak végre többek között úgy, hogy leszállították a vágásérettség korát. Én tudom, hogy erre rá voltak kényszerítve, éppen ezért nem õket akarom ezzel jellemezni, csak azt a helyzetet igazolja, és véleményem szerint a Mészáros Béla képviselõtársam által elmondott szinte minden mondat azt igazolja, hogy igenis, egy érdekektõl független ellenõrzési és törvényességi felügyeleti rendszert kell létrehoznunk még akkor is, ha én valóban nem szakmai szempontból, csak általános össztársadalmi érdeket képviselõ szempontból szeretném ezt a tényt létrehozni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)