ILLÉSSY ISTVÁN, az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendõrségi bizottság elõadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendõrségi bizottság elõadójaként kívánok szólni. Bizottságunk megtárgyalta a törvényjavaslatot és a hozzá beérkezett módosító indítványokat, és engedjenek meg néhány szót a módosító indítványokról szólni. Két módosító indítványt, amely az erdõbirtokossági felügyeletekkel kapcsolatos tevékenység elvételét javasolja, bizottságunk nem támogatja. Ellenben benyújt egy bizottsági módosító indítványt, amely a felügyeletet a törvényességi felügyeletre kívánja cserélni. Azt hiszem, Tarján Lászlóné érvelése ezt a megoldást is tartalmazta, hogy legalábbis addig, amíg az új erdõtörvény meg nem születik, ezek az erdõbirtokosságok ne maradjanak törvényességi felügyelet nélkül. Tehát azt gondoljuk errõl, hogy ez egy korrekt megoldása a problémának. Bizottságunk még egy módosító indítványt tett, amely arra vonatkozik, hogy az a bizonyos november 1-jei határidõ és a földmûvelésügyi igazgatás integrált intézményrendszerének kialakítása még ebben az évben történjék meg, illetve törvényjavaslat formájában kerüljön az Országgyûlés elé. Egy nagy módosítóindítvány-csomagot nyújtott be Lakos László képviselõtársunk. Bár bizottsági elõadóként nem illõ minõsítenem módosító indítványait, de õ vette magának a bátorságot, hogy csõlátással minõsítsen bennünket. El kell mondanom, hogy a bizottság csõlátása azt eredményezte, hogy módosító indítványai közül egyedül azt fogadtuk el, amely a hatálybaléptetést a kihirdetés napjához köti. És itt ha kívánják, természetesen ki tudok térni a szakmai részletekre, ami miatt a többi módosító indítványát elutasítottuk, de erre most nem szándékozom kitérni. Torgyán József képviselõtársammal egyetértve a bizottság általában a döntéseit konszenzussal hozta. Ezalatt azt értem, hogy az egyes kérdések megszavazásánál egy-két "nem" elõfordult, illetve pár tartózkodás, általában az ellenzéki képviselõk is gyakran szavaztak igennel. Bizottságunk a bizottság által benyújtott, illetve elfogadott módosító javaslatokkal javasolja a tisztelt Háznak, hogy a törvényjavaslatot elfogadni szíveskedjenek. Nem találtunk olyan szakmai kifogást, amelyet Szigethy István elõadott. Én sem látok a magam részérõl, bár én nem vagyok jogász. Az, hogy egy hivatal jogi személy és hogy egy hivatal részben önálló gazdálkodási jogkörrel rendelkezik, e kettõ között nem látok ellentmondást. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)