Tartalom Elõzõ Következõ

TARJÁN LÁSZLÓNÉ dr. (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A megyei, fõvárosi földmûvelésügyi hivatalok létesítésérõl szóló törvényjavaslat az erdõbirtokossági társulatokkal kapcsolatos felügyeleti tevékenységet, tehát úgy a szakmai, mint a törvényességi felügyeletet egyaránt a földmûvelésügyi hivatalok hatáskörébe kívánja utalni. Az erdõkrõl és vadgazdálkodásról szóló 1961. évi VII. törvény és az ehhez kapcsolódó minisztertanácsi rendeletek szerint az erdõgazdálkodás területi, igazgatási, hatósági feladatait az erdõfelügyelõségek látják el. Az erdõfelügyelõségek ellenõrzik az erdõben az üzemterv szerint folyó gazdálkodást. Ez a szakmai, szakigazgatási, hatósági hatáskör minden erdõgazdálkodóra egyaránt vonatkozik, tehát teljes körûen, így az erdõbirtokossági társulatokra is. Ugyanakkor szeretném elmondani, hogy a hivatkozott erdõtörvény speciális elõírásokat is tartalmaz az erdõbirtokossági társulatokra vonatkozóan. Ez többek között elõírja, hogy a társulatok erdeiben államerdészeti üzemeltetés keretében kell gazdálkodni. Tehát megerõsíti az elõbb elmondott érveket. Korábban a társulatok törvényességi felügyeletét a megyei tanács végrehajtó bizottságának a szakigazgatási szervei látták el, de kizárólag a törvényességi felügyeletet. Ez az alapszabályok elfogadására vonatkozott és a jogszabályok betartatásának az ellenõrzésére, és semmiképpen sem szakmai ellenõrzésre. Véleményünk szerint a most alakítandó megyei földmûvelésügyi hivatalok a földmûvelésügyi tárca egyes mezõgazdasági feladatait ellátó szakigazgatási intézmények, és mint ilyenek nem hasonlíthatók össze általános törvényességi felügyeleti szempontból a volt, tehát a korábbi megyei tanácsok szakigazgatási szerveivel, ahol a megyei tanács területi államigazgatási szerv volt. Az állami vállalatokról szóló törvény szerint a törvényességi felügyeletet a cégbíróságok látják el. Ez kiterjed a vállalatok szervezési, mûködési szabályzatára, és arra is, hogy a vállalatok egyéb belsõ szabályzatai megfelelnek-e a vállalatokat létesítõ határozatoknak. Ez - úgy gondolom - egyezik azokkal a feladatokkal, amelyeket a megyei tanács szakigazgatási szervei végeztek az erdõbirtokossági társulatok esetében. A gazdasági társaságokról szóló törvény a törvényességi felügyeletet ugyancsak a cégbírósághoz utalja. Megítélésünk szerint az erdõbirtokossági társulatok ebbe a kategóriába tartoznak. Több cégbíróságot megkerestünk ez ügyben, és hivatkoznánk például a Somogy megyei és a Vas megyei cégbíróságoktól szerzett információkra, amelyek szerint az erdõbirtokosságok speciális társulások mint magántulajdonon alapuló formációknak a törvényességi felügyelet tekintetében a cégbíróságnál van a helyük. Ez ideig erre vonatkozó intézkedés nem történt. Ezt a joghézagot az új, és most készülõ erdõtörvényben kell rendezni. Tisztelt Ház! Az egységes erdõfelügyeleti szervezetet a Rákosi-rendszer 1949-ben a megyei mezõgazdasági igazgatóságokhoz csatolta, aminek az lett a következménye, hogy egy éven belül gyakorlatilag az erdõfelügyelõségek megszûntek. A rablógazdálkodás fellendülése miatt 1952-ben kénytelenek voltak csöndben és részlegesen visszaállítani az erdõfelügyeletet. Majd 1968-ban újra önálló szervezetekké alakultak. Az ország területének 18%-át kitevõ erdõállomány olyan nemzeti vagyonunk, amelynek megtartásához és gyarapításához a gazdasági érdekeken túlmenõen jelentõs környezetvédelmi és humán-ökológiai érdekek is fûzõdnek. Az erdõfelügyelõségek centrális szervezetének fenntartását, az erdõgazdálkodás egészének egységes szakmai ellenõrzését indokolják az erdõgazdálkodás sajátos adottságai, nevezetesen a rendkívül hosszú termelési ciklus, amely miatt az erdõgazdálkodásban bekövetkezõ nem kellõen átgondolt intézkedések csak nagyon nehezen és hosszadalmasan korrigálhatók. Ugyancsak ellentmond a földmûvelésügyi hivatal hatáskörébe vonásának az erdõgazdasági tájegységek és a közigazgatási határok eltérése. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat ki kívánja emelni az erdõbirtokossági társulatok szakmai és gazdasági tevékenységének a felügyeletét is az erdõgazdálkodás egységes irányítási rendszerébõl, az erre hivatott és megfelelõ szakmai felkészültséggel rendelkezõ erdõfelügyelõségek feladat- és hatáskörébõl. Dr. Pap János, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselõjével megegyezõ tartalmú javaslatot nyújtottunk be. Érveink alapján javasoljuk a földmûvelésügyi hivatal hatáskörét megállapító jogszabályok közül törölni vagy kiemelni az erdõbirtokossági társulatok felügyeletét. Tisztelettel kérjük képviselõtársainkat, hogy a szavazásnál a magyar erdõk egységes felügyeletét biztosító javaslatot támogassák. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Homepage