Tartalom Elõzõ Következõ

ELNÖK: Kérem az Országgyûlést, hogy ezt a bejelentést vegye tudomásul. Tisztelt Országgyûlés! A külügyi és az alkotmányügyi bizottság együttes ülésén megtárgyalta az Észak-atlanti Közgyûlés által a magyar Országgyûlésnek felajánlott társult-tagság elfogadásáról szóló bizottsági önálló indítványt. Mindezek alapján javaslom a tisztelt Országgyûlésnek, hogy az ülés tárgysorozatát e napirend megtárgyalásával egészítsük ki. Errõl szavaznunk kell. Kérem tehát az Országgyûlést, foglaljon állást a javaslattal kapcsolatban, hogy egészítsük ki tárgysorozatunkat ezzel az elõterjesztéssel. Kérem szavazni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyûlés 189 "igen" szavazattal, 3 ellenszavazattal és 3 tartózkodás mellett az ülés tárgysorozatának kiegészítésére tett javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyûlés! Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy ismertessem mai ülésnapunk programját. Megkezdjük a megyei földmûvelésügyi hivatalok létesítésérõl és egyes hatásköröket megállapító jogszabályi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitáját, illetve e kérdésben határozatot hozunk. Sor kerül az Észak-atlanti Közgyûlés által a magyar Országgyûlésnek felajánlott társult-tagság elfogadásáról szóló országgyûlési határozati javaslat megtárgyalására. Majd a társadalmi szervezetek költségvetési támogatását szolgáló pénzeszközök elõzetes és részleges elosztásáról szóló országgyûlési határozati javaslat megtárgyalásával folytatjuk a munkánkat. Ezt követõen az országgyûlési képviselõk választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalására kerül sor. Az ebédszünet után, 14 órától kerül sor az interpellációk és kérdések elmondására. Tisztelt Országgyûlés! A bizottsági elnökök ma reggeli értekezletének állásfoglalása alapján ismertetem az új indítványok, törvényjavaslatok bizottsági tárgyalásának rendjét. A társadalmi szervezetek kezelõi jogának megszüntetésérõl szóló 1990. évi LXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot az alkotmányügyi bizottság, a költségvetési bizottság és a gazdasági bizottság tárgyalja meg. A fokozottan védett erdõk használatáról szóló országgyûlési határozati javaslatot, illetve dr. Gyurkó János képviselõ ezzel kapcsolatos önálló indítványát a környezetvédelmi bizottság, valamint a gazdasági bizottság tárgyalja meg. Tisztelt Országgyûlés! Ezek után soron következik a megyei, fõvárosi földmûvelésügyi hivatal létesítésérõl és egyes hatásköröket megállapító jogszabályi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Tisztelt Országgyûlés! Kérdezem jegyzõ képviselõtársaimat, hogy jelentkeztek-e felszólalásra. Nincs elõre írásban elõterjesztett felszólalási szándék, ezért kérem képviselõtársaimat, akik felszólalni kívánnak, jelezzék ezt a monitoron. Igen. Megadom a szót dr. Tarján Lászlóné képviselõ asszonynak, Független Kisgazdapárt. Kérem.

Homepage