Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SZÉKELYHIDI LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Köszönöm a szót. Csak néhány mondattal szeretnék reflektálni Csehák képviselõtársam mondandójához. Igazán megértem, hogy õ a központi irányítás béklyóját jól ismeri, és ezért fél, hogy az megismétlõdik az új rendszerünkben. De meg kell mondanom, hogy a központi irányítás itt, ebben a rendszerben már nem a diktatúrára épül, hanem szakmapolitikai, orvosszakmai, szociálpolitikai meggondolásokra épül fel. Csak éppen az indokolásból szeretnék egy néhány mondatot kiragadni annak védelmében, hogy miért nem lehet, és miért kell az önkormányzatoktól független tisztiorvosi szolgálatot kiépíteni, hiszen elhangzott már, sem a járványok, sem a környezeti szennyezõdések nem ismerik az önkormányzati határokat, és éppen ezért nyilván szükséges egy centrálisan irányított orvosszakmai grémium, amely legyõzi ezeket az ártalmakat. Vagy az ország lakosságának egészségtudata és tevékenysége nincs azon a fokon, hogy valamennyi önkormányzati egység maga gondoskodjon egészségének védelmérõl. Vagy várható - és tudjuk, így is lesz egy ideig -, hogy a különbözõ régiók különbözõ anyagi lehetõségekkel rendelkeznek, ami eltérõ közegészségügyi szolgáltatást is jelent. A központi szolgálat hivatott a különbözõ színvonalú népegészségügyi szolgáltatások kiegyenlítésére, és nem utolsósorban a lakosság egészségvédelmét és a megelõzést szolgáló, térítésmentes népegészségügyi szolgálat a szociális védõháló lényeges eleme. Köszönöm szíves figyelmüket. (Kis taps.)

Homepage