BALOGH GÁBOR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elég nehéz olyan személynek a tiszti fõorvosi rendszerrõl beszélni, aki nem orvos, de én igyekszem egészen más oldalról megközelíteni, mégpedig olyan szempontból, amely talán újdonságnak is hathat. Kiindulásom az, hogy a WHO definiálta az egészséget. Eszerint az egészség nem csupán a betegségtõl vagy a testi fogyatékosságtól való mentességet jelenti, hanem teljes testi, lelki és társadalmi jólétnek az állapotát. Közhelynek számít, ha az ország egészségügyi helyzetét vázoljuk fel, különösen ha ezt összevetjük az elõbbi defínicióval, amely nem egydimenziósan, nemcsak biológiailag ragadja meg az egészséget, hanem annak társadalmi és pszichikai jellemzõire is utal. Nekünk most mégis olyan kérdésben kell állást foglalnunk, amely az egészséget hivatott preferálni. Olyan törvényt kell hoznunk, amely az egészségre és ezen túl a prevencióra, és ha valamilyen széles kört érintõ egészségkárosodás történt, az egészség helyreállítására, nem pedig a betegség fenntartására helyezi a hangsúlyt. Mint egyszerû állampolgár és képviselõ, úgy gondolom, hogy a felelõsség és a hatékonyság oldaláról célszerû megközelíteni ezt a problémakört. Itt nagyon fontosnak tartom, hogy ha nem is ebben a törvényben - mert ennek a törvénynek teljesen más a célja -, de majd az egészségügyrõl szóló törvényben definiáljuk az egészséges élethez való jogot is, amely egyértelmûen jelenti az egyénnek, a közösségnek és a társadalomnak a felelõsségét, illetve a társadalomnak a jogát az egészséges életkörülmények megteremtéséhez és fenntartásához. Mi, kereszténydemokraták nem véletlenül helyezünk nagy súlyt a kisegítés elvére. Ami nem jelent mást, mint hogy mindenki saját erejéhez képest tegye meg, amire képes, s ha valamely feladat végrehajtása meghaladja az erejét, akkor igénybe veheti mások segítségét. Az elõttünk fekvõ törvény bizonyos értelemben ennek a kisegítésnek egy sajátos formáját kívánja bevezetni. Olyan formáját, amely mint legmagasabb szintû intézmény mûködik. Már csak az a kérdés, hogy ez az intézmény milyen kört ölelhet fel, és milyen intézmény- felépítéssel valósíthatja meg feladatát optimálisan és hatékonyan. A beterjesztett törvényjavaslat egyértelmûen a nép, a nemzet egészségének megõrzését, a prevenciót és a hozzá szorosan kapcsolódó feladatokat öleli fel. Ilyen értelemben tekinthetjük olyan javaslatnak, amely a közjót kívánja szolgálni, a legszélesebb értelemben vett közegészséget. Ha pedig ezt jelenti, akkor állami feladattal állunk szemben. Az állami feladat jellegébõl pedig az következik, hogy központilag irányított, centralizált intézmény, s mint ilyen, nem látható el decentralizált, önkormányzati hatáskörben. A centralizált, hierarchikus szervezet még nem zárja ki az egyéni, közösségi és önkormányzati felelõsséget, hanem feltételezi azt. Könnyû belátni, hogy hiába minden erõfeszítés, ha a társadalom tagjai nem érzik a saját felelõsségüknak a súlyát. És itt talán nagyon sokszor hangzott el, hogy demokrácia, és mivel minden demokráciát megillet az önvédelem joga, a tagjait is megilleti az. Éppen ezért szükségesnek tartom, hogy ez a centralizált intézmény olyan hatáskörrel rendelkezzék, amely lehetõvé teszi, hogy hatékonyan mûködhessen. Ez pedig nem képzelhetõ el másként, minthogy megfelelõ szankciók alkalmazásával ruházzuk fel az intézményt. Vagyis az intézmény felel a nép egészségéért, de ehhez olyan eszközrendszerre van szüksége, amely lehetõvé teszi, hogy a leghatékonyabban érvényesítse a jogait. Már csak az a kérdés, hogy hol húzzuk meg azt a határt, ameddig az intézmény elmehet, illetve eszközrendszerével élhet. Itt szintén találunk támpontokat. Alapvetõ, hogy van természetes környezet, amelyért felelõsek vagyunk, van mesterséges környezet, amelyet kialakítunk, és van az emberi lét feltételeinek a biztosítása, amelyért az egész társadalom is bizonyos értelemben felelõs. És ha megnézzük magát a törvényjavaslatot, akkor lényegében ezeknek a legfontosabb intézményeknek - közegészségügy, járványügy és egészségvédelem - a terén próbál valamilyen elmozdulást tenni, olyat, amely meghaladja az önkormányzatok és egyéb szervezetek hatáskörét, és ugyanakkor feltételezi, hogy ezek a szervezetek hatékonyan is közre tudnak mûködni az egészség védelmének a fenntartásában, illetve a károknak a leküzdésében. Végezetül, már elhangzott itt több képviselõtársam által, hogy szakembergárdával rendelkezik-e, és mely szakembergárdát kellene ezzel a feladattal megbízni. Én óvnék attól mindenképpen, ami egyes képviselõtársaimnak a fejében felötlött, hogy az önkormányzatoknak vétójogot adjunk. Ez egyáltalán nem vezet jóra. Én azt tartom fontosnak, hogy hiteles emberek kerülhessenek oda. A hiteles ember viszont feltételezi, hogy erkölcsileg megbízható, szakmailag megállja a sarat, és ugyanakkor felelõsséget mer vállalni azokért az eszközökért, amelyeket alkalmaz, illetve felelõséggel tudja ellátni a feladatait. Úgy gondolom, hogy ennek a törvénynek az elfogadása bizonyos értelemben elmozdulást jelent. Én csak azt sajnálom, hogy ez nem az egészségügyi törvénycsomaggal kapcsolatban került elõtérbe, és nem annak darabjaként került a tisztelt Ház elé. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)