DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Gondolom, az iménti parádriposztból mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy szakmailag más álláspontot képviselek, mint az elõterjesztõ és a törvénytervezet. Álláspontomat szeretném indokolni nem az elfogadás és a megértés balga reményében, hanem azért, hogy Önök tisztában legyenek azzal, hogy van más lehetõség is, még akkor is, hogyha a tisztelt Ház ezt a törvényjavaslatot fogja megszavazni. Szeretnék tárgyilagos lenni. Ezért el kell, hogy mondjam, hogy a törvényjavaslat egy gondosan elõkészített, õszinte, nyílt, szakmailag velejéig rossz törvényjavaslat. Gondosan elõkészített, hiszen a gondos elõkészítés minden kellékével rendelkezik. Elõkészítõ bizottságot hoztak létre, vezetõi intuíciókat kaptak, ezeket gondosan csokorba kötötték, elõanyagot készítettek, áttekintették a nemzetközi példákat, melyektõl nem hagyták magukat zavartatni, és leírták a javaslatot. Õszinte azért, mert számomra is, és gondolom, minden érdeklõdõ képviselõ számára nyilvánvalóvá vált és kézbe foghatóvá az a törvény-elõkészítés, amibõl mi is meríthettünk. Nem tagadta le a szándékát, ezért nevezem a törvényjavaslatot nyíltnak. Nyíltan vállalja, hogy nem tartja alkalmasnak az állampolgárt ma Magyarországon az egészsége iránti érdekek képviseletében és felismerésében. Nyíltan vállalja azt, hogy az önkormányzatokat ma és a következõ 10-15 évben nem tartja alkalmasnak arra, hogy a jelenlegi egészségügyet kezeljék, irányítsák, foglalkozzanak vele, felelõsséget vállaljanak érte, és el tudják látni az állampolgárokat. Nyíltan vállalja azt, hogy centralizálni akar, olyan szakmai kérdésekben akar dönteni, amelyekre még a példaként felemlített 1936- os közegészségügyi törvény sem vállalt irányítást, például a magánszféra területén. Nyílt a tekintetben is, hogy bevallja, itt tulajdonképpen jó lenne két szolgálatot szervezni. Egyet a közegészségügyre, ami a közegészségügyi hatósági feladatokat foglalná magába, és egy másikat a népegészségügy szakmai felügyeletére. És az elõterjesztõk úgy látták az önkormányzati törvény vitájánál, hogy elég nehéz lesz a törvényhozással egyetlenegyet elfogadtatni. Ezért azt a roppant praktikus, ám végeredményében célszerûtlen megoldást választották, hogy összecsúsztatták a kettõt. Ez bennem azt a képzetet kelti, amikor az anya tudva gyerekérõl, hogy nem szereti se a spenótot, se a csukamájolajat, összekeveri a kettõt, hogy ha ugyanis kinyitja a kisded a száját, akkor remélhetõleg a kettõt majd egyszerre lenyeli. Én óvnám a tisztelt törvényhozást ennek a keveréknek a mérlegelés és gondolkodás nélküli elfogadásától és lenyelésétõl. Meg kell, hogy mondjam, hogy az elõtörténet nemcsak a tekintetben érdekes és hasznos, hogy rámutat számos háttérinformáció ismeretében a végeredmény gyengeségére és hiányosságaira, hanem érdemes a történelemben egy kicsit elõrébb menni. A közegészségügyet nem túl gyakran szokta tárgyalni a magyar törvényhozás. Legelõször Fáy Pál elõterjesztésében az 1700-as évek utolsó évtizedében egy parlamenti bizottság készített javaslatot, amit a törvényhozás nem kívánt megvitatni. Stáhly terjesztette elõ a következõt 1848-ban, amit az ismert események akkor elsodortak, majd 1876-ban fogadta el az elsõ közegészségügyi törvényt Tisza Kálmán elõterjesztésében, Ferencz József aláírásával, és meg kell hogy mondjam, hogy én ezzel a törvényjavaslattal, ezzel az elsõ magyar közegészségügyi törvénnyel szimpatizálok. Igaz, ez nem elsõsorban Tisza miniszterelnöknek és az aláíró koronás fõ erénye, hanem Markusovszkyék szellemi körének, akik egy rendkívül korszerû közegészségügyi szemléletet képviseltek Magyarországon. Ezek után, ha kihagyjuk az 1908. és 1925. esztendõket, 1936-ban tárgyalta az oly sokszor hivatkozott tisztiorvosi rendszerrõl szóló törvénytervezetet a magyar Parlament. El is fogadta. Mondanom sem kell, hogy ebben a vitában - mint itt is - rendkívül komolyan csaptak össze a centralizáció és az önkormányzatiság hívei. Úgy gondolom, hogy nem kell restellnünk, hogy szakmailag ma is két álláspont van: az önkormányzati önállóság és a centralizáció hívei, mint ahogy ezt a törvénytervezet és a mai vita is mutatja. Tulajdoképpen ez a kettõsség mindig is felmerül. Megpróbálták ötvözni ezt a kettõsséget. 1936-ban bevallottan - ha szabad idézni az akkori ellenzék egyik alakjának a felszólalásából - azt mondják, hogy a "magyar közigazgatásban az egészségvédelem részére olyan rendszer alakult ki a múltban, a már általam idézett 1876-os közegészségügyi törvény következtében, amely a központi vezetés és irányítás biztosítása mellett az intézkedési jognak tekintélyes részét az önkormányzati szervekre, a törvényhatóságokra ruházta át. Ez a megoldás nálunk nagyon rokonszenves volt, mert ez a berendezkedés a helyi szükségletek meglátására és azok kielégítésére a legtöbbször alkalmasnak bizonyult, ezért népünk ezt a rendszert megszerette, Alkotmánya legerõsebb pillérének tartotta a múltban, és tartja ma is." Majd folytatja: "Az állam a beavatkozások szükségletének növelését azzal igyekszik magyarázni, hogy mivel a törvényhatóságok a központi vezetésnek csak közvetítõi, lefelé a községek felé, az állam csak akkor vállalhatja intézkedéseinek eredményeiért a felelõsséget, ha a végrehajtó közegek megválasztása útján közvetlenül a végrehajtást is befolyásolhatja." Azt gondolom, hogy így van ez ma is. Arról van ugyanis szó, hogy az egészségügy fenntartására, finanszírozására szolgáló eszközöknek majdnem 80 százaléka a társadalombiztosítás kezelésében van jelenleg. Ha a társadalombiztosításnak önkormányzata lesz, akkor a társadalombiztosítási önkormányzatéba kerül. Az egészségügyi intézmények tulajdonjoga - úgy tûnik - az önkormányzatoké lesz majd, ha már nem az. Mi marad a központi kormányzásnak? Maradna, ha korszerûen gondolkodna, a képzés, a tudományos kutatás, a területi egyenlõtlenségek kiegyenlítése, a korszerû kísérletek menedzselése, a korszerû ismeretek közkinccsé tétele, valamint korszerû törvények meghozatala. Ehhez természetesen más megoldást választ, egy összevont, központosított, centralizált tiszti fõorvosi rendszer révén próbálja meg nemcsak a közegészségügyet irányítani és igazgatni, hanem a magyar egészségügyet, hovatovább a prevenciót, sõt a törvénynek egy passzusa arra utal, hogy még az önálló, öntevékeny állampolgári szervezeteket is ez a szervezet fogja irányítani. Azt gondolom, hogy ezt a megoldást szakmailag ugyan lehet konzekvensnek tekinteni, de korszerûnek semmiféleképpen nem. Nem lett volna ez korszerû már száz évvel ezelõtt sem, mert akkor - ellenzékinek cseppet sem nevezhetõ bizottsági elõadója a törvényjavaslatnak, akit Wulner Gyulának hívnak, a következõképpen érvelt: "Mindenki - már aki elfogadja ezt a törvénytervezetet - megtalálja a törvényjavaslat keretében a teendõjét, kötelességét mindenki a központi Kormánytól az utolsó községig, de megtalálja a társadalom is, mert csakis mindazok közremûködése nyújt biztos kilátást". Fõképp ezen utolsóra vagyok bátor fölhívni a tisztelt Ház figyelmét: a társadalmi közremûködésre. Meggyõzõdésem, hogy a törvényjavaslat jótékony hatásúvá elsõsorban abban fog érezhetõvé válni, ha a közegészségügy elvei és szabályai átszivárogva a társadalom minden rétegére, lassanként és fokozatosan mindennapi életút szokásává válnak, és megszokván mindenki a közegészségügy érdekét, saját érdekének fogja tekinteni a törvény végrehajtását, ellenõrizni fogja késõbb maga a társadalom is. Az elõterjesztõvel szemben én hiszek az állampolgárban, hiszek az önkormányzatokban. Képesnek tartom az önkormányzatokat arra, hogy meg tudják oldani az egészségügy irányítását. Hadd fejezzem be azzal, hogy õszinte és konzekvens a törvénytervezet annyiban, hogy ezt az instrukciót teljesíti, olvasom a minisztérium saját anyagából: "Ne tartozzon ez a szolgálat az önkormányzat szervei közé, hanem az önkormányzat végsõ soron a miniszter, a minisztérium képviselõje, kihelyezett szerve - most tessenek figyelni -, meghosszabbított keze, szeme, füle stb. legyen". Ezzel a képzavarral nem is tudok mit kezdeni, hogy meghoszszabbított keze, azt talán még tudnám, de a meghosszabbított szeme, füle stb., erre már nincs is ötletem. (Derültség.) Nagyon is félek, hogy ez a meghosszabbított stb. lenne belõle. Ezért nagyon kérem Önöket, hogy mérlegeljék, mit szavaznak majd meg. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)