DR. JÓZSA FÁBIÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Budapest fõváros sajátos helyzetébõl adódóan kétszintû önkormányzat érvényesül benne. Ennek a kétszintû önkormányzatnak a fõvárosi közgyûlés és a kerületi képviselõ-testületek, kerületi önkormányzatok párhuzamos mûködésének a szabályait kell rendezni a fõvárosi törvényjavaslatban. Ennek a rendezésnek a megoldására többféle javaslat is számításba jöhet. Egy ilyen alternatíva volna az erõs fõvárosi önkormányzat létesítése, széles önkormányzati jogosítványokkal, ugyanakkor egy jelentõs önkormányzati jogosultságokat nélkülözõ közigazgatási kerület létrehozásával. Egy másik, ezzel ellentétes lehetséges alternatíva az erõs kerületi önkormányzatok létesítése, széles önkormányzati jogosítványokkal. Ezzel szemben valójában valódi önkormányzati jogok érvényesülése nélkül egy, pusztán az érdekegyeztetõ szerepet betöltõ fõvárosi önkormányzat léte és mûködtetése. Abban az esetben, ha az elsõ változatot fogadjuk el, akkor jól üzemel a fõváros, de a vezetés könynyen elszakad a polgároktól, megszûnnek a választók demokratikus érdekérvényesítésének a lehetõségei. Kiüresednek a helyi közös akaratnyilvánítás fórumai, a néprészvétel lehetõsége megszûnik. Az utóbbi változat elfogadása esetén megmaradnak ugyan a demokratikus fórumok, mindenki kedvére vitatkozhat, de akadozni fog a város üzemelése, a tömegközlekedés, a kultúra, a mûvészet támogatása, a mûemlékvédelme, a közterületekrõl való gondoskodás tekintetében pedig területenként, kerületenként, lakóövezetenként más-más koncepciók érvényesülnek. Azt gondolom, hogy egyik szélsõséges megoldás sem vezethet el bennünket az optimális és a kívánatos megoldáshoz. Valamiféle kompromisszumot kell találni. Ez a kompromisszumos megoldás abban fejezõdhet ki, hogy a település egészét, a város lakóinak közösségét megilletõ jogokat racionálisan meg kell osztani a kerületek, mint az alapvetõ önkormányzati szint és a fõváros, mint a kétmilliós népesség egészéért felelõs területi önkormányzati egység között. Azt gondolom tehát, hogy funkcionális hatáskörmegosztásra van szükség, ahogyan ez az önkormányzati törvény megalkotása során a községi, illetve a települési önkormányzat és a megyei önkormányzat viszonyában is történt. Személy szerint magam az erõs kerület és a relatíve erõs fõvárosi közgyûlés mellett tenném le a voksomat. Erõs kerület, mely méreténél, hatásköreinél, gazdasági eszközeinél, pénzügyi lehetõségeinél fogva hajlandó, képes és alkalmas a területén élõ választópolgárok érdekeinek megjelenítésére, a helyi közakaratnak megfelelõ beruházások, fejlesztések elvégzésére, és szolgáltatások ellátására, a közigazgatási hatáskörök színvonalas gyakorlására. Relatíve erõs fõváros, mely a lakosság egészéért érzett felelõsségtõl áthatva valósítja meg azokat a közszolgáltatásokat, fenntartja azokat az oktatási, tudományos, szociális, egészségügyi intézményeket, melyek méretüknél, ellátási szerepkörüknél fogva több kerületet, esetleg a fõváros egészét is túlnövõ jelentõséggel bírnak. Relatíve erõs fõváros, mely feltárja, megtalálja a közös érdekeket a kerületek között, képes feloldani konfliktusaikat, és biztosítja a közlekedés, a kommunális ellátás, a vezetékes és egyéb infrastruktúra mûködtetését. Egy sánta hasonlattal élve a fõváros testében sok kicsi szív és agyközpont mûködik és lüktet, de az egész külsõ megjelenését, a karaktert a fõvárosi önkormányzatnak kell biztosítania. Két további érv is fölsorakoztatható emellett a kompromisszumos javaslat és érvelés mellett. Nevezetesen: Budapest város története, ahol már az 1893. évi kerületi önkormányzatokról szóló szabályozásban is nemcsak az elöljáróság mint közigazgatási egység jelent meg, hanem igenis megjelentek a kerületi választmányok is, amelyek már az önkormányzati jogosítványok csíráit magukban hordozták, és ez fönnmaradt a két világháború között is mindvégig. Hadd hozzak egy olyan történelmi példát, amit ma népszerûen elõhozni nem lehet, de tudomásul kell vennünk, hogy a tanácsrendszer minden kötöttségével, demokratikus centralizmusával, személyzeti, utasítási jogkörével és mindennel együtt a fõvárosi kerületek számára gyakorlatilag ugyanolyan jogállást és önállóságot, "szabadságot" biztosított, mint amilyet a megyei jogú városok bírtak. A másik lehetséges érv a kompromisszumos javaslat és megoldás mellett az európai városfejlõdési tendenciák, illetõleg a világ nagyvárosainak és agglomerációs térségeinek a viszonya. Elhangzott az, hogy sokkal kevésbé decentralizált megoldások érvényesülnek Európa nagyvárosaiban. Sok vonatkozásban akceptálni tudom ezt az érvelést, azonban hadd mondjam el, hogy teljesen más példák is vannak. Elég, ha az angol közigazgatás 1986. évi reformjára gondolok, amikor a Great London Councilt, a Nagy Londoni Tanácsot megszüntették, és a hatásköreit felparcellázták a city és az önállósuló countryk, bizonyos önkormányzati társulások és minisztériumi államigazgatási szervek között. Tehát a világban tapasztalhatók ellenkezõ példák is. Ezeket tucatszám lehetne sorolni. Ebbe most ne menjünk bele. Azt gondolom azonban, hogy az általam vázolni igyekezett optimális megoldásnak az elõttünk álló, a Kormány által elõterjesztett törvényjavaslat nem minden részében, nem minden pontban felel meg. Az egyik ilyen rendkívül problematikus kérdés a fõváros rendeletalkotási jogköre. A törvényjavaslat 24. §-a azt mondja, hogy törvény határozza meg, hogy végrehajtására a két önkormányzati szint közül a fõvárosi közgyûlés, vagy a kerületi képviselõ- testület alkot-e rendeletet. Azt hiszem, a dolognak ez a része tiszta, hogyha a törvény konkrét felhatalmazást ad valamennyi önkormányzat számára, és ezt a tisztelt képviselõház teszi, akkor ezzel nincs min tovább vitatkozni. A (2) bekezdés azonban úgy rendelkezik, hogy a fõváros egészét vagy nagy részét érintõ, törvényben nem szabályozott társadalmi viszonyok rendezésére a fõvárosi közgyûlés rendeletet alkothat, a (3) bekezdés pedig: A kerületi képviselõ- testület törvényben vagy a közgyûlés rendeletében nem szabályzott helyi társadalmi viszonyok rendezésére is rendeletet alkothat. Ebbõl a szövegezésbõl pedig az tûnik ki, hogy az elõttünk fekvõ tervezet a kerületi önkormányzatok rendeletalkotási jogkörét a fõvárosi önkormányzat ilyen jogosítványaihoz képest csak mintegy szinguláris jellegûnek, mintegy kiegészítõ jellegûnek kezeli és fogja fel. A magam részérõl azt gondolom, hogy egy ilyen felfogása a kerületek szabadságának, amelynek egyik legfontosabb megnyilvánulása a rendelet- és statutumalkotási jog, ez ellentétes az önkormányzati törvény szellemével leszûkítõ és ezért valami közbülsõ, valami jobb megoldást kell erre találni. Azt gondolom, hogy ennek a lehetséges útja a fõváros rendeletalkotási jogkörének egy ésszerû, racionális körülírása, körüljárása, korlátozása. A magam részérõl ezt két ponton tenném meg. Egyrészt teljes egészében, szövegszerûen is egyetértve Török Ferenc képviselõtársunknak a módosító indítványával azt gondolom, hogy a fõvárosnak a városfejlesztési programjára és az általános rendezési tervre vonatkozó koncepcióját rendeletben kell megalkotnia, és ezt a rendeletet az érintett kerületi, illetõleg valamennyi kerületi képviselõtestület többségének az egyetértésével lehet csak hatályba lépettnek tekinteni. Ez egy olyan forma, amely garanciát jelent, védi a kerületi önkormányzatoknak a saját kerületükre vonatkozó elképzeléseit, koncepcióit, hiszen egy ilyen megoldás érvényesülése esetén a fõvárosi önkormányzatnak valamennyi kerülettel külön-külön konszenzusra kellene jutnia. A másik fontos terület, ahol a fõváros rendeletalkotási jogkörét a magam részérõl korlátoznám, ez pedig a fõváros hatásköreinek az átruházási lehetõsége a kerületi önkormányzat számára. Itt egy olyan szabályozás érvényesül, amely gyakorlatilag a fõvárosi önkormányzatot semmilyen tekintetben nem köti, tehát tulajdonképpen saját belátására bízza azt, hogy mikor kinek, milyen hatáskört ruház át, ugyanakkor a kerületi önkormányzat számára nem biztosítja a védekezés lehetõségét, ugyanis a törvénybe beépített fék, nevezetesen az, hogy a kerületi önkormányzat ezt a hatáskör-átruházást megtagadhatja, visszautasíthatja abban az esetben, ha bizonyítani tudja, hogy ennek ellátása a törvényben kötelezõen elõírt feladatainak ellátását veszélyezteti. Ez egy rendkívül szûk lehetõség, azt hiszem, hogy ezt bizonyítani szinte lehetetlen. Azt gondolom, hogy ezt a kockázatot a kerületi önkormányzatok a nagy fõvárosi önkormányzattal szemben nem is fogják tudni majd felvállalni. Tehát azt gondolom, hogy ezen a területen ésszerû körülhatárolás szükséges, és ezt majd a részletes vitában ismertetett módosítási indítványunkkal kívánjuk megteremteni. További centralizációs törekvéseket mutatnak a törvényjavaslatnak azok a pontjai, amelyek a fõvárosi közgyûlés elõzetes véleményezését követõen kerültek be a törvényjavaslatba, és a törvényjavaslat szövegében mint alternatív megoldások, B-változatok szerepelnek. Az egyik ilyen az, amelyik azt mondja, hogy a magánszemélyek jövedelemadójából, az egyéb megosztott adókból, valamint az illetékekbõl a fõvárost és a fõvárosi kerületeket megosztottan megilletõ bevételek felosztását a fõvárosi képviselõtestület és a kerületi képviselõtestület között a fõvárosi közgyûlés rendeletében állapítsa meg. Azt gondolom, hogy ez nagyon problematikus, a kerületek gazdasági alapjogosítványairól, alapvetõ bevételeirõl ne a fõvárosi közgyûlés döntsön, hanem normatív módon a pénz felosztásáról rendelkezõ, a pénzt odatelepítõ jogszabály hozza meg a maga döntését, hozza meg a maga érvényes határozatát. A másik ilyen javaslat, ami a helyi adókról szóló és az Országgyûlés által már korábban elfogadott törvény módosítását kívánná meg, azt mondja, hogy a helyi adók bevezetésérõl, az adók mértékének meghatározásáról, a kedvezmények és a mentességek körérõl szintén a fõvárosi közgyûlés dönt a rendeletében. A helyi adókról szóló törvényjavaslatban - mint ez ismeretes - azt a megoldást választottuk, hogy az adott adónem bevezetését a fõváros egészére nézve a fõvárosi közgyûlés határozza meg, azonban a kivetését, annak a konkrét szabályait, a mentességek, kedvezményezettek körét már a kerületi önkormányzat határozza meg rendeletével, tehát egy ilyen típusú megoldás is veszélyezteti ezt a gazdasági szabadságot és önállóságát, amirõl már beszéltem. Azt gondolom, hogy ezeknek a szabályoknak az elfogadása és törvényerõre emelkedése a kerületi önkormányzatokat tulajdonképpen a fõváros játékszerévé, bábjaivá tenné, ezért nem támogathatom. Ugyancsak a fõvárosi közgyûlés javasolta a következõ, számozás nélküli szakasznak a törvényjavaslatba való felvételét. Eszerint a fõváros és kerületei, valamint az agglomerációs övezet önkormányzatai az összehangolt területfejlesztés és területrendezés érdekében regionális társulásokat hozhatnak létre. A regionális társulás döntene a részére nyújtott központi beruházási források és támogatások felhasználásáról, valamint az agglomeráció területfejlesztési közép- és hosszútávú programjáról, illetve területrendezésérõl. E rendelkezéseknek a törvénybe való felvétele teljesen indokolatlan, sõt aggályos. Egyrészt az önkormányzati törvény részletesen foglalkozik a társulások szabályozásával, e kérdésnek a fõvárosi törvénybe való ismételt, hangsúlyozott beemelése a javasolt társulási viszonyt szinte sulykolja és az agglomerációba tartozó önkormányzatokat ilyen jogviszony létesítésére készteti. Azt gondolom, hogy ez a megoldás veszélyes és nem kívánatos. Hosszú távon a fõváros szárnyainak további kiterjesztését célozza meg, ami az agglomerációban élõ önkormányzatok önállóságát és szabadságát veszélyezteti. Ha pedig ezen a címen a fõváros újabb központi beruházási forrásokra kíván igényt támasztani - és úgy tudom, hogy éppen errõl van szó -, a személyi jövedelemadónak az elsõ körben fel nem osztott további 50 át igényelné meg az ilyen agglomerációs társulás, akkor ezzel kapcsolatban csak az a kérdésem, hogy mit fog majd ehhez szólni az ország további háromezer önkormányzata. Ne feledkezzünk meg az õ érdekeikrõl sem. Igen aggályosnak tartom azt a tartalmi ellentmondást, amely a törvényjavaslat 9. szakasza és a 12. szakasz (4) bekezdése között feszül. Eszerint a kerületi képviselõtestület mûködési területén, illetve a kerületi képviselõtestület egyike vagy a képviselõtestületek társulása több területre kiterjedõen az érintett képviselõtestület egyetértésével átvállalhatja a fõvárosi önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó közszolgáltatások szervezését. A 12. § (4) bekezdése azonban azt mondja, hogy a fõvárosi önkormányzat ezt az átadást, ezt az átvállalást megtagadhatja, ha úgy ítéli meg, hogy a kerületi önkormányzatnál hiányzik a közfeladat megfelelõ színvonalú ellátásának képessége, sõt abban az esetben, ha mégis átadja, átruházza ezt a hatáskört, abban az esetben is ellenõrzési jogosítványokat állapít meg számára, utólagos kontrollt tesz lehetõvé. Gondoljuk csak végig, vajon mit jelenthet ez a törvényszabályozás például a középiskolai oktatás terén. Ki fogja eldönteni a kerület és a fõváros közötti jogvitát? Talán a bíróság? Nem kell-e attól tartanunk, hogy pártpolitikai szempontok fognak érvényesülni majd a helyi érdekek helyett, vállalja-e majd a kerületi önkormányzat azt, hogy beperelje a fõvárosi közgyûlést? Azt gondolom, hogy ezek költõi kérdések, nem valószínû, vagy nagyon kiélezett helyzetnek kell ahhoz lennie, hogy fölvállalja ezt a kerületi önkormányzat. Egyébként is az önálló települési önkormányzat és a kerületi önkormányzat ilyen tevékenységének gyakorlásával kapcsolatban bármilyen ellenõrzési jogosítványnak vagy felügyeleti jogkörnek más önkormányzathoz történõ telepítése merõben ellentétes az önkormányzatokról vallott felfogásunkkal és az önkormányzati törvényben foglalt elképzeléseinkkel. Hangsúlyozni szeretném, hogy a kormánypárti képviselõcsoportok minden okos kompromisszumra hajlandók, és szeretnének egy jó, egy mûködõ közigazgatást a fõvárosban, és azt szeretnék, ha ebben közös hangot tudnánk találni a Ház valamennyi politikai tényezõjével. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Homepage