MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Elnök Úr! Dr. Török Ferenccel Rákospalota, Újpalota, Pestújhely és Újpest képviselõi vagyunk - Újpest egy részének képviselõi -, e minõségünkben kívánunk hozzászólni és felszólalni a törvényjavaslathoz, tekintettel arra, hogy ehhez a törvényjavaslathoz igen nemes veretû idézetekkel szóltak eddig hozzá, Kölcsey és Széchenyi idézettel, én mint a József körúton felnevelkedett urbánus csemete egy másik urbánus nagy világhírû írónak a mondásával kezdeném, aki ott lakott nem messze tõlünk, igaz, hogy 50 évvel korábban. Molnár Ferencrõl van szó, aki azt mondta, hogy "Be szép város ez a Pest, kár, hogy Pesten van." Úgy gondolom, hogy rendkívül becses a fõvárosunk, nagyon vigyázzunk rá, és nagyon fontos, hogy az ország fõvárosa valóban szép legyen, egységes legyen és a közös érdekei artikulálódjanak. De ugyanúgy rendkívül értéket jelent a lokálpatriotizmus, rendkívüli értéket jelent Budapestet alkotó egykori városok, nagyközségek önálló életet élõ kerületeknek az önállósága, az, amely olyan felhajtó erõt jelent, amelyrõl nem mondhatunk le, különösen most, ezekben a nehéz idõkben. Úgy gondoljuk, hogy a kerületek önállóságának a biztosítása mellett kompromisszumra kell jutni, hogy a fõvárosi tudat is artikulálódjon, de ezt nagyon pontosan és jól le kell rögzítenünk a törvényben, mert ahogy a római jogi közmondás is mondja, hogy "Bona pacta clara amititia", ha jól rögzítjük, ha megfelelõ paktum lesz a kerületek, az egyköri önálló városok és nagyközségek, valamint a fõváros igazgatása között és önkormányzata között, akkor a fõváros jól fog mûködni, és jól fogjuk magunkat érezni a kerületeiben. Sajnos a beterjesztett törvényjavaslat igen sok tekintetben nem szolgálja ezt a nemes célt. Az Alkotmány IX. fejezetének 43. § (1) bekezdése világosan rögzíti, hogy a helyi önkormányzatok alapjogai egyenlõek. De sajnos a fõvárosi és a fõvárosi kerületi önkormányzatokról szóló törvényjavaslatban nem ez van, mivel a tervezet rögtön így kezdõdik: Budapest fõváros kétszintû önkormányzata. Ezzel rögtön hierarchikusan rangsorolódtak is az önkormányzatok. Ma is zavaros a helyzet Budapest vonatkozásában, hiszen az átmeneti szabályozással konzervált kétszintû rendszerben az Alkotmány 44/A §-a alapján az önkormányzati tulajdon továbbra is tisztázatlan kérdés marad. Az önkormányzati törvény 107. §-a alapján a volt tanácsi IKV szervek kezelésében lévõ állami bérlakások 1990. szeptember 30-ától a helyi önkormányzatok tulajdonába kerültek. A probléma csak az, hogy melyikébe - a fõváros vagy a kerületek tulajdonába? A látszólagos evidencia ellenére a fõvárosi törvényjavaslat a bérlakás- gazdálkodást fõvárosi feladatnak tekinti, miközben az Alkotmány 44/A § b) pontja szerint a helyi önkormányzat önállóan gyakorolja a tulajdonost megilletõ jogokat. A fõvárosban gyakorlatilag új állami lakás nincs, tehát egy véges számú állományról van szó, ahol ezek szerint továbbra is rendezetlen marad az a tény, hogy a tulajdonnal szabadon rendelkezhetnek az önkormányzatok, és ezt nem korlátozhatja senki - a törvény szerint. Nem elég, hogy a lakhatás állampolgári joga és a lakás tulajdonjoga ma sincs különválasztva, és a bérleti jog kvázi tulajdonjogként mûködik, amin például a lakásprivatizáció sem segít, ugyanakkor a fõvárosi szabályozású bérlakás-gazdálkodás mellett a kerületeknél továbbra is több tízezer rászoruló ostromolja a helyi lakásosztályokat, s ha nem akarjuk az embereket becsapni, akkor tovább kellene irányítani a várakozókat, és becsületesen ki kellene jelenteni, hogy a kerületek jelentõs részénél nincs lakáskiutalásra lehetõség. Gondoljunk csak arra, hogy az új lakótelepek építésével a meggondolatlan utalások következtében hogy szétzúzták azokat a közösségeket, amelyek a peremkerületekben, szanálásra ítélt peremkerületekben voltak, és teljesen atomizált, új alvóvárosokat hoztak létre. Az egységes és mûködõ fõvárost mint célt mindenki elfogadja. Csak azt is tisztán kell látni a törvénytervezet egyes fejezeteinél, miszerint a fõvárosi és a kerületi tulajdon tekintetében a fenti tény állandó összeütközést jelent. Például egy kerületben van egy 10 ezer vagy egy 1000 négyzetméteres állami helyiség, fizikailag egy adott területen van, de ugyanakkor a bérlõkijelölés joga a fõvárost illeti meg. De hasonló gond lehet a fõváros részérõl, ha például metróépítést folytat, és az ehhez kapcsolódó területek tulajdonlására van szüksége. A gazdálkodás csak olyan szabályok alapján lehetséges, melyek az egyenlõ alapjogokat nem sértik a fõváros és a kerületek között, azok vonatkozásában. Ez a fõvárosi koncepció a kerületi önkormányzatok önállóságát már alapvetõen veszélyezteti, és autonóm mozgásterületük annyira beszûkül, hogy mûködésük igen korlátozódik, helyenként lehetetlenné is válik. Ilyen körülmények között a gazdálkodásban továbbra is a csökkenõ állami költségvetésbõl befolyó támogatások maradnak a meghatározóak, pedig az elosztási rendszer fenti konzerválása alapvetõen idegen a kialakuló piaci környezettõl. Lényeges gondnak tekintjük azt is, hogy a törvényjavaslatnál hiányoznak az egyenlõ alapjogokból eredõ, feltétlenül szükséges kölcsönös garanciák, azaz vagy a fõvárosnál van a jog, és a kerületeknél az egyeztetés és a garanciák joga, vagy fordítva. Ebben a tervezetben nincs a kerületeknek olyan tényleges garanciális lehetõsége, amivel valóban érvényesíteni tudnák saját érdekeiket, mivel a tényleges érdekegyeztetés látható hiányát egyáltalán nem képes pótolni a szövegben elõforduló, igen tágan értelmezhetõ bevonás, amely valamiféle meghallgatást jelent, de hogy mi történik utána, arról nem tud senki semmit. Ugyanilyen óriási probléma, hogy a javaslat nem rendelkezik a jelenlegi fõvárosi rendeletek érvényességérõl, hatályáról, hiszen ezek jelentõs része jelenleg is súlyosan szembenáll a szabadon választott önkormányzatok alkotmányos alapjogaival. Ezért a tulajdonviszonyok rendezése kapcsán ezzel kapcsolatos módosító javaslatokat kívánunk tenni. Ugyanis, ha nem gondoskodunk errõl, akkor a törvény erejénél fogva továbbra is hatályban maradnának ezek az önkormányzati törvényt és az Alkotmányt sértõ rendelkezések. Ez a tervezet szinte nyíltan átveszi a kétszintû tanácsi rendszert, számos, szinte korlátlanul értelmezhetõ fõvárosi jogkört megtartva és biztosítva. Lehet ezt is, hiszen ez csak politikai kérdés, politikai döntés kérdése, de akkor legyünk konzekvensek, mivel ezzel együtt következésképpen módosítani kellene az Alkotmányt is. Mi a választási kampány során azt hirdettük, hogy önálló, erõs kerületek lesznek, és így például Újpesten, Rákospalotán, Csepelen, Lipótvárosban vagy Pestszentlõrincen ismét beindulhatna a rég áhított területi önfejlõdés, annál is inkább, mivel a központi fejlesztési lehetõségek egyre szûkülnek, és ezen keresztül valósulhatna meg egy igazán mûködõképes, nem vízfejû fõváros. Sajnálattal kell végül leszögeznünk, hogy ez a várva várt fõvárosi törvény, mely a 22 fõvárosi önkormányzat helyzetét hivatott rendezni egy zavartalanul mûködõ fõváros érdekében, biztosítva ezáltal a területi önfejlõdést, autonómiát és az alkotmányos alapjogok tiszteletben tartását, ismételten rossznak bizonyul, és beláthatatlan veszélyeket rejt magában. A javaslatban leírt feladatok és hatáskörök, valamint a hozzárendelt vagyon és gazdálkodás koncepciója alapján a rendszerváltás és az új fõvárosi modell helyett csak annyit lehet mondani a törvénytervezetrõl, hogy az bizony összeütközik az Alkotmánnyal, és törvényben rögzíti a régi, erõsen központosító és újraelosztó szisztémát. Köszönöm. (Taps.)